Míg Magyarországon a tea sokszor csupán a megfázás tüneteinek enyhítésére szolgáló, szinte kötelezően cukorral és citrommal ízesítendő meleg ital, addig Keleten – így Tajvanon is – a kultúra szerves része, balzsam testnek és léleknek.

Ha már bejelentettük a leletet a múzeumnak, azt is szeretnénk, hogy a régészek ássanak is ott. Sajnos, ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. (Most tekintsünk el az ún. leletmentéstől, tehát attól az esettől, amikor pl. a csontváz feje kilóg a földből és ha nem szedik ki hamarosan, minden elpusztul. Ilyen esetben természetesen lábunk a nyakunkba kapva igyekszünk a helyszínre és mentjük a leletet = leletmentés.)

Az ásatás első számú ellensége a pénztelenség. A múzeumok (a szolnoki is, de az ország összes többi múzeuma is) évtizedek óta csökkenő, egyre feszítettebb költségvetéssel dolgoznak. Manapság szinte semmi másra nincs keret az állam által biztosított költségvetésben, mint a dolgozók bérére és a közüzemi díjakra (világítás, fűtés, stb.). A szakmai munkát – néprajzi és történeti gyűjtéseket, táborokat, tárgyvásárlást, kiállításokat, könyvkiadást, tudományos feldolgozást, de még a papírt és a számítógépet is – kizárólag pályázatok útján nyert támogatásokból tudjuk fedezni. Ezek a központi pályázatok pedig ásatást nem támogatnak. Hogy ez helyes-e vagy sem, most mellékes, lényeg, hogy így van. Tehát a múzeumnak magától egyetlen fillérje sincs az ásatásra.

 A Damjanich János Múzeum régészeti kiállításának középkori terme

Tajvan, hivatalos nevén a Kínai Köztársaság Ázsia keleti partvidékén, a Csendes-óceán nyugati területén elhelyezkedő nagyobb, valamint a hozzá tartozó kisebb szigetek egysége. A központi sziget északkeleti sarkától a délkeleti csúcsáig helyenként a 3000 m magasságot is meghaladó hegyvonulat húzódik, mely különleges élővilágnak ad otthont. Keleti és nyugati partszakaszát pedig keskeny, termékeny sáv határolja.

Kilátás a Tajvan keleti részén található Hualiannél

Természeti kincseinek, stratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségének köszönhetően a terület kulcsfontosságú szerepet játszott a különböző emberi kultúrák megtelepedése során. A legkorábbi emberi nyomok 20 000–30 000 évvel ezelőttre keltezhetők, míg a mai őslakók ausztralonéz nyelvcsaládba tartozó elődei a legelfogadottabb álláspont szerint megközelítőleg 6000 évvel ezelőtt jelenhettek meg. A szárazföldi Kína császárságai a 3. században ugyan már megkezdték a sziget felderítését, a benépesítésére irányuló törekvések azonban a 12–13. századig várattak magukra.

Tajvan térképe

Régészeti tekintetben elsősorban az őslakosok és a han anyagi kultúra emlékei alkotják a kutatások fő irányvonalát. Tajvan földrajzi adottságaiból kifolyólag a kolonizáció leginkább a keleti és nyugati tengerparti sávokat érintette, míg a nehezen megközelíthető és kutatható hegyvidéki régióra a különböző őslakos kultúrák megléte jellemző. Mindebből kifolyólag a viszonylag kevés régészeti feltárás zöme is a sziget termékeny területeire koncentrálódik.

Régészeti feltárás "látképe"

Az ásatások közül kiemelkednek a hosszú távú projektek, mint az ország nyugati részén elhelyezkedő Shanhua 善化 település mellett zajló munkálatok, melyek csaknem húsz esztendőt öleltek föl. A lelőhelyen egy többperiódusú település valamint temető helyezkedik el, melynek fő korszakát a több mint 2000 éves, Dahu-kultúra 大湖文化 időszakára keltezhető sírok adták, a kisszámú és jóval későbbre keltezhető kínai leletanyag mellett. A megközelítőleg a Kr. e. 4. évezred második fele és a Kr.e. 3. évezred vége közé keltezhető Dahu-kor fő jellegzetessége a vörös és szürkésfekete, jól iszapolt kerámia, mely a lelőhely telepanyagában nagy mennyiségben képviseltette magát.

