A második világháború Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei eseményeiről még az átlagember is több ismerettel rendelkezhet, nem beszélve a korszakkal foglalkozó szakemberekről, azonban a 20. század elején, 1919-ben egy olyan súlyos, több hónapon át tartó front vonult át a Tiszántúlon és így Jász-Nagykun-Szolnok megyén is, amely az 1944-es eseményekhez hasonlóan véres és pusztító volt, erről azonban sajnos már jóval kevesebben tudnak. Az 1919-es magyar-román háború tárgyi emlékeire a szolnoki Damjanich János Múzeum önkéntesei bukkantak rá, majd 2023-tól egy konfliktusrégészeti projekt keretén belül immáron szakemberek is vizsgálják a háborús helyszíneket és ezek leletanyagát. Az éppen folyó kutatások előzetes eredményeiről leghamarabb a 2025-ös Régészet Napja programsorozat keretében egy kamarakiállítás kerül megrendezésre és egy 40 perces ismeretterjesztő előadást is hallhatnak az érdeklődők a témával kapcsolatban, ám addig is egy kis összefoglaló írást adunk közre a témáról. Az eseményről bővebben ITT.

Mit tudunk ezekről az eseményekről, kik harcoltak a 1919-ben a megyében?

Az első világháborúból vesztesként kikerült és az önállósodás útjára lépett Magyarország megpróbáltatásai a Nagy Háború után sem szűntek meg, sőt 1918-ban a kisantant hatalmak megindították területszerző hadműveleteiket, hogy minél nagyobb falatokat szakítsanak le a történelmi Magyarországról. Északon a csehek, délen a szerbek és keleten a románok az Antant hatalmak politikai fedezetével és fegyveres segítségével törtek előre. 1919. április 16-án kezdődött meg az az eseménysorozat, amely május elejére elérte Szolnokot. A Román Hadsereg ekkor indította meg offenzíváját Magyarország, az akkori Magyar Tanácsköztársaság ellen, átlépve a demarkációs vonalat. Nem titkolt szándékuk volt a Tiszántúl bekebelezése és örökös román fennhatóság alá helyezése. Eleinte csupán a bátran küzdő, de az erdélyi harcokban már megtépázott Székely Hadosztály védekezett a támadások ellen, majd a tavasszal megalakult Magyar Tanácsköztársaság hadereje a magyar Vörös Hadsereg is bekapcsolódott a háborúba a román áprilisi offenzíva során. Szolnok megyét a harcok április végén érintették először. Mezőtúrt árpilis 28-án, Karcagot április 29-én, Törökszentmiklóst április 30-án érték és foglalták el a román erők. A magyar katonák a legtöbb helyen kisebb-nagyobb utóvédharcokkal próbálták lassítani a román betörést, de május 1-re a Tiszántúl elesett. Az ezt követő hónapokban beállt a front a Tisza vonala mentén. Mindkét oldalon lövészárkok épültek ki, emellett szinte mindennaposak voltak a kézilőfegyver és tüzérségi párbajok is. Magyar részről a folyó szinte minden szakaszán átkelési kísérletek tömege ment végbe, ám ezeket a románok rendre visszaverték. A háború statikusságát az 1919. július 20-án megindult magyar tisza offenzíva törte meg. Napokkal korábban elképesztő erejű tüzérségi csapást zúdítottak a túlparton védekező román erőkre, akik tudván egy komoly támadás megindítását, ideiglenesen hátrébb vonták csapataikat. A magyar offenzíva első pár napja sikeres volt, de a Karcag - Mezőtúr - Túrkeve vonalnál megakadt a támadás és pár nap alatt a román erők a Tiszáig lökték vissza a magyar alakulatokat. Augusztus első három napja megpecsételte a magyar Vörös Hadsereg és a Tanácsköztársaság sorsát. Ekkorra a románok felőrölték az utolsó ellenállási gócpontokat Szolnoknál és később Isaszegnél, majd augusztus 4-én már katonai díszszemlét tartottak Budapesten. A román győzelmet követően a megszálló erők rendszeresen követtek el atrocitásokat a civil lakosság ellen. A románok kegyetlenségeiről nemrégiben több kötet is napvilágot látott, amelyek közül a 2024-ben megjelent, Perczel Olivér által írt munkák kiválóan szemléltetik az akkori események sötét valóságát. Bár a iskolai történelemórákon gyakran csak “román megszállás” szerepel, mégis kevésszer kerül említésre az a több hónapnyi intenzív küzdelem, amely az első világháború hadműveleteihez mérhető. Az 1919-es harcok tárgyi emlékei itt vannak a lábunk alatt és még ma is mesélnek nekünk erről a feledésbe merült történetről.

