Az üveggyártás kezdete a Kr. e. 3. évezred közepére a mai Egyiptom, Szíria, Izrael területére vezethető vissza, de a nagyvolumenű előállítás csak a Kr. e. 16-15. század során indult meg Egyiptomban és Mezopotámiaban. A korszakalkotó felfedezés valószínűleg véletlenül következett be. A bronzöntő mesterek a forró fémolvadékkal együtt egy különös mellékterméket állíthattak elő, ez volt az olvadt üveg. Először csak kőből faragott vagy agyagból égetett tárgyak mázaként alkalmazták (fajansz). Az üvegkészítés technológiája csak lassan terjedt el. Először a Közel-Keleten és a Mediterráneum keleti medencéjében hódított. Európában a késő bronzkor és a kora vaskor során jelent meg az üveggyártás (Kr. e. 12. század), de ekkor még csak elszigetelten és kis mennyiségben készültek üveggyöngyök. A Kárpát-medencében a Kr. e. 6. századtól gyakoribbá vált az üveg, de igazán a késő vaskorban, a Kr. e. 3. században terjedt el, ekkor már a hétköznapi viselet részeit alkották az üvegkarperecek és gyöngyök.

Az üveg anyagszerkezeti szempontból azért különleges, mert lényegében egy túlhűtött folyadék: szilárd, de nem kristályos szerkezetű. Egy olyan amorf szilárd anyag, amelynek egyes tulajdonságai a folyadékokra jellemzőek. Napjainkban mintegy 100000-féle üveget ismerünk, amelyek közül 7–800-at használunk a gyakorlati életben – ezek a kereskedelemben is kaphatók. Összetételük és ezzel tulajdonságaik eltérőek. Szerkezetük a folyadékokéhoz hasonlóan véletlenszerű; az olvadt ömledékből rögzül a megszilárdulás pillanatában.

Az üveg fő összetevője a kvarc (SiO₂), amelyet legkönnyebben homokból lehet kinyerni. Olvadáspontja 1700 °C körül van, amit az őskori/ókori technológiai szinten nem tudtak elérni, így szükséges volt ún. folyósítóanyagokat keverni a homokhoz, ami a mixtúra olvadáspontját jelentősen csökkentette. Ilyen folyósítóanyag lehetett pl. sziksó, sótűrő növények, tengerparti cserjék és tengeri algák hamuja vagy fahamu. Az ősi mestereknek ezzel a kiskapuval sikerült a teljes mixtúra olvadáspontját levinni 1000-1200 °C hőmérsékleti tartományra, amelynek elérésnek módja már ismert volt a kovácsmesterek számára is. Fontos megjegyezni, hogy nem minden esetben volt szükséges a teljesen olvadt állapot elérése, mert a már egyszer elkészített üveget 600 °C-tól lehetett formázni, forrasztani, alakítani. Ezen tulajdonságának köszönhetően az üveggel nemcsak, mint kész tárggyal kereskedtek, hanem a „nyers” üveg is fontos kereskedelmi termék volt.

Kelta üvegkarperec készítésének rekonstrukciója

Az üveg színét különböző ásványokkal tudták befolyásolni. A kék színt kezdetben oxidált rézzel (Cu ⁺ ⁺) majd kobalttal állították elő. A zöld színt malachittal, a vöröset vas vagy kuprit adagolásával tudták létrehozni. A fehérhez antimon-oxidot, majd ón-oxidot használtak. Az üveg transzparenssé tételéhez pedig magánt kevertek a mixtúrába.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területén a legrégebbig üvegek a Kr. e. 6-5. század közti évtizedekre tehető. Ekkor az ún. Vekerzug-kultúra uralta az Alföld, a Kis-Alföld és Kelet-Szlovákia területének jelentős részét (Kr. e. 7-4. század). E kultúra népességének egy fontos temetője Törökszentmiklós-Surjány határában feküdt. Az üvegöngyök elősorban a női sírokban voltak felfedezhetők, azonban a gyöngyökhöz kapcsolható védelmező funkció miatt férfi sírokban is előfordulhatnak. Leggyakoribbak az egyszerű lapos, kerek gyöngyök, amiket fehér-sárga cikk-cakk vagy hullámvonallal díszítettek. A temető üveggyöngyeinek egyik különlegességei az ún. szemesgyöngyök. Ezeknek a nagyméretű henger alakú bütykös felületű gyöngyök különlegessége a hangsúlyos „páva” szemek. A tárgyak kereskedelem útján került a Kárpát-medencébe és a Fekete-tenger görög gyarmatvárosaiban készülhettek. Magyarország legteljesebb „pávaszemes” gyöngysora Mezőtúrról egy magányos női sírból származik: 13 darab teljesen ép gyöngy alkotta a valamikori nyakdíszt.

Kelta üvegkarperec töredéke Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területéről

A Kr. e. 4. század végétől új csoportok jelennek meg az Alföldön. Őket a régészeti terminológia La Tène-kultúra néven említi (Kr. e. 4 – Kr. e. 1. század vége), azonban az ókori források segítségével részben azonosíthatók az ókori keltákkal. Az üveggyártás igazi forradalmát ők hozzák el a Kárpát-medencébe. A mai Nyugat-Szlovákia, Csehország és akár Nyugat-Magyarország területén is lehettek kisebb-nagyobb üveggyártó központjaik. Az itt elkészült termékek pedig kereskedelem útján eljutottak Közép-Európa legkisebb falvaiba is. A Kr. e. 3-2. század során annyira elterjedtek a különböző díszítésű karperecek, hogy a La Tène-kultúra valamikori településeinek helyén jó eséllyel lehet egy-egy kisebb töredékre bukkanni. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye területén előkerült karperecdarabok és gyöngyök is ezt bizonyítják. A vitrinben bemutatott példányok mind településekről kerültek elő, egy sem temetkezésből származik (habár az elhunyttal együtt sírba is helyezhették az ékszert).

Május 25-én a Régészet Napja alkalmából a látogatók korábban még soha be nem mutatott vaskori üvegtárgyakat tekinthetnek meg a Hónap műtárgya vitrinben. 15.30-kor pedig F. Kovács Péter egy rövid előadásban ismereti a leleteket.

Helyszín: Damjanich János Múzeum, Kossuth tér 4, földszint, Hónap műtárgya vitrin.

Előadás, Május 25, szombat, 15.30.

Az esemény itt érhető el: Régészet napja


F. Kovács Péter
régész