Edénydepó jellegzetes szürke kerámiával

A bontás a kis, 1x1 méteres szelvényekben történt, melyeket az egyes jelenségek tisztázását követően összenyitottak. Az európai módszerekhez hasonlóan itt is rétegkövetést alkalmaztak, azonban gyakran még a nedves metszetfalba karcolták be a rétegeket, melyek a száradást követően olykor teljesen más képet mutattak. Emellett a rétegek azonosítását színskála segítségével végezték, amely ugyan jóval objektívebb megoldást eredményezett, de a módszer a színek korlátozott száma miatt az apróbb különbségek és részletek érzékeltetésére nem alkalmas.

Szelvény bontás alatt

A nyújtott, csontvázas temetkezések legtöbbjét melléklet nélkül, vagy csupán egyszerűbb tárgyakkal – mint a szövés-fonás vagy a halászat eszközei – temették el.

Edénymelléklettel eltemetett gyermekváz

Tisztításuk nagynyomású porszívóval történt, dokumentálásuk során pedig a Magyarországon megszokottól eltérően helyszíni antropológiai elemzést is végeztek, amely Tajvanon a régészképzés részét képezi.

Kisgyermek megtisztított váza

A leírást, rajzot és fotót követően a sírokat gipsszel öntötték ki, és in situ vették föl. Ugyan ezáltal a csontok és az esetleges mellékletek eredeti helyzetükben vizsgálhatók, azonban a gipsz lehetetlenné teszi a váz és a tárgyak későbbi elemzését.

Temetkezés in situ felszedése

A leletek a lelőhely közelében elhelyezkedő feldolgozó- és raktárhelyiségekbe kerültek, ahol a tisztítást követően a restaurálás, a leltárazás és az elsődleges feldolgozás is megtörtént. A munka összetettségéből következett, hogy a régészek és technikusok életvitelszerűen tartózkodtak a lelőhely mellett kialakított lakóegységekben, mely alól csupán a nagyobb ünnepek és rövidebb szabadságolások jelentettek kivételt.

Noha a terepi munkálatok már befejeződtek, az eredmények kiértékelése hosszabb időt vesz igénybe.

További érdekességek derülnek ki Tajvan múltjáról, jelenéről, különleges kultúrájáról a Damjanich János Múzeum január 27-én nyíló Formosa aranykincse: Tajvan szigete egy csésze teán keresztül című kiállításában.

Formosa aranykincse

Tajvan szigete egy csésze teán keresztül

 A Damjanich János Múzeum januárban nyíló nemzetközi kiállítása

A kínai kultúrában a tea nem pusztán a test, de a lélek felüdülésére is szolgál. A földi élet szimbóluma, fogyasztása egyfajta meditáció, a mindennapoktól való elvonulás, az elmélkedés lehetősége.

A tea kultusza hosszú évezredeken keresztül tökéletesített, finomított cselekmények sorozata: művészet. E tradíciók ősi tisztasága, a hagyomány és a modernitás elegáns ötvözete Tajvan szigetén a maga tökéletességében őrződött meg. Kitűnő természeti adottságainak és a színvonalas feldolgozási eljárásoknak köszönhetően a kimagasló minőségű tea hazája. A számos különleges ízvilágú tea termesztése és élvezete e harmad Magyarország méretű sziget társadalmának, gazdaságának és kultúrájának szerves részét képezi, a tajvani mindennapok megkerülhetetlen eleme.

Kiállításunkban a messzi Távol-Keletre invitáljuk látogatóinkat, hegyek teaültetvényeinek magasába és illatos teaszobák mélyére, ahol nem csupán a szépséges Tajvan történelmébe és kultúrájába nyerhetnek bepillantást, de a tea fajtáival, kultuszával, fogyasztásának eszközeivel, kereskedelmi jelentőségével is megismerkedhetnek, s megízlelhetik a sziget legfinomabb teáit.

A legnevesebb magyarországi intézmények különleges tárgyai mellett a tajvani New Taipei City Yingge Ceramics Museum kerámiái és a Damjanich János Múzeum török kori gyűjteményének kínai porcelánjai is kiállításra kerülnek.