Milyen kutatások folynak a megyében a harcokkal kapcsolatban?

A szisztematikus terepi kutatás 2023 nyarán kezdődött a Szolnok-szandaszőlősi MH Kiss József 86. Helikopterdandár repülőterén, Magó Károly zászlós felügyelete alatt. Ekkor az egyik éppen épülő hangár területét vizsgáltuk át a szolnoki Damjanich János Múzeum önkénteseivel. Bár főleg második világháborús és hidegháborús relikviák kerültek elő, mégis akadt egy 10 cm átmérőjű srapnel vagy repeszgránát vezetőgyűrűs alsó része, ami az első világháború során alkalmazott típus, így kiválóan illik az 1919-es leletek közé. A tárgy előkerülése után Kiss Norbert múzeumbarát önkéntes mesélt arról, hogy ilyeneket talált egy helyszínen és akkor ötlött fel a gondolat, hogy hasonlóan az 1849-es cibakházi csatatérkutatáshoz, csinálunk egy, az 1919-es eseményekre koncentráló projektet is. 2023-ban született meg tehát a gondolat és 2024 nyarára már annyi információ és leletanyag gyűlt össze, hogy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum által szervezett Háború, régészet és kulturális örökségvédelem konferencián egy előadás is megtartásra került az akkori friss eredményekből. Azóta természetesen számtalan új felfedezéssel gyarapodott a projekt és megannyi 1919-es háborús helyszín vizsgálata történt meg. A terepi kutatás elsősorban műszeres lelőhelyfelderítésekből áll, de 2024 tavaszán Győri János régészhallgató és térinformatikus segítségével már fotogrammetriai felméréseket is végeztünk egy in situ, azaz eredeti állapotban megmaradt 1919-es harctér területén. A műszerees lelőhelyfelderítések és terepbejárások mellett fontos megemlíteni még az 1919-es kengyeli tömegsírt leletmentését is, amelyet szintén a múzeum önkéntesei végeztek el és nekik köszönhető a nyolc magyar katona tiszteletadás mellett történő újratemetése is. Hasonló tömegsír kutatása Tiszapüspöki határában is végbemenet, szintén a helyi önkéntesek jóvoltából.

Mik kerültek elő eddig a régészeti kutatás során?

