Magyarországon az 1711 utáni tárgyi emlékek nem számítanak régészeti korú leletnek, így a terepen történő dokumentálásuk és gyűjteményi gyarapításuk gyakran elmarad. Ennek ellensúlyozására egy új szemlélet és egy új gyakorlat kezd megjelenni hazai viszonylatban, amelyet néprajzi korú, kortárs, újkori vagy történeti régészetnek is nevezhetünk. Ennek szintúgy részét képezik az ásatások, a terepbejárások, de legfőképpen a fémkeresőműszeres kutatások is, ám újabban a térinformatika is egyre nagyobb szerepet kap a korszak vizsgálata során. A kortárs régészet esetében az angolszász országokban rendkívül kedvelt műfajról van szó, amely magába foglalja az úgynevezett “Post-Medieval Archeology” fogalmát, ami időben lefedi a magyarországi török kort és egészen a 19–20. századig foglalkozik az ember alkotta örökség megmentésével és közzétételével. Hazai viszonylatban Lajkó Orsolya által 2015-ben publikált “Cserepén ismerem, minemű fazék volt..” kötet előszava és az Ő emlékére 2021-ben megjelent “...járni csak együtt tudunk” Régészet és néprajz összefüggései című tanulmánykötet bevezetője hívta fel a figyelmet a kora újkor és a tágabb értelemben vett újkor kutatásának lehetőségeire és annak fontosságára. A jelen témánk szempontjából érdemes még megemlíteni a 2022-ben kiadott, Gere László 60. születésnapi ünnepi kötetben megtalálható, Czövek Attila által írt cikket, amelyben a szerző egy 18–19. századi pásztorszállást mutat be Őcsény határából. Természetesen a sort tovább lehetne folytatni, de ideje rátérni a szolnoki Damjanich János Múzeum kortárs régészeti kutatásainak rövid ismertetésére.

Kortárs régészet Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Az újkor kutatása nem újkeletű dolog a megyében, ám az első jelentős eredményeket a Kertész Róbert által vezetett szolnoki vár ásatása adta, ahol is a kutatott felület talajfelszínhez közelebb eső rétegeiben újkori objektumok és tárgyi emlékek is előbukkantak. Az itt dokumentált jelenségek jelentősnek mondhatóak. Említésre érdemes például az 1919-es román-magyar háborúhoz köthető lőállás, amely bepillantást enged Szolnok városának harcokkal terhelt időszakába. Az ásatások mellett a legnagyobb lehetőséget a műszeres lelőhelyfelderítések jelentik, amelyben 2015-től a Damjanich János Múzeummal együttműködő múzuembarát önkéntesek vesznek részt szabadidejükben. A fémkeresős kutatások során felgyűjtött és múzeumba került újkori tárgyak száma sem csekély, de természetesen továbbra is a régészeti korú leletek képezik a gyűjtemény gerincét. Az újkori tárgyak között érdemes megemlíteni a bronzból készült heveder vagy hámcsatokat, míves cseréppipákat, pipakupakokat, különböző ruhagombokat, bicskavereteket és egyéb személyes tárgyakat, amelyek 18. és 20. század között voltak használatban. Ezek terepi dokumentálása ezidáig hektikusan történt, lévén nagy részük 1711 utánra keltezhető, de a jövőben ezen tárgyak megóvására és közgyűjteménybe történő elhelyezésére is nagyobb gondot fektetünk. Az újkori jelenségeket vizsgáló terepi kutatások több csoportra oszthatóak. Első az épített örökség, mégpedig: templomok, kripták, polgári épületek, pásztor szállások, csárdahelyek, tanyahelyek, folyami átkelőhelyek, hídfők, kastélyok, kúriák és mezőgazdasági vagy ipari célú létesítmények, mint pl. malmok, hajómalmok és kikötők. A szórványos leletanyagot adó helyszínek lehetnek: piac vagy vásárterek, utak vagy napszámos pihenőhelyek is akár. A számos lehetőség sorában egyelőre a cibakházi híd és környéke került szisztematikus vizsgálat alá, amely a 18. és 19. század között a Közép-Tisza vidék egyik legjelentősebb átkelőhelye volt Tiszafüred, Szolnok és Kunszentmárton mellett, ennek megfelelően az itt felgyűjtött tárgyi hagyaték is gazdagnak mondható. Emellett a 20. század elején itt épült fel a Sváb Gyula megrendelésére készült kastély is. Sajnálatos módon az itt 2023 év elején telepített napelempark huzamos időre kutatásra alkalmatlanná tette e gazdag újkori lelőhelyet. Tanyahelyen esetében egyelőre kevés helyszín került szisztemetikus vizsgálat alá a megyében, ám a következőkben pont egy ilyen kivételről lesz szó. 

