Az Aranyak és arisztokrácia tematikához csatlakozva egy igen hálás téma jutott nekem, jelesül a népvándorlás és a honfoglalás kor elitjének hagyatéka. Nagy lendülettel vetettem bele magam a tárgyak kiválogatásába, hisz mindegyik korszakból számos tárgy megállná a helyét ebben a témában. A nagy lendület másik oka, hogy felvetődött bennem, hogy a közelmúltban elhunyt Dr. Fodor István egyetemi professzoromnak, mesteremnek ezzel a kis irománnyal állítanék emléket. Bár szakdolgozati témám az Árpád-korhoz kötődött, de a fent említett korszakok alapjait az ő felejthetetlen előadásain szereztem meg kiegészítve az egyetem többi remek oktatójának gyakorlati óráin szerzett ismeretekkel.

1. kép: aranycsüngő, Tiszaföldvár-Téglagyár (Fotó: Vágó Ádám)

A Szegedi Egyetemen a régészeti oktatás mindig is speciális keretek közt zajlott. A másodiktól a negyedik évfolyamig az összes hallgató ugyanazokat az előadásokat hallgatta egyfajta rotációs rendben. A rendszer sajátossága miatt nem minden évfolyam kronológiai sorrendben ismerte meg a Kárpát-medence régészeti korszakait. Ugyanakkor ezt a nehézséget feloldotta Fodor tanár úr rendkívül széles körű tárgyi tudására alapozott és hihetetlenül szórakoztató stílusban megtartott előadásai.

Ha most vizsgáznék, már szorongva ülnék reggel 7-kor tanár úr legendás Egyetem úti irodájában. Hozzá érdemes volt elsők között érkezni, mert ahogy teltek múltak az órák – hogy is fogalmazzak diplomatikusan – később már nem biztos, hogy azzal a reggel még meglévő türelemmel fogadta a hallgatók válaszait.

Most is fülemben cseng jellegzetes hanghordozása, ahogy elmélyült cigarettázás közben megszólít.

Na, kedves Angéla! Mondjon valamit a tiszabezdédi tarsolylemezről! (Megjegyzem ez egy nagyon hálás téma volt. A magyarság őstörténete kurzus vizsgáján, aki az őscseremisz temetőket kapta, igencsak vakarhatta a buksiját.)

Tisztelt Tanár Úr! Akkor belevágok.

Az idei témánkhoz csatlakozva igyekeztem minden a megyénkben megfordult népvándorlás kori nép és honfoglalóink előkelőihez tartozó, nem feltétlenül nemesfémből készült ikonikus tárgyat bemutatni. Egy tárgy kuriózum jellegét nem minden esetben a felhasznált alapanyag mutatja meg, hanem annak elkészítésének módja, különleges mintázata.

Szarmata aranycsüngők

A Tiszaföldvár-Téglagyár nevű lelőhelyről már 1950-es évektől kerültek be leletek a Damjanich János Múzeumba. Rendszeres, leletmentő feltárás csak 1976-tól kezdődött a lelőhelyen, ami közel 10 évig tartott. A régészek a bánya munkagépeit megelőzve igyekeztek minél több leletet megmenteni az értelmetlen pusztítástól. Sok egyéb korszak mellett H. Vaday Andrea számos szarmata sírt tárt fel.

Sajnos az egyik legkülönlegesebb darab (1. kép) csak szórványleletként, valószínűleg egy feldúlt, elpusztított női sírból került elő. A temető talán legértékesebb lelete, egy gemmás pajzs, vagy más terminológia szerint pelta alakú aranycsüngő, melynek felszínét gömböcske-csoportok, granulák díszítik. A pajzsalak visszakanyarodó végébe egy-egy granulasorral keretezett ékkövet helyezett el a csüngőt készítő szarmata ötvösmester. De a legérdekesebb a csüngő közepébe illesztett, ovális féldrágakő, amely nem más, mint egy római gemma, azaz vésetekkel díszített ékkő. A gemmán egy szárnyas nőalak látható, aki a győzelem istennője, a görög mitológiában Niké, a rómaiaknál Victoria.

2. kép: aranycsüngő, Jászberény-Alsómuszály (Fotó: Vágó Ádám

A másik sajnos szintén nem feltárásból származó aranycsüngő előkerülésének körülményeit Hild Viktor örökítette meg naplójában.

1898 novemberében, Jászberény Alsómuszáj nevű határrészében Kis Németh Mihály és családja lakodalomra készülvén sátrat állítottak. A sátor talajának „díszítéséhez” használt homok kitermelésekor bolygattak meg egy igen gazdag szarmata előkelő női sírt.

Az egyik jelentős darab a képen látható (2. kép) aranycsüngő, melyet Hild egy karneol berakásos arany fibula (rögzítő kapocs) felső lapjának határoz meg, ugyanakkor az 1954-es leltárkönyvben szereplő leírás szerint inkább egy csüngő dísz lehetett.

A tárgy kialakítását, tulajdonságait érzékletesen bemutató leírást érdemes szóról-szóra beidézni. Szabó János Győző régész tárgyleírása így szól.

