Hazai bronzkorkutatásunknak közel 150 éves múltja van. Kezdetei a magyar régészettudomány hőskorába, a 19. század második felére nyúlnak vissza. Éppen a Közép-Tiszavidék bronzkori többrétegű települései – ezek az ártérből kiemelkedő, sík vidékünkön oly szembetűnő magaslatok, az ún. tell-telepek – ébresztették fel először régész elődeink figyelmét. Tiszaug-Kéménytető, Szelevény-Menyasszonypart, Nagyrév-Zsidóhalom, de kiváltképp Tószeg-Laposhalom mint a magyar archaeológia születésének szimbólumai kerültek be a szakirodalomba. E korai, nagy szenvedéllyel végzett kutatások csakhamar felkeltették a nemzetközi tudós világ érdeklődését is. Ennek az elismerésnek volt köszönhető, hogy 1876-ban a VIII. Anthropológiai és Régészeti Világkongresszus helyszínéül Budapestet választották. (1. kép)
1.kép: Tószeg-Laposhalom metszete és a rétegek rajza az 1973–1974. ásatáson
Az azóta eltelt időszakban is számos bronzkori lelőhelyen végzett ásatás gazdagította gyűjteményünket, ezért nem volt vitás, hogy új kiállításunkban a bronzkor teljes időszakából mutatunk be sírokat, már csak azért is mert a bronzkor az a korszak, amikor már egyre változatosabb temetkezési rítusokat alkalmaztak a korabeli emberek. Ekkortól válik rendszeressé a halotthamvasztás szokása, de emellett megmaradtak a vázas temetkezések is.
Következzenek hát a kora és középső bronzkor (i. e. ~ 2800 – ~1500) időszakának sírjai.
Nagyrév-Zsidóhalom a múlt század óta ismert kora bronzkori tell-település, a Nagyrév-kultúra névadó lelőhelye. A halom környezetében, a lankás homokdombokon, hosszan elhúzódó temető található, egyrészt a bronzkorból, de a közeli Árpád-kori település halottai is itt nyugszanak. A temetőben 1980-ban folytatott leletmentést Csányi Marietta, amikor a dombokon szőlőtelepítésbe kezdett a helyi téesz.
2. kép: A kiállításban bemutatott 6. sír ásatási rajza
A bronzkori sírok a Makó-, Nagyrév- és Hatvan-kultúrába tartoznak, de néhány késő bronzkori sír is előbukkant. A nagyrévi sírok egymástól nagyobb távolságra, kisebb csoportokban, laza sorokban kerültek elő, ami talán a rokoni (családi) temetkezésekre utal.
Kiállításunk sírrekonstrukciója a B felületen feltárt 8. sír alapján készült (2–4. kép). Ez a temetkezés jól példázza a kora bronzkori időszak Nagyrév-kultúrába tartozó szórthamvas temetkezéseit. A lekerekített sarkú sírgödörben összesen 16 darab edényt tettek a temetéskor, melyeket K-Ny irányban, két sorba rendeztek el (5. kép). Az edénysorok K-i végébe halmozták az emberi hamvakat és melléjük helyeztek egy bronztőrt (6. kép) valamint egy átfúrt kőlapot, ami csuklóvédő vagy fenőkő lehetett (7. kép).
A B/8. számú sír a Nagyrév-kultúra kiemelkedően gazdag együttese. Az edénymellékletek magas száma, de különösen az értékes bronztőr (valamint a hozzá tartozó csuklóvédő) mutatja az eltemetett személy magas társadalmi presztízsét.
További képek a galériában!
A kiállítás középső bronzkorra datálható csontvázas sírja Tiszafüred-Majoroshalom lelőhelyen került elő, mely a nevezetes réteges telepnek, az Ásotthalomnak egyik temetője lehetett. A Majoroshalmon bányanyitások miatt az 1960-as évektől zajlottak feltárások, előbb Csalog Zsolt majd Kovács Tibor irányításával. Az itt előkerült, több mint ezer középső és késő bronzkori sír számottevő része a középső bronzkori Füzesabony-kultúrához tartozott, de a Hatvan-kultúrának is ismerjük néhány sírját. A temető zöme a késő bronzkori halomsíros korszakra datálható.
A 7. számot viselő sírrekonstrukció a temető Csalog Zsolt által feltárt 5. számú temetkezése alapján készült (8–10. kép). Ez a női sír kitűnően példázza azokat a szigorú szabályokat, melyeket a középső bronzkori Füzesabony-kultúra képviselői betartottak a temetési szertartás során. A testet a bal oldalára fektették enyhén zsugorított pózban, tájolása ÉK-DNy-i. Mellkasa előtt heverő bronztű vélhetőleg a halotti öltözetét foghatta össze (11. kép). A túlvilágra bőségesen ellátták étellel és itallal: lábaihoz egy igen nagyméretű, díszített tálat (12. kép), egy díszített kisebb csuprot (13. kép), valamint egy kevésbé finom kivitelű, egyszerű kis csészét tettek.
Kelemen Angéla
régész
(Forrás: NAGY Fanni: Lábnyomok a holtak és az élők világa közt. Így gondoskodtak az elhunyt szeretteikről a kora és középső bronzkorban a Közép-Tisza-vidéken
Kora és középső bronzkori temetkezések Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében (K. e. ~ 2800 – ~ 1500) In.: CSÁNYI Marietta ‒ KELEMEN Angéla ‒ MALI Péter ‒ NAGY Zsolt Dezső ‒ TÁRNOKI Judit (szerk.): Ezt látták a csillagok. Másfél évszázad régészeti tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. Állandó régészeti kiállítás a szolnoki Damjanich János Múzeumban. Szolnok, 2024.)