Az alkalomhoz gyermekrajz-pályázatot is hirdettünk, melynek keretében nem csupán a tea felfedezésének történetével ismerkedhetnek meg az arra vállalkozók, de a legszebb alkotásokat a kiállításban is viszontláthatják.

További részletek:

http://www.djm.hu/palyazatok/kiirt/teakiallitas.html

A tea legendája meghallgatható az alábbi linkeken:

https://www.youtube.com/watch?v=LIccROadN4I

https://soundcloud.com/szolnokiregeszet/a-tea-legendaja

Bővebb információ:

teakiallitas@gmail.com 

Dr. Hoppál Krisztina

régész

a kiállítás kurátora

Határtalan régészet

Magyar régészek a nagyvilágban

Damjanich János Múzeum I. emelet, Képtár

2016. december 9. 17 óra

Ming kori síremlék Peking közelében

A beszélgetés két fő téma köré szerveződik. Egy részről az immár 3. számmal jelentkező Határtalan Régészet című archeológiai magazinról fogjuk kérdezni egyenesen a folyóirat szerkesztőjét annak történetéről és a jövőbeli elképzelésekről. A tematika második részét pedig az Európán kívüli magyar vonatkozású régészeti kutatások és tapasztalatok adják.

Buddhista sztúpa a Selyemút mentén (Gaochang, Kína) 

A társalgásban partnerünk lesz Dr. Felföldi Szabolcs a Szegedi Tudományegyetem Régészeti tanszékének oktatója, akinek szakterülete Stein Aurél munkássága, a Selyem út kutatása, valamint Belső- és Közép-Ázsia népvándorlás- és középkori régészete. Dr. Hoppál Krisztina régész szakterülete az ókori és népvándorlás kori Kelet- és Délkelet-Ázsia régészete, Selyem út kutatása, az ókori Római Birodalom és a kínai civilizáció közötti kapcsolat vizsgálata. Kasza Csaba tengerész, régésztechnikus, aki a világ számos területén találkozott régészettel és vett rész ásatásokon. A Múzeumnál 25 éve dolgozik kisebb-nagyobb megszakításokkal. Nagy Fanni régészhallgató a Damjanich János Múzeum és a Pekingi Egyetem ásatási csereprogramjának cserediákja, aki nemrég tért vissza Kínából friss terepei és kulturális tapasztalatokkal feltöltődve.

A napokban az MTI is hírt adott arról, hogy Szolnok megyében egy ritka kelta pénzérme került elő.

A történet érdekességét az adja, hogy ez a típus - megyei szinten - valóban csak Hild Viktor gyűjteményéből volt ismert. E két tárgy azonban a II. világháború forgatagában eltűnt. Most 116 év után ismét egy újabb példánnyal gazdagodott nemcsak a Múzeum, de egész Szolnok megye történelme, és egy igen fontos kirakódarab kerül a megfelelő helyre.

Bár a szóban forgó érme feltehetően Erdély irányából érkezhetett az Alföldre, ezek a II. Philippos (Nagy Sándor apja) tetradrachmáját utánzó veretek az esetek nagy részében a La Tène kultúrához köthetőek. Az előlapon Zeusz fej látható babérkoszorúval még a hátlapon lovas kezében pálmaággal.

A 2016 őszén előkerült kelta érem

Damjanich János Múzeum ©

Mindhárom érem a Kr. e. IV század vége és a III. század közepe közötti időszakra keltezhető, mely egy új korszak kezdetét jelzi itt az Alföldön: a kelták korát. Ekkor jelenik meg a területen eddig ismeretlen, nyugatról érkező anyagi kultúra, melyet a régészeti szakterminológia az első ismert lelőhelye után La Tène kultúrának nevezett el. Új edényformák, új ékszerek, új temetkezési szokások, új fegyverek, új épülettípusok, új településszerekezeti formák jelennek meg, melyek teljesen eltérőek a korábbi leletektől, amit a kutatás egy szkíta arculatú népességhez tud kötni. Az új anyagiasult műveltséget hordozók meghatározó részben egy kelta-indoeurópai eredetű népességhez köthetőek. Szolnok megyei történetüket nagyobbrészt még ma is homály fedi, és számos kérdés vár még megválaszolásra. 

F. Kovács Péter

régész

Az elmúlt napokban jelent meg a Magyar Nemzet online és nyomtatott verziójában egy írás az alábbi címmel.

