Többször írtunk a Szolnoki Régészet hasábjain a klasszikus értelemben vett régészettudomány határán elhelyezkedő irányzatokról. Áttekintettük a tragikus sorsú Franklin-expedíció kutatását (bővebben itt), a közelmúlt emberi hagyatékát vizsgáló régészeti irányzatokat (itt) és a sci-fi határát átlépve fantáziáltunk a világűr régészetéről (itt). Jelen írásban ismét a régészet határát súroljuk, de most az emberiség történetének legtragikusabb mementóit tárjuk fel: a tömegsírokat.
Igazságügyi régészek és antropológusok dolgoznak az argentin "piszkos háború" egyik tömegsírjának feltárásán
(Bővebben itt)
Az emberiség történelmét végigkísérik az erőszak, a háborúk, éhínségek és járványok változó intenzitású szakaszai, melyek gyakran akár kéz a kézben járnak. A populáció növekedésével pedig egyre többször bukkannak tömegsírokra a kutatók. Az őskori régészet egyik korai példája a németországi Halberstadt közelében előkerült gödör, melyben kilenc fő került elhelyezésre. Ez az újkőkor/neolitikum időszaka, ezen belül pedig a vonaldíszes kerámia kultúrájának periódusa (Kr. e. 5500-4900). (Erről az időszakról egy Szolnok megyei lelet kapcsán itt írtunk.) Az összesen kilenc vázból hétnek a tarkóján lehetett sérülést felfedezni, melyet tompa tárgy okozhatott. Az ausztriai Schletz-Asparn közelében is előkerült egy hasonló korú jelenség, melyet egyenesen egy korabeli népirtás bizonyítékaként tartanak számon. A lelőhely nem teljesen feltárt, de így is több, mint 300 egyén földi maradványai kerültek elő. Több mint 60 esetben egyértelműen megállapítható volt, hogy a halált külső trauma okozta. Az elhunytak között férfiak, nők, gyerekek és idősek is egyaránt voltak. Feltételezhető, hogy ekkor egy erőszakhullám söpörhetett végig a területen, mivel több hasonló korú jelenség ismert.
Újkőkori tömegsír, Halberstadt
(Bővebben itt)
A Nagykunságban került elő Magyarország egyik legnagyobb őskori tömegsírja (késő bronzkor, pre-Gáva időszak, Kr. e. 1300-1100). A teljesen átlagosnak tűnő gödör számos emberi maradványt tartalmazott. Ennek érdekessége, hogy a maradványok az esetek nagy részében emberi részek voltak, nem pedig anatómiai sorrendben megfigyelhető vázak. További érdekesség, hogy az erőszakos halál teljesen kizárható, így a régészek valamiféle rituális vagy kultikus okot látnak a tiszaburai bronzkori sír hátterében.
A tiszaburai tömegsír a feltárás során
(Bővebben itt)
Római kori szarmata áldozati gödörrel számolhatunk egy szintén nagykunsági lelőhely esetében, ahol mintegy tucat személy került elhelyezésre egy gabonatároló veremben. Ezeket a személyeket pedig mintegy két tucat teljesen ép edény kísérte végső útjukra. A mellékletek között értékes importáruk, úgynevezett terra sigillata típusú edények is előfordultak. Az antropológiai vizsgálatok később megerősítették, hogy az eltemetettek mind nők voltak. Ebben az esetben is rituális gyilkosságok tömegsírjával, áldozati gödörrel számolhatunk.
A mohácsi csata áldozatai egy árokba hantolva
(Bővebben itt)
A középkorra a rituális jellegű tömegsírok szinte teljesen eltűnnek, de csataterek közelében vagy a nagyobb járványok alatt gyakran választják a temetkezések e kevésbé humánus válfaját. Az egyik legismertebb példa talán a mohácsi csata helyszínének közelében feltárt tömegsírok. Az ásatásokat Papp László végezte a 60-as években. A kutatás során számos részletre fény derült, mint például arra, hogy a holttestek temetésükkor már oszlásnak indultak, de kifosztásuk korábban megtörtént, testükön legfeljebb gyolcsingük maradhatott.
