Balogh Béla nem Szolnokon született, a halál sem itt érte, életének legfontosabb része, műve mégis az alföldi városhoz köti. (1. kép) Kassán töltött gyermekkora után családja Beregszászra költözött. Itt érettségizett, majd a budapesti tudományegyetemen természetrajz-földrajz szakon folytatott tanulmányokat. Érdeklődését felkeltette az antropológia is, így a tanári oktatás mellett orvosegyetemi képzésre is járt. 1911-ben szerezte meg a bölcsészdoktori címet, ezután Budapesten dolgozott gimnáziumi tanárként.

Az első világháborút megjárt ifjú katona 1918-ban került Szolnokra, ahol az állami főgimnáziumban (ma Verseghy Ferenc Gimnázium) tanárként helyezkedett el. 1941-ig földrajzot, természetrajzot, egészségtant és filozófiát tanított.

A század 20-as évei végére érlelődött meg benne a terv, hogy Szolnokon – hasonlóan más alföldi városokhoz – elengedhetetlen egy múzeumi és közkönyvtári gyűjtemény létrehozása. E döntéséhez a Magyar Földrajzi Társaság 1927-ben megrendezett országos vándorgyűlése adta meg az utolsó lökést, amikor nevében földrajzi – de annál jóval szélesebb körű – kiállítást szervezett Szolnok történeti és földrajzi értékeinek bemutatása céljából. A Magyar Nemzeti Múzeum két kiváló kutatójának támogatását is megnyerte ügyéhez, megszerezte Bátky Zsigmond néprajztudós és Márton Lajos régész személyes pártfogását, segítségét (2. kép). A tudós tanár lelkes és kitartó munkája nyomán, diákjai segítségével, társadalmi erők megmozgatásával 1934. november 11-én, díszközgyűlés keretében megalakult a Szolnoki Könyvtár- és Múzeumegyesület, a Damjanich János Múzeum elődje.

A geográfiai érdeklődésű Balogh Béla rendszeresen folytatott terepgyakorlatokat, mely során gyakran találkozott régészeti leletekkel – így nagyon gyorsan szembesült a régészeti tárgyak összegyűjtésének fontosságával (3. kép). Az általa létrehozott egyesület a város jóvoltából megkapta az Apponyi utca (ma Táncsics Mihály utca) 1. szám alatti városi bérház alagsorát, ahol kiállító tereket, könyvtárat és irodát alakítottak ki (4. kép). A régészeti kiállítás magját Hild Viktor gyűjteménye alkotta, de Balogh Béla maga is gyarapította a gyűjteményt, leletgyűjtést folytatott a Zagyva-gát építése során, ásatásokat végzett a Malomzugban, Rákóczifalván, Tószegen, Felső-Szászbereken Tevékenységét precízen adatolta, a tárgyakat maga restaurálta, ásatásairól rendszeresen beszámolt a helyi sajtóban. (5–9. kép)

Balogh Béla széles látókörű, kiterjedt érdeklődésű, ízig-vérig tudós tanárember volt. Számára a köz szolgálata hivatás volt, és ennek a szolgálatnak volt sarokköve a nyilvános múzeumi és könyvtári gyűjtemény létrehozása.

Kelemen Angéla

régész

(Szolnoki arcképcsarnok 2. kötete (Dr. Balogh Béla 1890–1947 – Egy tudós tanár életútja szerk.: Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária) és Tárnoki Judit kiállítási tablószövege alapján.)