„Körhöz közel álló alakú, préselt aranylemezből készült. Díszített lapján a szélek mentén rovátkolt drót és két drótból kalászban font keretelést forrasztottak. Belül préselt kör alakú domborítások körülfutó díszét egy-egy csavart aranydrót szegélyezi. Majd egy körülfutó csavart dróttal végződik a keretdísz. A belső mező közepén ovális alakú rekeszben karneol. A rekeszszéleket ráhajtották a kőre. A rekesz két hegyesedő végén rovátkolt ovális drót. Két domborítás a szegélyekkel leszakadt és hiányzik. (itt volt talán a fülecs). A lemez szélét visszahajlították az ovális alaknak megfelelően néhány helyen az alsó felületre. A kalászos minta kb. másfél cm-es hosszúságban hiányzik. A belső csavart drótszegély kb. fél cm hosszúságban hiányzik.”

Gepida sasfejet ábrázoló csat

A következő kiemelkedő lelet a gepidákhoz köthető, Szolnok-Szanda, Netovább csárda lelőhelyről előkerülő, a régészeti osztály blogjának logoját is díszítő, sast ábrázoló övcsat. (3. kép) Magunk között mi szolnoki régészek már egy általunk kreált vicces névvel illetjük ezt a tárgyat, ami a „sasos csat” tovább fejlesztet változata. Ha azt mondjuk „csatos sas” mindenki tudja, miről van szó. Olyannyira Szolnokhoz köthető ez a lelet, hogy nincs olyan régészeti rendezvény, kiadvány, ahol ne bukkanna fel eme jellegzetes motívum, mint díszítő elem.

A csat a 222 feltárt sír közül a 154. számúból került elő, mely egy előkelő hölgy nyughelye volt. A hölgy ruházatát olyan öv fogta össze, melyet egészen különleges csattal díszítettek. Az aranyozott ezüst csattest nagyméretű, négyzetes alakú, sarkain és közepén vörös ékkőberakással, domborított fonatdíszekkel. A csattesthez stilizált, de jól felismerhető sasfej alakú motívumot illesztettek, a szemet ékkő alkotta, a madár jellegzetes, horgas csőrét bordákkal hangsúlyozták. A sas és a sasfej a germán népek kedvelt díszítőmotívuma, a ragadozó madár megjelenítésének kétségkívül mágikus, bajelhárító – védő szerepe volt.

3. kép: sasfejjel díszített aranyozott ezüst csat, Szolnok-Szanda, Netovább csárda (Fotó: Vágó Ádám)

A hasonló sasfejes csatok a 6. századi gepida nemesasszonyok jellegzetes, de ritka ékszere, Erdélytől a Duna vidékéig tíznél is kevesebb példányát ismerjük. Mind előkelő női sírok melléklete, nemesfémből, drágakőberakással. A szolnok-szandai példány még közülük is kiemelkedik igényes kivitelével, finom megmunkálásával.

Bánhalmi szíjvég

Bánhalma Kenderes határában található lakott külterület, ahol 1953-ban, csatornázási munkák során sírokat bolygattak meg. A Damjanich János Múzeum igazgatója, Kaposvári Gyula sietett a leletek megmentésére és egy avar temető három sírját tárta fel. A sírok a késő avar korból, annak is az ún. griffes-indás időszakából származnak.

Az egyik sírban gazdag mellékletekkel, bronzveretes övvel és felszerszámozott lovával eltemetett harcos váza feküdt. A harcos derekát körülvevő bőröv végét nagyméretű, áttört díszű, öntött bronz szíjvég díszítette. (4. kép) A szíjvégen szokatlan és különleges ábrázolás látható: két pajzsos-lándzsás harcos, akik különös módon nem lovon, hanem macskaféle ragadozó hátán lovagolnak, közöttük mintha sárkány vagy griff ábrázolás lenne (talán életfával?), a szíjvég szorítóján pedig halak láthatók. Ez az avar művészetben ismeretlen kompozíció talán a korabeli hitvilág egyik mondáját örökítette meg számunkra, olyan történetet, melyet mi már nem ismerünk, de az öv viselője számára fontos mondanivalóval bírt.

4. kép: bronz nagyszíjvég, Kenderes, Bánhalma-Czebepuszta 1. sír (Fotó: Vágó Ádám)

Az avar ötvösségben rendkívül ritka az emberábrázolás, kedvenc motívumaik a mitikus állatalakok (griffek, pávasárkányok) és a gazdagon burjánzó növényi indák, így a bánhalmi szíjvég alakjai máig egyedülállók.

Szolnok-Strázsahalmi tarsolylemez

A tarsolylemezt 1912 júniusában egy a Zagyva menti gát építésénél dolgozó kubikustól, bizonyos Vaszkó Imrétől vásárolta meg a Magyar Nemzeti Múzeum. A tárgy eredetijét azóta is a Nemzeti Múzeumban őrzik, a Szolnokon látható változat egy igen szépen kidolgozott másolat. (5. kép)

Egyik legszebb honfoglalás kori tarsolylemezünk a gátépítés során elhordott Strázsahalmból került elő. A halom egy ismeretlen sírszámú temetőnek adott helyet. Feltehetőleg a temető egyik rangos férfi sírja rejtette ezt a kiemelkedő leletet.

