Az aranypénzek egyszerre a legértékesebb és a legrejtélyesebb műtárgyai a numizmatikai gyűjteményeknek. Kisebb-nagyobb számban a legtöbb nagyobb éremtárban megtalálhatók. Kutatásuk különösen izgalmas téma.

A Magyar Királyságban Károly Róbert vezette be firenzei mintára az aranyforintot 1325-ben. A körülbelül 22-25 mm-es, nagyjából 3,5 g-os színarany vereteken Keresztelő Szent János, a másik oldalon az Anjou-liliom látható. Az új pénznem kissé nehezen találta meg a helyét a forgalomban, de I. (Nagy) Lajos uralkodása alatt már kialakult az a rendszer, amely aztán évszázadokig sikeresen működött. A messze földön híres értékálló minőségű érmék és a bányákból jövő bőséges nyersanyag a késő középkori Magyar Királyságot szinte nagyhatalommá tette ezen a területen. Ez egészen a XVI. század elejéig ki is tartott. A fokozatos háttérbe szorulást elsőként az 1510-es évek bányászati válsága (kimerültek vagy elvizesedtek az addig használt területek) okozta. Ezt követte a nagyméretű ezüst értékpénzek, a tallérok megjelenése és előretörése. A Magyar Királyságban 1553-tól készültek tallérok. Addigra már a hatalmas mennyiségű újvilági ezüst Európa-szerte elterjedt, így bőséges alapanyag állt rendelkezésre. Az 1600-as évek első felére ráadásul az arany ezüsttel szembeni értéke is csökkenő tendenciát mutatott. A háttérbe kerülés nem járt viszont a teljes eltűnéssel, hiszen még a XX. században is készültek aranyból.
A Damjanich János Múzeum numizmatikai gyűjteményének csodálatos és ritka darabja az első magyar aranyforint egy példánya. A képen a tankönyvekből ismert Anjou-liliomos oldalt láthatjuk.
Nagy Zsolt Dezső
Régész
Damjanich János Múzeum