2013 és 2014 között egy évet töltöttem Indonéziában, a közép-jávai Semarang városa fölé magasodó Ungaran vulkán északnyugati lábánál. A tanulmányi kaland lezárásaként, akkor egy rövid történeti-régészeti esszét állítottam össze a fantáziámat leginkább megmozgató időszakról a hindu-buddhista királyságok periódusáról. Most ezt az archív bejegyzést elevenítem fel, mivel a felületen, ahol eredetileg megjelent, az ELTE Régészettudományi Inezét 'Ásónyomon' című blogján, már nem elérhető. Másrészt Indonéziáról - sajnos - szinte kizárólag csak Bali és a tengerpartok jutnak a többség eszébe, talán ez a kis rövid írás megmutatja az ország egyéb oldalait is. 

Relief részlete Borobudurban (Fotó: F. Kovács Péter)

2013-ban abszolváltam az ELTE régészeti mesterképzésének Ősrégészet és Archeometria szakirányain, az év augusztusától Indonéziában, a közép-jávai Semarangban folytattam tanulmányaimat a Darmasiswa ösztöndíjprogrammal. A program keretein belül oktatnak indonéz nyelvet, általános kulturális ismereteket, továbbá lehetőség nyílik olyan speciális kurzusok látogatására ahol a hagyományos indonéz, főleg jávai kézművesség különböző fajtáit lehet elsajátítani úgy, mint tradicionális fazekasság, faragás, batik, stb. Régész szemmel részt venni ezeken a foglalkozásokon különösen hasznos, hiszen a személyes perspektíva tovább bővül újabb technológiai és kulturális háttérismeretekkel, melyek későbbi, specifikus kutatások során is hasznosíthatók lehetnek. Az ország meseszép tájai és színes kultúrája mellett történelme is ámulatba ejtő, a következő bejegyzésekben a számomra legmegragadóbb fejezeteket kívánom bemutatni.

Indonézia napjaink legnépesebb muszlim állama, ez a kontinensnyi ország több mint 18 ezer kisebb nagyobb szigetből áll, és több mint 300 nyelvet beszélnek. Kulturális színessége nehezen hasonlítható más, modern államokhoz. Ez a sokszínűség jellemző az indonéz nép történelmére is, amely szinte minden egyes szigetet egyedi, sajátos múlttal ruházott föl. Mindez részint köszönhető annak, hogy a térségben ritkán alakultak ki olyan államalakulatok, amelyek képesek lettek volna egyesíteni a különböző törzseket, nációkat. Általában a nagyobb szigeteken, így Jáván, Szumátrán, Borneón, Balin tudtak létrejönni olyan központosított irányítással működő rendszerek, amely képesek voltak nagyobb területeket hosszabb időn át hatalmuk alatt tartani.

Indonéziában az államiság keretei először az úgynevezett hindu-buddhista korszakban jöttek létre. Ezt az időszakot a 4. századtól számítják az iszlám hódításáig (14. század). Ezen királyságokról megfelelő számú és minőségű régészeti feltárás hiányában napjainkig kevés biztos tudással rendelkezünk. Forrásainkat három csoportra lehet osztani: 1. népi műveltség, mítosz és folklór. 2. epigráfiai emlékek, 3. szentélykörzetek. A későbbiekben a 3. forráscsoportot kívánom részletesebben bemutatni, mindehhez azonban elengedhetetlen a jávai indizált királyságok történeti hátterének rövid ismertetése.

7. századi Shiva szobor - Nyugat-Jáva (Fotó: F. Kovács Péter)

Először Nyugat-Jáván jöttek létre erős hindu, indiai befolyásoltság alatt álló, központosított államok. A Taruma Királyság (indonézül: Tarumanagara vagy Kerajaan Taruma) Kr. u. 358 és 669 között létezett, a forráshagyomány alapján Indiából, a Gupta Birodalom hódítása elől menekült nemesek alapították. A csoportot vezető indiai herceg egy jávai (szunda) király leányát vette feleségül, így hozva létre a későbbi uralkodó dinasztiát. Ez az állam már rendelkezett központosított hatalommal, erre bizonyíték a Tuggu felirat, amely szervezett csatornaépítkezésekről számol be. Taruma legerősebb uralkodója Purnawarman király, aki 395 és 434 között regnált, uralkodása alatt 48 kisebb királyságot hódított meg Jáván, olvasható a Nusantarában. A királyság örökösödési viták miatt, a véres polgárháborút elkerülvén 670-ben szakadt ketté: a Szunda (indonézül: Kerajaan Sunda) és a Galuh Királyságokra (indonézül: Kerajaan Galuh).

