A napokban elszállításra került a tiszapüspöki gepida temető eddig még restaurálatlan utolsó tárgya, ami egy ’in situ’ helyzetben felszedett, kb. 70 cm hosszú, kétélű vaskard. A tárgy a Képzőművészeti Egyetemre került, ahol Horváth Szulamit Emma restaurátorhallgató mesterszakos diplomamunkájának tárgya lesz. Ezen utolsó mozzanat kapcsán jutott eszembe, hogy érdemes lenne áttekinteni, hogy az elmúlt 9 évben mennyi minden történt a temető leletanyagával. Az alábbi összegézés csak vázlat és csak egy-egy főbb eredményt emelek ki.
Tiszapüspöki-Fehér-tó-part, 82/84. sír: a vállon keresztbe fektetett kartartás talán az elhunyt nő keresztény hitére utalhat
A 2015-ben zajlott feltárás nulladik percétől nagy hangsúlyt fektettünk a közönség tájékoztatására, a tudományos ismeretterjesztésre és az előzetes eredmények tudományos szintű bemutatására. Így az első sír megtalálásától kezdve tudósított a feltárásról a helyi és az országos sajtó egyaránt. Még ebben az évben az ásatás friss eredményei bemutatásra kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Tiszapüspöki Művelődési Házban a beruházást végző cég munkatársainak tartottunk egy előadást és ugyanitt egy fotókiállítás rendeztünk. Néhány hónappal később pedig az ELTE RI-ben megrendezésre került a korszakkal foglalkozó nemzetközi konferencián angol nyelven egy poszter formájában ismerhette meg a nemzetközi szakmai közönség a temetőt. A Damjanich János Múzeum soron következő évkönyvében közöltük a temetőre vonatkozó alapadatokat és az első eredményeket. A következő évben, 2016-ban egy kamarakiállításban mutattuk be a legszebb leleteket a Damjanich János Múzeumban a Régészet Napján, ugyanebben az évben Pekingben, a Pekingi Magyar Kulturális Intézetben az ásatás friss eredményeiről tartottunk előadást, amit a Pekingi Egyetem régészei és régészhallgatói is nagy érdeklődéssel fogadtak.
Tiszapüspöki-Fehér-tó-part: a 124/126. temetkezés halotti viseleti rekonstrukciója (grafika: Varga Zsóka)
Az ezt követő években megtörtént a temető teljes embercsont anyagának feldolgozása, valamint több nemzetközi kutatási projektbe is bekerült egy-egy kiválasztott temetkezés, aminek köszönhetően stabilizotópos és genetikai vizsgálatokat végeztek rajtuk a biológus kollégák. Így nem csak azt tudhattuk meg, hogy az eltemetettek, hány évesek voltak, amikor elhunytak, milyen általános fizikai tulajdonságokkal rendelkeztek vagy, hogy milyen rokonsági viszonyban álltak egymással (pl. így sikerült egy testvárpárt is azonosítani), de még arra is lehetett következtetni, hogy a nők milyen sokáig szoptatták gyermeküket. Tiszapüspökiben 4 éves kor volt az átlag.
Rekeszdíszes ezüst csat gránátberakásokkal Téglalap alakú, lapos csatkeret: rekeszeiben mélyvörös gránátberakások, alattuk aranyló alátétlemezek. A csatpecek töve vese alakú, berakásos díszű, a tüske a karikára ráhajló 51/52. sír;
Az ékkőberakásos tárgyakon végzett nagyműszeres anyagvizsgálatoknak köszönhetően sikerült azonosítani a féldrágakövek származási helyét, ami Dél-India és Sri Lanka szigete. A teljes leletanyag leltárbavétele és elemzése után a temető használatának ideje is pontosításra került: Kr u. 5. század utolsó évtizedei és a Kr. e. 6. század eleje. A leletanyag alapos régészeti elemzését Masek Zsófia (HUN-REN BTK Régészeti Intézet) végezte munkájának eredményeként pedig lehetőség nyílt a közösség közelebbi és távolabbi kapcsolatrendszerének feltérképezésére is. A temetőben érdekesen keverednek a germán és a nomád elemek. Több sírban nyílhegyek kerültek elő, más sírokban pedig sztyeppei rítus szerint ún. padmalyban helyezték el az elhunytat. A 126/128-as számú temetkezésben először tudtunk ásatáson reflexíjat megfigyelni gepida sírban. Az íjról Pári Vilmos (MTÍT) készített hiteles rekonstrukciót. Az 51/52. számú sírban egy europid-mongolid vonásokat tükröző személy került elhelyezésre. Földi maradványai alapján a Dr. Kustár Ágnes által készített arcrekonstrukiónak köszönhetően 1500 év után ismét életre keltek az elhunyt arcvonásai.
A tiszapüspöki temetkezések jellegzetességei alapján készített rekonstrukció a padmalyos temetkezések kialakításáról (grafika: Varga Zsóka)
A kecskeméti múzeummal összefogva a tiszapüspöki és a tiszaugi gepida temetők leletanyagából 2021. szeptember 2-án nyílt egy nagykiállítás Kecskeméten, majd 2022. március 17-én pedig Szolnokon a Galériában. Mindkét helyszínen többezer látogató tekintette meg a tárlatot, aminek mind szakmai, mind civil körökben kiemelkedően pozitív fogadtatása volt. Még az év tavaszán a Szolnoki Galériában került bemutatása a két temetőt taglaló vaskos kötet, amiben az ismeretterjesztő tanulmányok mellett rekonstrukciók, térképek, illusztrációk és többszáz műtárgyfotó kapott helyet.
A Tiszapüspöki-Fehér-tó-part gepida temetőből származó fiatal férfi koponyája és arcrekonstrukciója europo-mongolid vonásokkal. Koponyáját a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára őrzi (ltsz: 2016.16.15.)
A beruházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárásokkal kapcsolatban gyakran róják fel, hogy a leletanyag ritkán kerül teljes feldolgozásra vagy, hogy a közönség soha nem láthatja kiállításban a leleteket. Ez a vád bizonyosan nem érheti a tiszapüspöki temetőt.
Nehéz lenne mindenkit megnevezni, akik részt vettek ebben a sokrétű munkában, ezért meg sem próbálom név szerint felsorolni a kollégákat. Köszönöm mindenkinek, aki segítette azt, hogy a lehető legtöbbet tudjuk kihozni ennek a circa 1500 éve élt közösségnek az emlékanyagából!
F. Kovács Péter
régész
Válogatás a gepida temetőről készült tudományos munkákból:
https://www.academia.edu/20008459/Warriors_of_the_Wild_A_Germanic_Cemetery_in_Tiszap%C3%BCsp%C3%B6ki
Válogatás a gepida temetőről szóló hírekből:
http://archiv.szolnoktv.hu/?p=17888
http://archiv.szolnoktv.hu/?p=17401
http://archiv.szolnoktv.hu/?p=18212
https://femina.hu/utazas/tiszapuspoki-gepida-temeto/
https://www.szoljon.hu/kozelet-jasz-nagykun-szolnok/2016/07/egy-asatas-kulonleges-emlekei
https://www.szoljon.hu/helyi-kultura/2022/05/az-embertan-rejtelyes-vilagat-mutattak-be-a-szolnoki-galeriaban
https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2022/03/rendhagyo-kiallitas-lesz-lathato-a-szolnoki-galeriaban
https://www.szoljon.hu/helyi-kultura/2022/05/neves-kutatok-vendegeskednek-a-szolnoki-galeriaban
https://femina.hu/utazas/tiszapuspoki-gepida-temeto/
https://hvg.hu/instant_tudomany/20150722_Fotok_1600_eves_csontvazra_bukkantak_a_ma
https://ma7.sk/kozelet/gepida-temetore-bukkantak-tiszapuspoki-hataraban
https://magyarno.com/gepida-temetore-bukkantak-tiszapuspoki-hataraban/
https://hu.museum-digital.org/object/1143339?navlang=hu
https://hirado.hu/galeriak/lenni-vagy-nem-lenni-gepida-temetore-bukkantak-tiszapuspokinel/
https://mult-kor.hu/szarmata-telepulesre-bukkantak-tiszapuspoki-hataraban-20150921