További felvételek a mohácsi tömegsírokról itt.
Történeti korú tömegsírok és a régész
Magyarországon kevésbé ismert az igazságügyi vagy törvényszéki régészet (forensic archaeology) fogalma. E különös feladatkörben dolgozó személy feladata a jelenkor, a közelmúlt bűntényi helyszíneinek (sírok, gyilkossági helyszínek, tömegsírok) régészeti szempontú vizsgálata, és a nyomozást végző hatóság segítése. Az alábbiakban néhány példán keresztül mutatjuk be, hogy mi is a szerepe a régésznek, a régészetnek az újkori tömegsírok kutatásában.
A napóleoni háborúk hosszú évekre lángba borították a kontinenst, katonák és civilek százezreire hozva pusztulást. Európa szerte 2,5 millióra teszik az eltűnt/elhunyt katonák számát, míg a civilekét 1 millió körülire becsülik. Az áldozatok sok esetben tömegsírokban nyugszanak, melyeket régészek közreműködésével tárnak fel, Moszkvától Madridig. Hadszíntér kutatásoknak köszönhetően a wagrami csata helyszínén sikerült lokalizálni több sírt is. Egy útépítéshez kapcsolódó feltárás során mintegy ötven vázat tartalmazó tömegsírban 16 és 30 év közötti férfiak feküdtek. Az antropológiai vizsgálatok szerint a skorbut és a C-vitamin hiány különböző fokozatai voltak felismerhetők rajtuk. A hosszú és megterhelő menetelések is nyomot hagytak a vázakon gyulladások formájában, de egyaránt gyakoriak voltak a fertőzések és a tüdőgyulladás. Korabeli becslések szerint az ütközetben 55 ezer katona lelte halálát.
Sír Wagramnál
(Bővebben itt)
A borogyinoi ütközet közelében is előkerült egy tömegsír, ahol szintén a Grande Armée katonái nyugodtak. Itt elsősorban a halált okozó sérüléseket sikerült megfigyelni: golyó ütötte feji és hasi traumákat. Kevés személyes tárgy, leginkább katonai gombok voltak a halottakkal, ebből arra lehet következtetni, hogy a temetést megelőzően kifosztották őket.
2001-ben Vilnius közelében szintén előkerült egy tömegsír, melyben 3269 személy nyugodott. A tárgyi leletek alapján Napóleon oroszországi hadjáratából visszatérők kerültek itt eltemetésre. Az oxigénizotópos vizsgálatok alapján főként nyugat-, illetve délnyugat-európaiak az elhunytak. Az ásatási eredmények szerint a temetés egy időpontban történt, ezt bizonyítja a vázak egymáshoz való közelsége. A testek elhelyezkedése ezenkívül azt is mutatja, hogy valószínűleg a gödör széle felől kezdődhetett a feltöltés és a magasabban fekvők pedig begurultak középre. A temetést végzők gyakorlatilag bedobálták az elhunytakat a gödör széléről. Több esetben is feltételezhető, hogy már megfagyott testeket dobálhattak be a gödörbe. Az esetek igen kis százalékában számolhatunk nőkkel, többségében 20-30 közötti férfiak voltak. A katonák ruhadarabjai, sapkák, váll lapok, gombok is megmaradtak, így sok esetben visszaazonosítható volt a rang és az egység is.
Napóleon katonáinak tömegsírja Vilnius közelében
A spanyol polgárháború 1936. július 17. és 1939. április 1. között zajlott. Az elhunytak száma a mai napig nem tisztázott, de becslések szerint 200-300 ezer közé tehető az áldozatok száma. Több esetben zajlottak tömeges kivégzések és mészárlások, így az elhunytak egy jelentős része bizonyosan jelöletlen sírban vagy tömegsírban nyugszik. 2008-ban bírósági végzés született a polgárháború során eltűnt közel 115 ezer ember felkutatására. Ennek kapcsán tizenhat tömegsírt tártak fel, többek között régészek közreműködésével. Ezeknek az exhumálásoknak különös jelentősége van mind a hozzátartozók számára, és mind a társadalom számára. Becslések szerint akár 2000 tömegsír is lehet szerte az országban. Állami, önkormányzati és magán finanszírozással egyaránt zajlanak ásatások.
