A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet

Szolnoki Régészet

Újfent Szolnokon jártak a Pekingi Egyetem régészhallgatói

2016. július 13. - Szolnoki Régészet

A nyár folyamán immáron ötödik alkalommal érkeztek kínai régészhallgatók a Damjanich János Múzeum és a Pekingi Egyetem együttműködése keretében Szolnokra. Két turnusban összesen négy diák – az egyszerű régész alapképzésben résztvevőktől egészen a doktori szintig – látogatott hazánkba, hogy részt vehessenek a Múzeum ásatásain.

2000px-peking_university_seal_svg.png

 

Ahogy az elmúlt években, úgy idén is a gyakorlati tudás mellett elméleti képzésben is részesültek, melynek során kínai és angol nyelven ismerkedhettek meg a magyarországi örökségvédelemmel, valamint a különböző régészeti korszakok legjellemzőbb leleteivel.

A feltáráson a bontás és dokumentáció alapjait sajátíthatták el, majd a leletek elsődleges rendszerezését is maguk végezhették. Munka közben nem csupán a kissé bonyolult lelőhelynevek, de a leletanyagok magyar nevének leírását is nagy sikerrel abszolválták.

img_9752.JPG

Szolnoki tartózkodásuk második felében a Kínában kevésbé elterjedt lelőhelyfelderítési módszerekbe avattuk be a diákokat, így lehetőségük nyílt a fémkereső régészeti célú használatának megtanulására. Kitartó szorgalmuk eredményeként számos új lelettel és eddig ismeretlen lelőhellyel gazdagodtunk.

Városunk izgalmas látnivalóit és kulturális programjait kínai nyelvű térkép és részletes vezető segítségével, önállóan is felfedezhették. Megyénk régészeti látványosságait pedig szervezett kirándulások keretében tekinthették meg. Magyarország gasztronómiai tekintetben szintén nagy sikert aratott, a piaci hurka-kolbász és lángos éppúgy fogyott, mint az ízes gulyásleves, vagy az alföldi fatálas pecsenye. Míg a magyar kefír a reggelik elengedhetetlen részévé vált.

 

img_9755.JPG

A lelkes kínai hallgatók néhány nap erejéig a Szegedi Egyetem vendégszeretetét is élvezhették, ahol lehetőségük nyílt a Múzeum és a Pekingi Egyetem régészeti csereprogramjának keretében Kínába utazó diákokkal történő kötetlen ismerkedésre is.

Összességében elmondható, hogy a hazánkban töltött idő alatt a pekingi egyetemisták nem csupán szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak, de igaz barátságok is szövődtek.

Dr. Hoppál Krisztina

A bejegyzés trackback címe:

https://szolnokiregeszet.blog.hu/api/trackback/id/tr328885918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása