A „tüzes téma” első részét olvasván talán sokakban felmerült, hogy mindenről szóltam, tűzhelyről, kemencéről, hamuról, faszénről stb., mindenről, mely csakis a tűz békés felhasználásáról tanúskodik, csak a tűz pusztító hatásáról nem. Lehetséges lenne, hogy a tűznek erről a jól ismert és rettegett tulajdonságáról nem árulkodnak nyomok a feltárásainkon?

Óh, dehogyisnem! Következzenek hát a prehistorikus tüzek történetének „minősített esetei”! Persze – gondolhatjátok - a tűz az tűz, akár prehistorikus, akár jelenkori: lobog, melegít, kiszolgál – és pusztít. Ez igaz, csakhogy én nem is annyira a tűzről magáról szólnék, hanem az embernek a tűzzel szemben tanúsított, némelykor szokatlan magatartásáról. Valójában a tűz történetének, meghódításának és felhasználásának éppen ez a lényege.

Prométheusz büntetését ábrázoló görög tál (kylix) Kr. e. 550 körül

Mivel több, mint 40 éves pályafutásom alatt a bronzkori tell-telepek kutatásának szenteltem a legtöbb időt, kitalálhatjátok, hogy a tüzek minősített eseteivel a telleken találkoztam. Hozzá kell tennem, hogy nemcsak a bronzkoriakon (Kr.e. II. évezred), hanem a korábbi, késő neolitikus telleken (Kr.e. V. évezred) is. Ez a jelenség azért figyelemre méltó, mert úgy tűnik, hogy maga a tellszerű települési struktúra motiválja a tell-lakókat a tűzzel kapcsolatos különleges bánásmódra, mely hihetetlen hasonlóságot mutat mindkét korszak településein – a 3000 éves időkülönbség dacára is.

Mégis, mit látunk a telleken? A rétegről rétegre haladó ásatások egész településre kiterjedő, rendszeresen ismétlődő tűz okozta pusztulás képét tárják elénk.

1. kép: Tiszaug-Kéménytető, 2. szint, vörösre égett omladék közé ágyazva ép kerámia-edény

Akárhogy is szépítjük, a régész álma az ilyen tűzvész, melyben összedőlnek a házak, a romok maguk alá temetik az épület teljes berendezését, a vörösen izzó agyagfalak beborítják, majd kihűlve, évezredekre konzerválják a lakók nem éghető használati tárgyait, mindennapi életük számtalan apró jelét. (1. kép: Tiszaug-Kéménytető, 2. szint, vörösre égett omladék közé ágyazva ép kerámia-edény; 2. kép:Túrkeve-Terehalom 2. szint vörösre égett omladéka) Többnyire 50-60 cm vastag, vörös, páncélkeménységűre égett omladék alól bontjuk ki nagy elővigyázattal az egykori felszínen, házak padlóján összetörve-összeroppanva heverő tárgyakat, esetleg belső építészetük emlékeit, hogy helyüket dokumentálva rekonstruálhassuk a korabeli ember életterét. (3. kép: Túrkeve-Terehalom, a 2. szint omladéka bontás közben) A túrkevei Terehalom tell-telepén a faszerkezetes, vastag agyaggal tapasztott falú házak szinte mindegyike – az egymásra rakódott rétegek tanúsága szerint – az egész településre kiterjedő óriási tűzben pusztult el. A tell 11 települési szintje közül nyolc rétegben bukkantunk ilyen elemi erejű tűzvész nyomaira. (4. kép: Túrkeve-Terehalom, a szelvény metszetfala, melyben a vörösre égett omladékrétegek az ismétlődő tűz bizonyítékai)

2. kép:Túrkeve-Terehalom 2. szint vörösre égett omladéka

Miközben régész-szerencsénken örvendezünk, azon töprengünk, hogy a csudába hagyhatták ezt időről időre megtörténni? Az a közösség, amely kivételes szervezettséget árul el magáról mind a település szerkezetének kialakításában, mind a központi részt védő sánc-árok rendszer megépítésében és karban tartásában? Csak éppen a tűz megfékezésének vagy éppen a veszély megelőzésének módját ne ismerték volna?! Hiszen réges-régen túl voltak már a tűz meghódításán!

3. kép: Túrkeve-Terehalom, a 2. szint omladéka bontás közben

Akkor mégis mitől lobbant lángra újra meg újra az egész település?

