Idén tavasszal is folytatódtak a Tisza hullámterének rendezéséhez kapcsolódó próbafeltárások. Március és május hónapok között összesen három lelőhelyet vizsgáltunk meg és mintegy 8000 négyzetmétert tártunk fel. Két terület Vezseny közelében, egy pedig Tiszajenő határában feküdt. Találtunk újkőkori, rézkori, bronzkori, népvándorláskori és középkori leleteket. Az alábbi bejegyzésben a régészeti feltárást és az előzetes eredményeket mutatjuk be.

Az első lelőhelyen a Vezseny déli részén fekvő Kisdebrecen határrészen a munkálatokat február elején kezdtük meg. Először a részleges fagy gátolta a munkákat majd, pedig a nagy mennyiségben lezúduló eső/ havas eső. Bizonyos részéken olyan mennyiségű csapadék gyűlt össze, hogy külön csatornát kellett kialakítani a víz elvezetésére. Végül a munkát március közepén tudtuk igazán folytatni. A legkorábbi emberi megtelepedés nyomait az újkőkor régészeti jelenségei képviselték. Mintegy fél tucat igen egyszerű gödröt sikerült feltárunk, bennük igen szegényes leletanyaggal. Ugyanez volt jellemző a bronzkori emlékekre. A lelőhely szegényessége nem is meglepő, hiszen a feltárásra kijelölt terület gyakorlatilag a tiszai ártérben és annak szélén helyezkedett el. Egyes részeken akár 150-180 cm folyami hordalék fedte a múlt emberének nyomait.

Vezsenyi panoráma

Az előzőhöz hasonló szituációval találkoztunk Vezseny Kotlóföldek nevű dűlőjében. Itt kevés népvándorláskori és kora újkori árkot tártunk fel, melyekben mindössze néhány cserép volt. Jelen esetben ezek kifejezetten jó hírnek számítottak, mivel nem tudományos kérdések megválaszolása és tudományos célú kutatás elvégzése volt a cél, hanem az építkezést megelőzően felmérni a régészeti érintettséget. Mindenki szerencséjére a régészeti érintettség, ezeken a területeken minimális volt, így a gátépítést megelőzően gyorsan elvégezhető a teljes régészeti feltárás.

Kutatóárok a Kotlóföldek lelőhelyen

Nem így Tiszajenő határában. Amikor már első alkalommal kilátogattunk a helyszínre már, akkor szembeötlő volt a felszínen látható cserép mennyisége. A gépi humuszolást követően a két 50 m hosszú és 180 cm széles árokban számos régészeti jelenséget tudtunk megfigyelni. Ezek között volt olyan, aminek a hossza 30 métert is elért, illetve mivel kifutott az árokból, ezért teljes kiterjedését nem is tudtuk megállapítani. E nagyméretű jelenségek mélysége is jelentős volt. Esetenként akár a 4 métert is meghaladt az aljukhoz közeledve nedves iszapos rétegekre bukkantunk. Az oxigénszegény, állandóan nedves rétegekben pedig szerencsésen konzerválódott a szerves anyag. Ennek köszönhetően találhattunk több fa maradványt is pl. egy gyalult deszkát vagy egy kihegyezett fa karót.

Kihegyezett karó az ásatásról

Feltártuk két egyszerű földbemélyített épület részletét, egy szabadtéri kemencét, egy kályha maradványait és több nagyméretű verem részletét. Ezekből igen változatos leletanyag került elő. Számos mázas edény töredéke, írókázott tálak darabjai, három teljesen ép kályhaszem, bogrács vas füle, csákány, pipák, üvegek, téglák, fenőkövek, tűzkövek és még számos lelet, melyeket felsorolni is hosszú lenne. A Damjanich János Múzeum önkéntes fémkeresőseinek köszönhetően jelentős numizmatikai anyagot sikerült gyűjteni, nekik ezúton is hálásan köszönjük a kiemelkedő munkát!

Kemence omladéka és két kályhaszem

Fontos megemlíteni, hogy az ásatástól nem messze sikerült azonosítani két épület maradványait, melyek markánsan látszódtak a szántásban. Az 1. számú épület feltehetően a valamikor templom helye lehetett. Ez enyhe kiemelkedésként mutatkozott meg és nagyobb mennyiségű réti mészkő jelölte helyét. Ettől az épülettől mintegy 30 m-re fekszik a 2. számú, mely markánsabban emelkedett ki a szántásból és jellemzően téglatörmelék fedte. A területet a Salisbury Kft. mérte fel, segítségükkel tudtuk dokumentálni a maradványokat.

Török kori írókázott tál

Összességében elmondható, hogy két ritkásabb lelőhely mellett egy harmadik igen sűrű területre bukkantunk. Ez feltehetően egy a 16. század során felhagyott település lehetett, amely önálló községként működhetett az Árpád-kortól a török időkig.

F. Kovács Péter
régész