Űrrégészet? Na, ne már!

Izgalmas kutatás, bár az amerikaiak hadilábon állnak a fogalmakkal

(Balogh Roland, 2016. november 26. szombat 19:03, http://mno.hu/tortenelem/urregeszet-na-ne-mar-1373463)

Ennek kapcsán szeretnék néhány gondolatot megosztani a kedves blogolvasókkal, és egy talán kissé szokatlan, de annál izgalmasabb területre kalauzolni a bátor vállalkozókat.

 A jelenkori és történeti régészet elsőszámú platformja:  http://chat-arch.org/

„A történelem az, amikor elmondjuk, hogy mi történt, a régészet a lenyomata annak, ami valójában történt.” Robert Maxwell a csernobili atomkatasztrófa helyszínét kutató régész

http://news.nationalgeographic.com/2016/04/20160428-Chernobyl-Pripyat-archaeology-abandoned-ruins-nuclear-disaster-Pompeii-Ukraine/

Gázmaszkok Pripjatyban 

Már a cím önmagában helytelen következtetések levonására próbálja rávezetni az óvatlan olvasókat. Űrrégészet? Na, ne már! Igen, űrrégészet. A kifejezés hallatán senki sem vonható kérdőre, ha rögtön földön kívüliek és UFO-k jutnak az eszébe, netán a népszerű sorozatnak, az X-aktáknak az archeológiába átültet változata, ahol Mulder fáradságot nem kímélve próbálja a beruházókat meggyőzni a páratlan Klingon lelet értékéről. De nem, nem erről van szó. A viccet félretéve ahhoz, hogy teljes legyen, a kép egy kicsit messzebbről kell kezdeni.

Sci-fi: elméleti halmazábra az emberi és földön kívüli repülés stb...területek felosztásáról

A régészet talán az emberiség egyik legkomplexebb tudományterülete. Ugyanis ha korrektek akarunk lenni, akkor azt kell mondanunk, hogy a régészet az ember által hátrahagyott anyagi emlékek vizsgálatával foglakozik, és ezeken keresztül próbál a valamikori lét történeti valóságára következtetni, annak minden területére, teljes spektrumára kiterjedően, az egyén identitásától az eszközkészítés mikéntjéig. Természetesen ez a valóság soha sem lesz tökéletesen megismerhető, de az elméleti modelleken keresztül vizsgálható a gyakorlati módszerek eredményeinek felhasználásával. Mégis milyen módszerek alkalmazhatóak? Az első, melyet mindenki ismer, az ásatás. Persze önhittség lenne azt állítani, hogy ez kizárólagosan a régészeté. Nem, a paleontológia ugyanúgy használja az ásatási technikákat. Az egyetlen és lényeges különbség az a tárgy, hiszen a régészetben ez az ember, a paleontológiában az őslények. Milyen módszerek vannak még? Fizikai, kémiai, biológiai, embertani, genetikai, geológiai, földrajzi, klimatológiai, matematikai, asztrológiai, nyelvészeti, stb… különféle megközelítések használhatóak, persze azt mindig a feltett kérdésre keresendő válasz természete adja meg, hogy éppen mit szükséges használni.

Feltárt lövészárkok a nyugati fronton

Itt térjünk most át arra, hogy milyen időbeli keretek közé szorítható a régészet. A rövid válasz: semmilyen. Az emberi múlt, legyen az közeli vagy távoli, fajunk saját magunk megismerésének egyik legizgalmasabb területe, és csak egyetlen tudományhalmaz, a régészet az, amely képes ezt a hátramaradt anyagi emlékek, az anyagi kultúra alapján vizsgálni. Ma a 21. században az európai és a történeti fejlődés sajátságai miatt a módszertanilag igen fejlett észak-amerikai kutatók számára elfogadottá vált, hogy akár 100 éves vagy 50 éves emlékeket régészeti módszerekkel vizsgálnak. Álljon itt néhány példa:

• háborús helyszínek (hadszíntér kutatás)
• 19-20. századi üzem- és gyárépületek (ipari régészet)
• 17-19. századi tanyahelyek, telepek (történeti régészet)
• 20. századi katasztrófák és elhagyott területek (pl. Csernobil)
• mindennapi használati tárgyak és életterek vizsgálata (a jelen régészete)
• ma is élő természeti népek vizsgálata (etnoarcheológia)