Valladolid temetőjének részlete
(Bővebben itt)
A közös múlt felderítésének egyik példája Valladolid esetében valósult meg. Itt városi támogatással 2016 óta több mint 200 egyén került exhumálásra. Az elsődleges cél pedig az elhunytak kilétének azonosítása volt.
A jelen tragédiái: Ruanda, Bosznia-Hercegovina, Kambodzsa...
1994 április 6-án a ruandai elnök Juvenal Habyariman repülőgépe lezuhant, az elnök életét vesztette. Ez a tragédia vezetett Ruanda és a világtörténelem egyik legbrutálisabb polgárháborújához. Az erőszakhullám áldozatainak számát félmillió és egymillió közé becsülik, a pontos számok nem ismertek. A vérengzések során menekültek gyülekeztek bizonyos helyeken pl. templomoknál, stadionoknál. Hasonló módon gyűlt össze 4000-6000 ember a Kibuye katolikus templomnál. Április 16-án a területet körbezárták csendőrök, polgárőrök és irreguláris csapatok, majd pedig a civilek válogatás nélküli mészárlásába kezdtek gránátokkal, lőfegyverekkel, husángokkal, macsétákkal, gyakorlatilag bármivel, ami alkalmas volt arra, hogy kárt tegyen az emberi életben. A mészárlást követően a gyilkosok napokig kutattak túlélők után a dzsungelben, akikkel többnyire a helyszínen végeztek, majd a testeket temetetlenül hagyták.
Emlékmű a mészárlás helyszínén
Az exhumálás a United Nations International Criminal Tribunal for Rwanda megbízásából kezdődhetett el. A projektet három fő szakaszra osztották:
- régészet: a lelőhely aprólékos dokumentálása, lehetséges tömegsírok azonosítása, a logisztikai feladatok megoldása, lőszermentesítés, az exhumálás gyakorlati koordinálása.
- felszíni/felszín közeli maradványok gyűjtése, a csontok antropológiai vizsgálata
- az „1-es sír” exhumálása
Először a megmenekült szemtanúk beszámolója alapján azonosították az „1-es tömegsírt’, mely kiterjedését kutatóárkokkal határozták meg. Ezt követően a területet alaposan szemrevételezték és miden felszíni jelenséget (csontok, tárgyak, gödrök, stb.) dokumentáltak. Tehát klasszikus értelemben vett intenzív és szisztematikus terepbejárást végeztek. A munka során antropológusok feltárták a felszíni/felszín közeli vázakat és elvégezték ezek vizsgálatait. Minden tárgyi lelet, emberi maradvány a bevett régészeti módszerek szerint került dokumentálásra tehát fotó és rajz készült róluk, majd pedig egyedi azonosítóval lettek ellátva és természetesen a pontos földrajzi koordináták rögzítésre kerültek.
A „2. sír” azonosításában is helyiek segédkeztek. A régészeket egy fához vezették, melyet egy drótkötél tekercsel jelöltek meg a törzsénél, ami síremlékként is szolgált. A próbaásatás itt is pozitív volt, valamint még további három helyszín esetében. A próbaárkok a dokumentációt követően visszatemetésre kerültek.
A 3. szakaszban a konkrét exhumálás során is részt vettek régészek a munkában. Elsősorban olyan adatok rögzítésében, mint a testek helyzete vagy a „tárgyi leletek” dokumentálása.