Három tárgycsoportot különíthetünk el. A leggyakoribbak a tüzérségi gránátok repeszei, srapnelgolyói és időzítő-gyújtó töredékei. A kilőtt gránátok típusát a gyakran előforduló vezetőgyűrűs repeszekről, srapnellökő korongokról és gyújtószerkezetekről lehet megállapítani. Átmérő alapján gyakoriak a 10 cm-es (M14 gránát-srapnel) és a ritkábbak a 7,5 cm-es srapnel és repeszgránát töredékek. A román katonai forrásokkal nagyon jól összevethetőek ezek a tárgyak, hiszen ők napi jelentésekben jegyezték fel a magyar oldalról kilőtt lövedékeket és azok hatásait is. A tüzérségi emlékek mellett hatalmas számban bukkannak elő a kézilőfegyver lövedékek és töltényhüvelyek. A magyar erők a Monarchiából örökölt 8x50mmR 93. M. Mannlicher töltényeket használták. A románok a Nagy Háborúba történő belépésük előtt gyártott 6,5x53mmR 93 M. Mannlicher és az Antant hatalmaktól, nevesül a franciáktól kapott 8x50mmR Lebel töltényeket alkalmazták fegyvereikhez, mely utóbbiak szintén francia eredetűek voltak. A harcok gyakori leletei a 8 mm-es puskalövedékek, amelyek főként ogivális, azaz gömbkúpus kialakításúak, vasköpenyesek és ólom maggal készültek. A francia gyártású román lövedékek hegyesek, teljesen rézköpenyesek avagy tömör rézből öntötték őket. Fontos megfigyelésünk volt, hogy a románok 8x50mm-es francia töltényeit szinte kivétel nélkül 1916-ban gyártották és feltehetően ebben az évben a Monarchia elleni hadbalépésük után kapták őket katonai segélyként vagy vásárlás útján a franciáktól. A magyar lőszerfelhasználás változatosabb volt, hiszen korai készleteket is kiutaltak a csapatokhoz, de a leggyakoribbak az 1917-ben és 1918-ban előállított példányok, amelyek jelentős hányada a Weiss Manfréd Művek Tölténygyárában készült. Végül említésre érdemesek a katonai felszerelések és személyes tárgyak is amelyek közül kiemelhetőek a kengyeli tömegsírban talált gyalogsági ásók, szuronyok, zománcozott csajkák és ruházati elemek is. Az eddigi legjelentősebb korszakos lelet a Szolnok közelében, Sarkadi Tamás önkéntes és fia Sarkadi Dávid által talált 1888/90 M. Mannlicher ismétlőpuska tár töredéke, amely az elmúlt hetekben került elő. Említésre érdemes még egy Roth-Steyr M1907 pisztoly maradványa is Túrkevéről, ami jelenleg egy helyi magángyűjteményben van. Ennek kilétéről szintén a múzeum egyik önkéntese, Máté Imre szolgáltatott információkat.

Mik a további tervek?

A terepi kutatás folyamatosan zajlik az önkéntesek aktív szerepvállalásával. Itt kiemelném Kiss Norbert, Hankó Tamás, Csontos Szabolcs és Sarkadi Tamás odaadó és precíz gyűjtőmunkáját, hiszen az általuk kutatott helyszínek anyagából dolgozunk elsősorban. Ők példamutatóan, koordinátázzák a hadtörténeti örökségnek számító tárgyakat, ezzel pedig megmentik őket az illegális keresősöktől és a “hadizók” ámokfutásától, így általuk válnak a tárgyak közkinccsé. Az 1919-es harcok és egyben a kutatás gócpontja a Szolnoktól délre eső területeken van, de természetesen a vizsgálatot kiterjesztjük a forrásokban említett további helyszínekre is. Idén a 2025-ös Tisicum évkönyvben egy rövid tanulmány kerül közlésre a témáról, amely elsősorban a szakmának szól, de érdeklődők számára is könnyed olvasmány lehet. Az eddig gyűjtött hadirégészeti leletanyag tisztítása és állagmegóvása elkezdődött és leghamarabb a június 13-án és 14-én megrendezésre kerülő Régészet Napja és a későbbi, június 21-i Múzeumok Éjszakája program keretén belül tekintheti meg azt a nagyközönség, egy pár vitrinből és poszterekből álló kiállításnak köszönhetően de egy, a kutatásról szóló ismeretterjesztő előadás is részét képezi a két rendezvénynek, amire ezúton is invitálok minden kedves érdeklődőt. A Régészet Napjáról bővebben ITT.

Kiss Henrik Ferenc
múzeumbarát önkéntes, régész BA

Irodalom 

Ciubotă Viorel – Nicolescu Gheorghe – Țucă Cornel

Jurnal de operațiuni al Comandamentului Trupelor din Transilvania (1918–1921) I–II. Muzeul Județean Satu Mare, 1998.

Liptai Ervin

Vöröskatonák előre! - A Magyar Vörös Hadsereg Harcai 1919. Budapest. 1979.

Négyesi Lajos

Csaták néma tanúi. Budapest, 2010.

Perczel Olivér

A román-magyar háború és a román megszállás magyar áldozatai (1919–1920). Budapest, 2024.

Perczel Olivér

Egy megszállás anatómiája - Román világ Magyarországon 1918–1920. Budapest, 2024.