Az elmúlt években folytak ásatások Chełmno, Treblinka, Sobibór és Bełżec területén. A cél a valamikori haláltáborok egyes „tevékenységi körzeteinek” meghatározása és elkülönítése (is) volt. Robert Maxwell ausztrál régész 20. századi, rövid idő alatt felhagyott épületeket és területeket vizsgált. Célja a hirtelen bekövetkező változások lenyomatának kutatása, az ideológia és az anyagiság kapcsolatában bekövetkező folyamtok függvényében (katasztrófák, rendszerváltások). Be kell látni, hogy a régészet már nem az, mint évtizedekkel ezelőtt. Órási elméleti és módszertani fejlődésen esett át, melynek része az űrrégészet. Helyesebben a világűr felfedezésének régészete.

Lerombolt sobibóri gázkamrák feltárás közben

A MNO-n megjelent írásban többek között alapvetően félrevezető, hogy mintha azt a benyomást akarná kelteni a szerző, hogy az egyszeri amerikai ember nem tudja, mi az a régészet illetve azt, mi számít réginek. Ugyanakkor ez Magyarországon is így van, hiszen itthon is jobban ismerik Indiana Jonest, mint Colin Renfrewet, de ennek semmi köze az űrrégészethez.

Ha valakinek felkeltette az érdeklődését a téma (melynek könyvtárnyi irodalma van), a jelenkori múlt régészetéről a következő átfogó írást ajánlom:

Alfredo González-Ruibal: Archaeology of the contemporary past.

http://digital.csic.es/bitstream/10261/109507/1/Archaeology%20of%20the%20Contemporary%20Past.pdf

Alice Gorman munkái:

https://flinders.academia.edu/AliceGorman

Korábban egy könyvajánlóba bújtatva írtam a xenoarcheológiáról:

http://szolnokiregeszet.blog.hu/2016/11/28/_pop_kultura

F. Kovács Péter
régész

Kerekasztal-beszélgetés Magyarország első régészeti magazinjáról és az európai kontinens határain kívül végzett magyar vonatkozású régészeti kutatásokról, Stein Auréltól a modern tudományos projektekig.

Vendégek:
Hoppál Krisztina régész, Damjanich János Múzeum
Felföldi Szabolcs régész, Szegedi Tudományegyetem
Kasza Csaba tengerész, régésztechnikus, Damjanich János Múzeum
Nagy Fanni régészhallgató, Szegedi Tudományegyetem


Beszélgetést vezeti:
Kovács Péter (régész, Damjanich János Múzeum)


2016. december 9. péntek 17.00 óra

Damjanich János Múzeum
Képtár I. emelet
Szolnok Kossuth tér 4

A rendezvény ingyenes!

Kirándulás, természetjárás során, vagy épp kapálás közben a kiskertben akadhat olyan tárgy az ember kezébe, amit nem tud értelmezni. Vagy munkája során, ha építkezésen, vagy a határban dolgozik, a munkagép, ásó, eke a felszínre forgathat olyasmit, aminek látszólag ott semmi keresnivalója nincs. Ekkor lehet elkezdeni gyanakodni, hogy ez bizony valami régészeti lelet.

Ilyen esetben a legfontosabb teendő, hogy a megtaláló értesítse a múzeumot – lehetőleg azt, amelyik lakóhelyéhez a legközelebb esik – ha nem is rájuk tartozik a dolog, ott tudni fogják, hogy kinek kell szólni. 

Ha ezt olvasva, az fordul meg a fejedben, hogy dehogy is, eszembe sincs senkit értesíteni, jó lesz az nekem – fel kell hívnom a figyelmed hogy ez bizony törvénybe ütközik! Ugyanis a magyar törvények értelmében minden, ami a föld alatt található (legyen az régészeti lelet vagy ásványi kincs) az állam tulajdona, még akkor is, ha azt valaki a saját telkén találta!!

Leletbejelentés útján került a múzeumba: honfoglalás kori ezüstcsésze Kétpóró

A régészek általában béketűrő emberek, ritkán szoktak a törvény szigorával fenyegetőzni, de a műkincsek eltulajdonítása, esetleges feldúlása biztosan kihozza őket a sodrukból és ilyen esetben értesítik a rendőrséget. Kinek hiányzik ez?