5. kép: aranyozott ezüst tarsolylemez, Szolnok-Strázsahalom (Fotó: Kozma Károly)

Az övön függő bőrtarsoly fedőlapját két lemez közé erősítették, az előlap palmetta díszes aranyozott ezüstlemez, míg a vele azonos nagyságú és alakú hátlapot két vörösréz lemezből illesztették össze. A két lapot ezüst szegecsekkel erősítették egymáshoz. A lemez egész felületét betölti a dúsan burjánzó növényi minta a középpontban és a négy sarokban szabályosan elhelyezve az indák összefűzésével. Ez az elrendezés a veretes tarsolyok szerkezetére emlékeztet, ahol a tarsolyfedelet középen és a négy sarkánál díszítette veret. A levélminták által ölelt, mélyen fekvő hátteret dúsan aranyozták.

Kétpói ezüstcsésze

A csésze a múzeum gyűjteményébe 1970-ben került be néhány egyéb ezüst tárgy kíséretében, melyek összetartozhattak a korábban szintén Kétpó területéről a törökszentmiklósi helytörténeti gyűjteménybe bekerülő hasonló tárgyakkal. A tárgyak feltehetőleg a kétpói hibridüzem építésekor végzett földmunkák során láttak napvilágot. A tárgyegyüttesben a csésze mellett megtalálható arany övveretek, a lószerszám veretei, az oroszlános bronzcsat, a szablya és többi tárgy azt igazolta, hogy itt a Tiszántúl egyik leggazdagabb honfoglalás kori temetkezését semmisítették meg.

A kisméretű ezüstcsészén a perem alatti sávban jellegzetes palmetta dísz fut körbe. A hátteret dúsan aranyozták. A szabályosan kígyózó indadíszt egy helyen vaskos száron ülő háromlevelű palmetta töri meg. Ez lehet a kompozíció középpontja, amelyben az életfa, vagy világfa megfogalmazását sejthetjük. Belül az edény alján egy kettős vonallal kialakított körhöz négy levél illeszkedik. Kívül a már hiányzó fül forrasztásának nyomai láthatók.

6. kép: palmettával díszített aranyozott ezüst csésze, Kétpó (Fotó: Vágó Ádám)

A múzeum még számos hasonló értékkel bíró tárgyat őriz, melyek kidolgozása, díszítése, készítési technológiája, elhelyezésnek, vagy elrejtésének módja – legyen az egy míves csontveret, vagy egy gyönyörűen megformált agyagedény – feltételezi, hogy az előkelőbb rétegek számára készült.

A terjedelmi korlátok miatt nem állt módomban több tárgyat ismertetni, néhányat nehéz szívvel ugyan de el kellett engednem. Szerencsére a jövő év elején nyíló új régészeti állandó kiállításban ezek a tárgyak mind láthatók lesznek a nagyközönség számára. Aki viszont addig is meg akarja szemlélni néhányukat, az megteheti ezen a héten és a következő hétvégén megrendezett Múzeumok Éjszakája program keretében is. Minden kedves érdeklődőt várunk szeretettel!

Kelemen Angéla
régészeti osztályvezető

Felhasznált irodalom:

A honfoglaló magyarság. Magyar Nemzeti Múzeum kiállítási katalógusa (szerk.: Fodor I.-M. Nepper I.-Révész L.-Wolf M.). Budapest 1996.

Bóna I.: A középkor hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében. Hereditas. Budapest 1974.

Damjanich János Múzeum régészeti leltárkönyve

Kaposvári Gy.-Szabó V.: A bánhalmi avar sírleletek. Jászkunság III. évfolyam 4. szám 1956.

Stanczik I.: Hild Viktor jegyzeteiből. Szolnok megyei régészeti adatok. Szolnok 1975.

Vaday A.: Emailos fibulák a Tiszaföldvár—téglagyár szarmata lelőhelyén. Tiszavilág. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum Közleményei 1. (szerk.: Mező Sz. - Túri Z.). Tiszaföldvár 2006.

Képek jegyzéke:

1. kép: aranycsüngő, Tiszaföldvár-Téglagyár (Fotó: Vágó Ádám)
2. kép: aranycsüngő, Jászberény-Alsómuszály (Fotó: Vágó Ádám)
3. kép: sasfejjel díszített aranyozott ezüst csat, Szolnok-Szanda, Netovább csárda (Fotó: Vágó Ádám)
4. kép: bronz nagyszíjvég, Kenderes, Bánhalma-Czebepuszta 1. sír (Fotó: Vágó Ádám)
5. kép: aranyozott ezüst tarsolylemez, Szolnok-Strázsahalom (Fotó: Kozma Károly)
6. kép: palmettával díszített aranyozott ezüst csésze, Kétpó (Fotó: Vágó Ádám)