Jász-Nagykun-Szolnok megye vaskorának régészete egy különleges leletegyüttes felbukkanásával kezdődik. 1877 őszén, a mai Besenyszög határában fekvő Fokorúpusztán szántás közben a béresek valami szokatlanra lettek figyelmesek: egy, a földből kifordult edényben aranyékszerek sokasága hevert. Az értékes leletegyüttes csak később került beszolgáltatásra, melyet a csendőrök szedtek össze a helyi korcsmából. A kincs szenzáció volt, még a párizsi világkiállításon is bemutatták, ezt követően került végleges helyére, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményébe. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Lapok 1899. évi 28. száma a következőképp számol be:

„A lelet a következőkből áll: 18 arany nyakperec, két ruhakapocs, egy övnek fele része, négy boglár, négy nagyobb s öt kisebb belül üres golyó, nagyobb számú kis arany gyöngyszem gombostűfej nagyságban s néhány aranytöredék, összesen 2774 gr súlyban. - Hogy eredetileg több volt az arany gyöngyszem s kisebb díszítmény és töredék, az nagyon hihető, mert a régiségpiacon csakugyan előfordulnak ilyenek, melyek a fokorui lelet tárgyaival azonosak, sőt valószínűleg a legsúlyosabb nyakperec is elveszett, melyet a szolnoki aranymíves amint mondja, megjegyzett, holott semmi jegy nem fordul elő a kormánynak beszolgált s a múzeumban kiállított nyakpereceken.”

Preszkíta aranykincs Besenyszög határából. Fotó: Vágó Ádám.

Alkonyodott. A Nap már készült lebukni a folyómenti erdő mögé. Kivételesen tiszta és enyhe idő volt, sem szél, sem hideg nem zavarta a gyülekezőket. Férfiak, nők, gyerekek bukkantak fel a tisztás szélén, és várakozó csendben sorakoztak fel. Soraikban érezhetően nőtt a feszültség, pedig szinte egyetlen szó sem hangzott el, csak az anyák intették csendre a zajongó gyerekeket. Már a fák csúcsán járt a Nap, amikor a tömeg szétvált és a hátuk mögül ünnepi díszbe öltözött, idős férfi lépett elő, földig érő, bíborszín köntösben, kezében hatalmas, fából faragott bottal, mely madárfejben végződött. Szúrós tekintetét körbehordozta az egybegyűlteken – az anyák rémülten takarták el gyermekeik arcát, nem szerencsés, ha a druida* pillantása találkozik a kicsinyekével. A férfiak viszont állták a tekintetét, ők már harcosok voltak, a klán teljesjogú tagjai.

Az ősz férfiú csak egyetlen szót mondott: Kezdődjön! Majd keményen koppantott madárfejes botjával.

Az aranyművesség kezdetei a rézkor elejéhez kapcsolódnak szervesen. Miért is? Technológiai okok az elsődlegesek, a réz és az arany olvadáspontja (1085 és 1064 ^oC) nagyon hasonló, így amint az emberiség meg tudta olvasztani az egyiket, úgy a másik lehetővé vált számára. Az új tudást igénylő, ritka anyagok a presztízs kifejezőivé váltak az új korszak kezdetén. Az arany puhább és ritkább, mint a réz, de nem korrodálódik, így elsődlegesen ékszerek gyártására használták, míg a társfém fegyver és nagyobb tárgyak elkészítésére is alkalmas volt.

1. kép

Páratlan aranykincslelet került elő Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből! A nem mindennapi eseményre még 2020 második felében került sor, a leletek nyilvánosságra hozásával azonban szerettük volna megvárni, míg múzeumunk újra megnyithatja kapuit a látogatók előtt. Így is lett, sőt, most nem csupán írásban ismertetjük ezen szenzációs leleteket, de június 15-től, a Régészet Napja keretein belül egy önállóan megtekinthető minikiállítás részeként ki is állítjuk azokat. A megtalálás óta eltelt hosszabb idő azt is lehetővé tette, hogy a tárgyakat megtisztítsuk és fotózzuk bemutatásuk előtt. Az érzékeny tárgyak restaurálását Tóth Eszter, a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központ fém-ötvös restaurátora végezte, a gyönyörű fotók pedig Nyíri Gábornak, a Magyar Nemzeti Múzeum  Országos Restaurátor és Restaurátorképző Központ műtárgyfotósának érdemei, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a segítségéért.