A régészeti leletek zöme nem forgalomképes, azaz nem lehet őket eladni. A régiségkereskedők nagyon jól tudják, hogy darázsfészekbe nyúlnak, ha régészeti tárggyal seftelnek, ezért inkább maguk szólnak a múzeumnak, ha ilyet észlelnek. A megtaláló sokkal jobban jár, ha beballag a múzeumba és átadja a tárgyakat, mert ebben az esetben nem börtön fenyegeti, hanem a tárgy értékének megfelelően még jutalmat is kaphat.

Bár a múzeumok rendkívül szűkös költségvetésből gazdálkodnak, mindig igyekeznek jutalmat adni a becsületes megtalálónak. Pár éve hallhattuk a televízióban, hogy egy különleges éremlelet megtalálója tízmilliós jutalomban részesült – no, ez azért nagyon ritka, kevés az olyan tárgy, ami ekkora történeti értékkel bír, de legalább a fáradozást igyekszünk megtéríteni. Sajnos, ennek az ellenkezőjére is volt példa, amikor a megtalálók szépen elosztottak egymás között egy sírleletet, hogy majd jól eladják. A dolog kitudódott (mindig van egy „jó szándékú”, aki lebuktatja a többit) és nyomozás, rendőrségi házkutatás, feljelentés lett az eset vége.

 Kincskereső gödrök bolygatják és pusztítják a Jászberény melletti Szent Pál-halmon állt egykori templomot

Ami azonban biztosan felborítja a borjút a régészekben, az a fémkeresőzés. Nem is arról van szó, hogy fémkeresős leletfelderítést még a régész is csak engedéllyel végezhet, leginkább arról, hogy aki ilyen profi módon lát neki a keresésnek, arról nehezen feltételezhető a jó szándék. Sajnos, az internet világában minden múzeumi szakember nagyon jól látja, hogy a fémkeresőzés az illegális műkincs-kereskedelem és a lelőhely-fosztogatás melegágya. Nyilvános fórumokon biztatják egymást cseppet sem szimpatikus laikusok a legjobb helyszínek felkeresésére, ahol aztán sáskahad méretű pusztítást képesek végezni. A Dunántúlon szinte már önálló iparág a római villák fosztogatása, de az alföldi bronzkori lelőhelyek bronzleletei sincsenek biztonságban. Nyomukban méteres lyukakkal szaggatott, össze-vissza forgatott, feldúlt, kirabolt lelőhelyek maradnak vissza, a tárgyak pedig nyom nélkül eltűnnek az internetes kereskedelemben. Ezek után senki se csodálkozzon azon, hogy a régészek legszívesebben eltörnék a fémkeresőzök kezét. 

De most tételezzük fel a lehető legjobb szándékot, vagyis azt, hogy valaki tényleg véletlenül ütközik a mezőn régészeti tárgyba és eszében sincs azt megtartani. Arra készüljön, hogy ha bemegy a múzeumba, a régész első kérdése az lesz, hogy hol találta a tárgyat? Már beszéltünk arról, hogy nem ismerjük pontról-pontra a megye összes régészeti lelőhelyét, ezért egy új lelet fontos új információval szolgálhat. Ezért fontos a helyszín és a lelőkörülmény ismerete: hol, milyen mélységben, milyen munkavégzés során került elő, ki és mikor találta.

Korrekt hozzáállás esetén a múzeum is igyekszik partnere lenni a megtalálónak. Gyakori, hogy a megtaláló azt kéri, hogy az általa bejelentett leletek településén, falujában is megismerhetők legyenek, ne nyelje el azt örökre a múzeum raktára. Ennek semmi akadálya, miután a tárgyat nyilvántartásba vettük, szívesen kikölcsönözzük a helyi iskolában, művelődési házban történő bemutatásra.

 Régészeti kiállítás részlete a kőtelki iskolában

Összefoglalva: tartsuk szem előtt, hogy a régészeti lelet még akkor is az állam tulajdona, ha a saját kertünkből kerül elő! A régészeti lelet előkerülését – a törvény értelmében – mindenkinek be kell jelenteni, nincs kivétel. A fémkeresőzés pedig illegális és csúf büntetést von maga után.

Dr. Tárnoki Judit 

régész