Kibuye helyszínrajza
A jelenkori tömegsírok feltárásának elsődleges oka az (1) emberiség elleni bűncselekmény dokumentálása, (2) a tömegsírban fekvők személyek azonosítása, (3) az esemény történeti szempontú rögzítése, (4) a történtek bemutatása a nyilvánosság felé. Ezeken a helyszíneken a régész, mint kisegítő személy van jelen, aki elsősorban a klasszikus ásatás tapasztalataival segíti a munkát.
Régész egy gyilkosság helyszínén
Észak-Virginában egy gyilkosság helyszíne érdekes példát szolgáltat az igazságügyi területen dolgozó régészek munkájáról. Egy közel 7 m mély, igen szűk kútban találtak egy emberi vázat. A rendőrséghez eljutott információ alapján az áldozatot a közelben ölték, meg majd vitték a kúthoz, mintegy 12 évvel korábban. Az aknát szeméttel és építkezési sittel töltötték fel, a betöltést a helyi tűzoltóság barlangi mentő alakulata távolította el. A betöltés dokumentáció nélkül került kiszedésre, hasonló módon jártak el a vázzal, aminek helyzete szintén nem lett rögzítve. Kizárólag egy videókamerás dokumentáció készült nagyjából 5 méteres mélységből, illetve rendőrségi jegyzetek. A tűzoltó beszámolója szerint az áldozat fejjel lefelé lett a kútba dobva. Rengeteg szemét is volt az aknában: betondarabok, régi autóalkatrészek, gumiabroncs, csövek, festékdobozok, vödrök üresen és betonnal megtöltve, veranda darabjai, kerti hinta, egy lábtartó, egy benzines kanna, rengeteg fa és fűrészáru.
A vázon számos trauma nyoma volt megfigyelhető a fejen, a lábon és a törzsön, így jogosan merült fel a kérdés, hogy mely sérülések keletkezhettek a gyilkosság során, és melyek a bedobás és „betemetés” következményeként. Ekkor került bevonásra egy igazságügyi szakértő csapat, melynek egy régész is tagja volt.
Először az eredeti rétegtant kellett tisztázni, mely szerencsés módon lehetséges volt utólag is, mivel a betöltés egy halomba került kihordásra, így annak teteje volt a legmélyebb réteg. A videófelvétel és a rendőrségi jegyzetek és a betöltés vizsgálata után nyilvánvalóvá vált, hogy a test nagy mennyiségű levéllel került beborításra, melyet a közeli fa alól szedhettek össze. Az egyszerű háztartási hulladék valószínűleg a közeli elhagyatott házból kerülhetett ide, míg a betöltés tetején elhelyezett két nagyobb kutyatetem a bűz forrásának elfedésére szolgálhatott, ahogy a nagy mennyiségű falevél is egyfajta szigetelőanyagként kerülhetett a kútba, mely egyszerre védelmet nyújtott a halottnak, így igen valószínű, hogy a sérülések nem a halál után keletkeztek.
Ez esetben a betöltés rétegtani sorrendje kiemelkedően fontos a nyomozás szempontjából, mivel ez segít megérteni az elhunyt sérüléseinek eredetét, ami elengedhetetlenül fontos a halál okának megállapításához, így a vádemeléshez.
Douglas W.Owsley - Why the Forensic Anthropologist Needs the Archaeologist című munkája alapján, megjelent: Historical Archaeology,2001, 35(1)
Tömegsírok számos indíttatásból jöhetnek létre vallási, rituális okokból, de éppen a nagyszámú elhalálozások esetében kényszerből is létesíthetnek tömegsírokat. Ilyeneket hoztak létre a nagy járványok idején is. A legismertebbek a londoni vagy itáliai pestis tömegsírjai. Természeti katasztrófák esetében is gyakran választják a temetések e módját. Legutóbb az indonéziai földrengés és cunami áldozatait voltak kénytelenek a hatóságok tömegsírba hantolni. Mégis, talán a leggyakrabban az erőszakos események következményei a tömegsírok. Ezek a jelenségek végigkísérik az emberiség történetét az elmúlt mintegy 7000 évben és ezen a 21. század sem tudott változtatni.
F. Kovács Péter