1. kép

2020 ásatási szezonjában Tiszajenő környékén végeztünk feltárásokat, amelynek során a lelőhely tágabb környezetét is megvizsgáltuk, továbbá terepbejárásokat is végeztünk a terület pár kilométeres környezetében. Ekkor segítségünkre volt a múzeum önkéntes fémkeresős csapata is, melynek tagjai már sokadszor bizonyították rátermettségüket és elhivatottságukat múltunk kutatása iránt (1. kép).  Egy eddig ismeretlen lelőhelyet kutattunk éppen, amikor Urbán László, önkéntesünk páratlan tárgyakra bukkant, ugyanis többek között egy gyönyörűen díszített, közel 60 grammos, tömör aranylemezt emelt ki a földből (2. kép). Olyan hihetetlenül ritka ilyen tárgyat találni, hogy elmondása alapján elsőként összegyűrt sörösdoboznak hitte és majdnem eldobta, hiszen modern szemét sajnos gyakran félrevezeti a fémkereső műszereket. Ezúttal azonban nem szemétről volt szó. A páratlan lelet viszont nem volt egyedül. A szántott területen a tárgytól pár méterre került elő egy úgynevezett csónak alakú aranyhajkarika, valamint egy nyakkorongos bronzcsákány törött darabja is.

2. kép

A jellegzetes bronzkori leletek egy helyről való előkerülése egyértelművé tette, hogy egy kiemelkedő jelentőségű kincsleletet találtunk, melyet a mezőgazdasági földmunkagép kotort szét és hozott a felszínre. Azonnal leletmentő ásatást végeztünk a helyszínen, ami során megtaláltuk a bronz csákány letörött pengéjét is (3-7. képek). A kincs eredeti magját, ahol a tárgyak együtt lehettek elrejtve, sajnos már nem sikerült azonosítanunk. Azt valószínűleg az eke és a sorozatos mezőgazdasági munkák teljesen megsemmisítették.

3. kép

A közel 3500 éves kincs a középső bronzkor utolsó szakaszára, az úgynevezett koszideri időszakra tehető. De mik is azok a bronzkori kincsek pontosan? Ebből a korból meglehetősen  gyakorinak számítanak azok a leletegyüttesek, amelyekben nagy értékű bronz-, ritkábban aranytárgyak, mint például ékszerek, viseleti elemek, valamint fegyverek vannak gondosan elhelyezve egy helyre a föld alá. Ezek kerülhetnek elő egykori településekről, épületek padlója alól, de akár a falvakon kívül, mocsaras területekről, folyók medréből, vagy barlangokból is. Hogy mi célból rejtik el ezen tárgyakat, máig nem teljesen világos a régészeknek. Többek között felmerül a valamilyen magasztosabb lénynek, például az ősöknek vagy az isteneknek szánt felajánlás, áldozat. Lehetett esetleg egy-egy fémműves mester vagy kereskedő saját beolvasztásra, értékesítésre váró elrejtett készlete, vagy talán valamilyen vész, támadás során a család vagy a közösség föld alá eldugott értékeinek lerakata.

4. kép 

Most pedig vegyünk alaposabban szemügyre a 2020-ban előkerült leleteket. A legizgalmasabb darab a közel 60 grammos, páratlanul precíz és részletgazdag munkával díszített, összegyűrt aranylemez (8-9. kép). Önmagában nehéz lenne meghatározni milyen típusú tárgy lehetett, hiszen egy laikus számára ez „csak” egy összegyűrt valaminek tűnik. A jellegzetes díszítése és alakja azonban gyorsan nyomra vezetheti a kutatókat. Vastag aranylemezből készített, finoman díszített tárgy ugyanis nem számít túl gyakori lelettípusnak a bronzkorban sem. A Szolnok megyeihez formailag és díszítésében is közel álló ékszert eddig csupán két publikált lelet esetében ismerünk. Az egyik Dunavecse környékéről, a Duna partjáról került a napvilágra 1972-ben (10. kép), míg a másik a horvátországi Dráva torkolatnál fekvő Bellye (Bilje) környékéről (11. kép). A mi töredékünk formailag az utóbbihoz áll közelebb olyannyira, hogy aprólékos díszítésük szinte egy az egyben megegyezik. A leírtak alapján az „összegyűrt aranylemezünk” minden kétséget kizárólag egy ilyen ékszer, egy úgynevezett holdsarló alakban végződő karperec darabja lehet.