Szelevény - Dömötör-köze földrajzi helyzete

Az újkori lelőhely Szelevénytől Északnyugatra található, a második Habsburg katonai felmérésen olvasható  “Dömötör kerületje” nevű folyóág által határolt kis félszigeten, amelyet “Dömötör közének” neveztek. A folyószabályozások előtt itt vízfolyásokkal és mocsarakkal tarkított táj létezett, ebből emelkedett ki a telepítő tényezőkkel rendelkező szigetnyelv. Az említett Habsburg katonai térképen látható, hogy a kis félsziget száján egy út fut felfelé, amely mellett egy kis piros téglalappal jelölt épület látható annak nyugati oldalán, a part mentén. Ha időben ugrunk előre és megtekintjük a 19. századi végi kataszteri térképet, akkor kicsivel lentebb egy tanyahelyet jelöl a térkép, Miháczi Sándor földbirtokán. Kérdés lehet, hogy a második katonai felmérésen szereplő épület és a kataszteri térképen szereplő tanyahely megegyezik-e. Ebben egyelőre állást nem foglalhatunk, annak ellenére, hogy a terepen gyűjtött leletanyag az azonosság ellen szól.

Terepi kutatás és a felgyűjtött leletanyag

A 2024 tavaszán elvégzett fémkeresőműszeres kutatás során Hankó Tamás és Kiss Henrik Ferenc (szerző) szisztematikusan járta végig a helyszínt. Az első két megásott jel 2 db rézkrajcár volt, amelyeket tisztítása után sikerült pontosan meghatározni. Az egyik egy 1800-ban vert I. Ferenc (Franz II., uralkodási ideje: 1792–1835) 3 krajcáros volt, E verdejellel. Az érme körirata a következő: “FRANC⋅II⋅D⋅G⋅R⋅I⋅S⋅A⋅GER⋅HVN⋅BOH⋅REX⋅A⋅A⋅”. A másik érme szintén egy I. Ferenc uralkodása alatt, 1800-ban készült 1 krajcáros. Körirata kissé sérült, de ugyanaz olvasható rajta, mint a 3 krajcároson. A két pénzérme már így önmagában keltezte a helyszínt, de a mellettük fellelt 7 db gomb is hasonlóan a 19. század első felére tehető. A gombok közül kettő nagyobb lapos kivitelű, egyiken karcolt virág motívum látható. Hasonlóan virág motívum látható az egyik kisebb méretű lapos gombon is. A többi gomb lencse alakú, lemezből préselt példány, amelyek közül az egyik hátoldalán feltehetően a gyártó neve “GTLI” olvasható. A gombok mellett két darab bekarcolt vonalakkal díszített bicskaveret, egy átlyukasztott íves bronz töredék, egy préselt virágmintás lemez, egy vascsat, egy vas kulcstöredék és egy bronz gyűszű volt jelen. A feltételezett épület helyén kis mennyiségű kerámia anyagot is gyűjtöttünk. Ezek tipikusan 18–19. századi mázas tároló és főző edénytöredékek. Önmagukban ezek a tárgyak nem sok tudományos értékkel bírnak, de a jövőben ha kellő számú helyszínen el tudjuk végezni ugyan ezt a gyűjtő munkát, akkor ki tudjuk tágítani a tudásunkat a korabeli anyagi kultúráról és annak évszázadok alatti változásáról, amely időszak elvezet minket a jelen korba. Jelen esetben egy szegényesebb 19. századi tanyahelyet sikerült kimutatni, de ki tudja, hogy a jövőben mik kerülhetnek még elő Jász-Nagykun-Szolnok megye újkori múltjából. 

Kiss Henrik Ferenc
önkéntes - régész (BA)