Tajvan, hivatalos nevén a Kínai Köztársaság Ázsia keleti partvidékén, a Csendes-óceán nyugati területén elhelyezkedő nagyobb, valamint a hozzá tartozó kisebb szigetek egysége. A központi sziget északkeleti sarkától a délkeleti csúcsáig helyenként a 3000 m magasságot is meghaladó hegyvonulat húzódik, mely különleges élővilágnak ad otthont. Keleti és nyugati partszakaszát pedig keskeny, termékeny sáv határolja.
Kilátás a Tajvan keleti részén található Hualiannél
Természeti kincseinek, stratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségének köszönhetően a terület kulcsfontosságú szerepet játszott a különböző emberi kultúrák megtelepedése során. A legkorábbi emberi nyomok 20 000–30 000 évvel ezelőttre keltezhetők, míg a mai őslakók ausztralonéz nyelvcsaládba tartozó elődei a legelfogadottabb álláspont szerint megközelítőleg 6000 évvel ezelőtt jelenhettek meg. A szárazföldi Kína császárságai a 3. században ugyan már megkezdték a sziget felderítését, a benépesítésére irányuló törekvések azonban a 12–13. századig várattak magukra.
Régészeti tekintetben elsősorban az őslakosok és a han anyagi kultúra emlékei alkotják a kutatások fő irányvonalát. Tajvan földrajzi adottságaiból kifolyólag a kolonizáció leginkább a keleti és nyugati tengerparti sávokat érintette, míg a nehezen megközelíthető és kutatható hegyvidéki régióra a különböző őslakos kultúrák megléte jellemző. Mindebből kifolyólag a viszonylag kevés régészeti feltárás zöme is a sziget termékeny területeire koncentrálódik.
Régészeti feltárás "látképe"
Az ásatások közül kiemelkednek a hosszú távú projektek, mint az ország nyugati részén elhelyezkedő Shanhua 善化 település mellett zajló munkálatok, melyek csaknem húsz esztendőt öleltek föl. A lelőhelyen egy többperiódusú település valamint temető helyezkedik el, melynek fő korszakát a több mint 2000 éves, Dahu-kultúra 大湖文化 időszakára keltezhető sírok adták, a kisszámú és jóval későbbre keltezhető kínai leletanyag mellett. A megközelítőleg a Kr. e. 4. évezred második fele és a Kr.e. 3. évezred vége közé keltezhető Dahu-kor fő jellegzetessége a vörös és szürkésfekete, jól iszapolt kerámia, mely a lelőhely telepanyagában nagy mennyiségben képviseltette magát.
Edénydepó jellegzetes szürke kerámiával
A bontás a kis, 1x1 méteres szelvényekben történt, melyeket az egyes jelenségek tisztázását követően összenyitottak. Az európai módszerekhez hasonlóan itt is rétegkövetést alkalmaztak, azonban gyakran még a nedves metszetfalba karcolták be a rétegeket, melyek a száradást követően olykor teljesen más képet mutattak. Emellett a rétegek azonosítását színskála segítségével végezték, amely ugyan jóval objektívebb megoldást eredményezett, de a módszer a színek korlátozott száma miatt az apróbb különbségek és részletek érzékeltetésére nem alkalmas.
Szelvény bontás alatt
A nyújtott, csontvázas temetkezések legtöbbjét melléklet nélkül, vagy csupán egyszerűbb tárgyakkal – mint a szövés-fonás vagy a halászat eszközei – temették el.
Edénymelléklettel eltemetett gyermekváz
Tisztításuk nagynyomású porszívóval történt, dokumentálásuk során pedig a Magyarországon megszokottól eltérően helyszíni antropológiai elemzést is végeztek, amely Tajvanon a régészképzés részét képezi.
Kisgyermek megtisztított váza
A leírást, rajzot és fotót követően a sírokat gipsszel öntötték ki, és in situ vették föl. Ugyan ezáltal a csontok és az esetleges mellékletek eredeti helyzetükben vizsgálhatók, azonban a gipsz lehetetlenné teszi a váz és a tárgyak későbbi elemzését.
Temetkezés in situ felszedése
A leletek a lelőhely közelében elhelyezkedő feldolgozó- és raktárhelyiségekbe kerültek, ahol a tisztítást követően a restaurálás, a leltárazás és az elsődleges feldolgozás is megtörtént. A munka összetettségéből következett, hogy a régészek és technikusok életvitelszerűen tartózkodtak a lelőhely mellett kialakított lakóegységekben, mely alól csupán a nagyobb ünnepek és rövidebb szabadságolások jelentettek kivételt.
Noha a terepi munkálatok már befejeződtek, az eredmények kiértékelése hosszabb időt vesz igénybe.
További érdekességek derülnek ki Tajvan múltjáról, jelenéről, különleges kultúrájáról a Damjanich János Múzeum január 27-én nyíló Formosa aranykincse: Tajvan szigete egy csésze teán keresztül című kiállításában.