5. kép

Ami pedig igazán egyedivé teszi a Tisza mellett előkerült leletet, hogy nem volt egyedül. A fentebb említett két karperec tudniillik minden egyéb „kísérő tárgy” nélkül került a felszínre, ami miatt a koruk meghatározása is meglehetősen nehéz feladatnak bizonyult a kutatók számára, lévén teljesen egyedi tárgyak. Az úgynevezett csónak alakú hajkarika az egyik leggyakoribb aranytárgy a középső és késő bronzkorban, és mivel a karperectöredékünk mellett egy ilyen hajkarika is feküdt, segítségünkre volt a kincsegyüttes pontosabb kormeghatározásában (12. kép). Ezek a bronzkoros régészek által aranyhajkarikának elnevezett leletek talán hajban hordott ékszerek lehettek, vagy valamilyen fejdíszt, esetleg fátylat ékesítő dekorációs elemek.

6. kép

Habár kevésbé csillogó és impozáns, az innen előkerült bronzcsákány közel sem elhanyagolható jelentőségű a kincsegyüttes szempontjából, hiszen jelenlétével segít a lelet még pontosabb datálásában (13. kép). Az arany hajkarikák meglehetősen keveset változtak az évszázadok során. A bronzcsákányok azonban viszonylag gyorsan formálódtak, aminek köszönhetően ez az ún. korongos fejű, nyakkorongos csákány segített nekünk a koszideri időszakra, azaz nagyjából a Kr.e. 1500-as évekre helyezni a teljes kincslelet korát.

7. kép

Hogy a tárgyakon lévő sérülések és törések mindegyikét a mezőgazdasági gépek és a talajművelés okozta-e, vagy egy részét még a bronzkorban, szándékosan tették, a későbbi kutatások fogják megválaszolni. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy bár a tiszta arany egy meglehetősen puha anyag, olyan durva hajlításokat, valamint bizonyos helyeken egyenes, vágásnak tűnő sérüléseket, melyeket a most előkerült több milliméter vastag aranylemezen láthatunk, nehezen tudná az eke létrehozni, ennek ellenére egyelőre még nem kizárható. A bronzkorból ismerünk egyébként néhány olyan kincsleletet, amelyeket egyértelműen szándékosan rongáltak meg földbekerülésük előtt, azonban ez nem számít túlzottan gyakori jelenségnek.

8. kép

A 2020-ban felszínre jött leletegyüttes jelentőségét jelzi, hogy aranyat is tartalmazó bronzkori kincs nem jött a felszínre megyénkben 1966 óta. Akkor a Jászdózsa-kápolnahalmi feltárások során Bóna István és Stanczik Ilona vezetésével egy épület padlójába rejtve fedeztek fel 37 db tömör arany hajkarikát, apró aranyékszereket, mellettük bronz csákányt és baltát, valamint borostyán gyöngysort.

9. kép

Bár az aranytárgyak akkor is igen magas értékkel bírtak, a bronzkor második fele meglehetősen „aranygazdag” időszak. Ha nem is gyakran, de azért olykor-olykor kerülnek elő aranyleletek ebből a korszakból. Az ezüst például – hasonlóan, mint az ókori Egyiptomi Birodalomban – sokkal ritkább és ezért értékesebb nemesfémnek számított. A bronzkori aranyművesek legfőbb forrása az Erdélyi-érchegység lehetett, ahonnan nemcsak a Kárpát-medencébe, de valószínűleg távolabb, Európa-szerte számos helyre szállítottak nyersanyagot és készterméket egyaránt. A most előkerült kincslelet több mint 83 grammnyi aranyat tartalmaz, anyagértéke közel másfél-két millió forint, piaci értéke pedig felbecsülhetetlen.

A kincs előkerülési helyét azóta folyamatosan kutatjuk. Speciális fémdetektorokkal és kereső műszerekkel alaposan átjártuk és úgy tűnik a kincsnek további darabjait már nem rejti a föld (14-15. képek). A jövőbeli vizsgálatok még pontosabb információkkal szolgálhatnak majd e tárgyakkal kapcsolatban. Azt például a felszíni nyomokból biztosan tudjuk, hogy egy bronzkori település helyezkedik el a területen, de arról, hogy a kincset miért pont arra a helyre rejtették el, nincs információnk. És hogy vajon kinek a személyes tárgyai lehettek? Egyáltalán egy személyhez tartoztak-e vagy esetleg egy család/nemzetség közös vagyonát képezték? A legfontosabb kérdés azonban talán továbbra is az, hogy miért helyezték őket a földbe, és miért nem akarták tovább használni őket. És mi történhetett a karperec többi darabjával? Számtalan megválaszolatlan kérdés áll előttünk, melyekre igyekszünk a közeljövőben további kutatásokkal választ adni.