Ne feledjük: a tűz előidézője  - a természeti csapásokat leszámítva – mindenkor az ember. A tűz tehát szándékos tevékenység révén jön létre; az ember használni akarja a tüzet: agyagedényeket akar kiégetni, bronzot akar önteni, kenyeret sütni, ételt főzni, világítani. A lángok azonban elszabadulhatnak véletlen folytán, és – szerencsére ritkán – de fellobbanhatnak gonosz szándék nyomán is. Mit gondoljunk? Véletlen baleset vagy gyújtogatás okozhatta hát e sorozatos katasztrófákat? Csakhogy egyetlen tellen sem találunk tűzben meghalt áldozatokat, emberi maradványokat. Erre a megfigyelésre utaltak a szerzők a Berettyóújfalu-herpályi neolitikus tell esetében is. (Kalicz Nándor – Raczky Pál – Anders Alexandra – Kovács Katalin: Amit az ősi tűz megőrzött. Képek egy újkőkori falu feltárásáról. Budapest 2010.;  Pytheas Kiadó és Nyomda)

A fenti okfejtésből az a meglepő következtetés adódik, hogy a tell-lakók különleges viszonyban állhattak a tűzzel, szoros kapcsolatot alakítottak ki az időről időre magasba törő lángokkal. Ez a furcsa ,,szimbiózis”, a tellek központi, védművel körülvett vár részére vonatkozik; amelyeken e jelenségeket megfigyelték – megfigyeltük. A házsűrűség, a kényszerű zsúfoltság bizonyos idő után lehetetlenné tette a telepen összegyűlt szemét eltakarítását, a házak tisztántartását, s nyilván fokozott járványveszélyt jelentett a közösség számára. Bármennyire elképzelhetetlen is számunkra, a tell-lakók, otthonuk szándékos felgyújtásától várták a település megújulását, megtisztulását, így teremtve tabula rasa-t ahhoz, hogy a néhány nap/hét után kihűlt romokon, anélkül, hogy azokat eltávolították volna, felépíthessék új városukat/falujukat.

4. kép: Túrkeve-Terehalom, a szelvény metszetfala, melyben a vörösre égett omladékrétegek az ismétlődő tűz bizonyítékai

Hogyan magyarázzák e jelenséget a szerzők a Berettyóújfalu-herpályi neolitikus tell esetében? „ […] ez alapján merült fel az épületek tervszerű felégetésének gondolata, mint az egykori szimbolikus megtisztítás, generációs újrakezdés megnyilvánulásának bizonyítéka.”(Az idézett mű 18-19. oldala)

Túrkevén a telep rétegről rétegre változatlan szerkezete tanúsítja, hogy – ott – mindig ugyanaz a közösség végezte az újjáépítést. Láthatóan nem szegte kedvüket a pusztulás, inkább az ujrateremtés lelkesült érzése foghatta el őket…

5. kép: Túrkeve-Terehalom, a 2. szint házának részlete a padlón heverő tárgyak töredékeivel

Kérdések azonban még mindig merülnek fel bennünk. Vajon minden egyes lakó megértette és örömmel fogadta a település felégetésének szükségszerűségét? Mégpedig úgy, hogy minden tárgyat, talán több évtizedes munkájuk eredményét, talán az előző évi búzatermést hagyva veszni a házakban?! (5. kép: Túrkeve-Terehalom, a 2. szint házának részlete a padlón heverő tárgyak töredékeivel)

Mindez csakis úgy képzelhető el, hogy a szükségszerűség kultuszt teremtett, s a lakók a lobogó lángokat talán a sáncárkon kívülről szemlélték – mint a természetfelettieknek felkínált áldozatot, ujjongó vallási ünnepség keretében. Nyilvánvaló, hogy rituális tevékenységben észszerűségnek helye nincs. Így már másképp értelmezhető a 7. szint tűzben elégett búzatermése is, s talán ok nélkül aggódtunk a lakókért a rájuk váró éhezés miatt?!

6. kép: Állókép a MNM állandó régészeti kiállításához készült animációs filmből

Amint látjátok, a környéket egykor bevilágító hatalmas tűz fényénél is sötétben tapogatózunk, mikor a régiek viselkedésének okait firtatjuk. 

Dr. Csányi Marietta
régész