8. századi csakra kerék - Közép-Jáva, Dieng (Fotó: F. Kovács Péter)

Galuh történelméről szinte kizárólag a szájhagyomány tudósít, egyetlen epigráfiai emlék maradt fenn, az Astana Gede felirat, a 14. századból. Önállóan a 10. századig létezett, egészen a Szunda Királyság hódításáig.

Az Astra Gede sztélé

Szunda legnagyobb kiterjedésékor Jáva nyugati részét és Közép-Jáva nyugati felét foglalta magába, s 669 és 1579 között állt fenn, az iszlám Demak szultanátus hódításáig.

Jáva keleti részén három fontosabb államot kell megemlíteni. Az első a Medang vagy Mataram Királyság, amely két periódusra osztható: közép jávai korszak (732 és 929 között) és kelet jávai korszak (929 és 1006 között). Az államról viszonylag sok információval rendelkezik a kutatás, számos epigráfiai emlék maradt fenn, amelyek bepillantást engednek a vallási, közigazgatási és gazdasági életbe. Medang királyinak nevéhez több, ma is álló hindu és buddhista szentély köthető, köztük a világ egyik legnagyobb buddhista temploma a Candi Borobudur, és a lélegzetelállító, hindu Candi Prambanan (ezekről részletesen később). A Kelet-Jávára való áttelepülés nagyjából 929-re valószínűsíthető, pontos okai nem ismertek. Azonban néhány kutató úgy vélekedik, hogy a vándorlás a Merapi és más vulkánok fokozott aktivitásával magyarázható. A 10. században a királyság a belső feszültségek és a sorozatos, egyre erősödő külső támadások miatt jelentősen gyengült, így 1006-ban már nem tudta elkerülni a bukást. A támadók elfoglalták a királyi várost, elpusztították a Medangok palotáját, majd kivétel nélkül kivégezték az uralkodói családot. A mészárlás elől egyedül Airlangga herceg tudott megmenekül, aki maroknyi kíséretével Bali szigetén lelt menedékre, és alapított új királyságot, Kahuripant.

9-10. századi Ganeshát ábrázoló szobor - Közép-Jáva (Fotó: F. Kovács Péter)

Airlangga királysága 1045-ig létezett, amikor is az uralkodó – a trónörökös aszketizmusba való elvonulása miatt – országát két részre osztotta, Janggalra és Kedirire (Panjalu).

A Kediri vagy Kadiri, más néven Panjalu Királyság 1045-től 1222-ig állt fent. Számos írásos emlék őrzi az állam történetének részleteit, elsősorban vallási és közigazgatási tartalmú feliratok formájában. Ezt a korszakot a klasszikus jávai irodalom felvirágzása is jellemzi. Kediri kiterjedt kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett a délkelet-ázsiai térségben, így számos kínai kútfő szolgál gazdag információkkal a királyságról. Az utolsó uralkodót Kertajayat egy rejtélyes, csaknem legendákba illő háttérrel rendelkező férfi taszította le trónjáról: Ken Arok, aki Singhasari néven alapít új királyságot. Birodaloma 1222 és 1292 között állt fenn, bukásáig Jáva domináns államának szerepét töltötte be. Ken Arok atyja ismeretlen, egyes jávai mesék úgy tartják, hogy maga Brahma nemzette, valószínűleg e hírnevet tehetségének, a legmagasabb státuszig ívelő pályafutásának köszönhette.

14-15. századi Shiva szobor - Kelet-Jáva (Fotó: F. Kovács Péter)

Örökségét a nagy Majapahit Birodalom veszejti el, amely először egyesíti az Indo-Maláj szigetvilágot, és a 14. században bekövetkező hanyatlásáig a térség legerősebb központosított hatalma. A birodalom bukásával lezárul Indonézia hindu-buddhista korszaka, és a történelem egy új fejezete nyílik, az iszlám hódítás következtében.


F. Kovács Péter
régész