Nagy Fanni
régész

1. kép: Fémkeresős kutatások
2. kép: A tárgyak megtalálója, Urbán László az előkerült leletekkel
3. kép: Pillanatkép a leletmentésről
4. kép: Pillanatkép a leletmentésről
5. kép: Pillanatkép a leletmentésről
6. kép: Pillanatkép a leletmentésről
7. kép: A leletmentésen résztvevő ásatási csapat
8. kép: Az aranykarperec töredéke. Fotó: Nyíri Gábor
9. kép: Az aranykarperec töredéke. Fotó: Nyíri Gábor
10. kép: A bellyei aranykarperec

forrás: https://www.wienerschmucktage.at/2017/project/nhm/

11. kép: A dunavecsei aranykarperec

forrás: https://mnm.hu/sites/default/files/gallery/rt_os_1972_5_1.jpg

12. kép: Az aranyhajkarika. Fotó: Nyíri Gábor
13. kép: A bronz csákány. Fotó: Nyíri Gábor
14. kép: A lelőhely kutatása úgynevezett mélykeresővel.
15. kép: A lelőhely kutatása fémkereső műszerrel

Nehéz lenne tagadni, hogy Tajvan  egy igen különleges ország, csodálatos tájakkal, kedves emberekkel és fantasztikus gasztronómiával, nem is beszélve az izgalmas régészeti lelőhelyekről! 2021-ben is lehetőség nyílik különböző ösztöndíjakon keresztül az országban tanulni és kutatni. A részletekről online tájékoztatón keresztül lehet informálódni az alábbi linken keresztül: ITT. 

Az alábbi linkeken pedig korábbi Tajvannal kapcsolatos írásaink olvashatók:

Formosa aranykincse kiállítás a Damjanich János Múzeumban

Ásatás a trópusokon - Régészeti kalandozás Tajvan szigetén

Hogyan kezelték az emésztési zavarokat a 18. század derekán? - Teareceptek és egyéb érdekességek

Távol-Kelet kincse: a rizs -  A rizs régészete

A múzeumi régészek feladatkörébe nem csupán a beruházások előtti nagyfelületű ásatások lebonyolítása tartozik, hanem a különböző jellegű régészeti érintettségű bejelentések kivizsgálása is. Ilyen okból keresett meg minket Rédai Diána kétpói lakos azzal, hogy vélni sejti, hol lehetett a középkori Kétpó egykori temploma. A templomos helyek elég jellegzetesek, könnyen azonosíthatók, ugyanis általában kiemelkedő magaslaton helyezkednek el, környékük leletanyagban gazdag és gyakran meglehetősen sok kőtörmelék, valamint embercsontok is kísérik e helyeket. Ezen okokból kifolyólag ritka, hogy napjainkig ismeretlen maradjon egy ilyen régészeti terület, így első alkalommal mi sem gondoltuk, hogy valós lehet a feltételezés, ennek ellenére természetesen utánajártunk a bejelentésnek. Beszámoló egy 2020 őszi fémkeresőzésről! 

Számos esetben igyekszünk hangsúlyozni, mennyi mindent köszönhetünk a múzeumunkkal együttműködő, önkéntes fémkeresősökből álló, lelkes csapatunknak. Az alábbi leletmentés története is nekik köszönhető.

A jelenlegi pandémiás helyzetben múzeumunkban zárt ajtók mögött folyik csupán a munka, a kiállításaink nem látogathatók és rendezvényekkel, izgalmas témájú előadásokkal sem vendégelhetjük meg látogatóinkat. Ennek kárpótlására igyekszünk az online térben minél több érdekességgel, beszámolóval kedveskedni a történelem és a régészet iránt érdeklődő publikumnak. Jöjjön most egy írás egy tavaly nyári eseményről!

1. kép

Az idei év nyarán a Damjanich János Múzeum régészeti osztálya Besenyszög és Szolnok határában több régészeti lelőhelyen is végzett feltárást. A kiváló fekvésű területen számos korszak emlékei kerültek elő a neolitikumtól az újkorig. Az alábbi bejegyzésben röviden beszámolunk az itt elvégzett munka eredményeiről.

Idén tavasszal is folytatódtak a Tisza hullámterének rendezéséhez kapcsolódó próbafeltárások. Március és május hónapok között összesen három lelőhelyet vizsgáltunk meg és mintegy 8000 négyzetmétert tártunk fel. Két terület Vezseny közelében, egy pedig Tiszajenő határában feküdt. Találtunk újkőkori, rézkori, bronzkori, népvándorláskori és középkori leleteket. Az alábbi bejegyzésben a régészeti feltárást és az előzetes eredményeket mutatjuk be.