Tisztelt Blog-olvasók!

Újév napján reggel, arra ébredtem, hogy „atya-világ!” fél évszázada már, hogy régész vagyok, ugyanis 1973 nyarán kaptam kezembe egyetemi diplomámat. S ez a tény nemcsak életkoromra utal, hanem arra is, hogy most már – szakmámhoz illően – visszavonhatatlanul a történelem részévé váltam.  Emlékszem, miképpen bilincseltek le kisdiákként olvasmányaim, mint pl., C. W. Ceram: A régészet regénye, vagy H. Schliemann: Életem, kalandjaim c. önéletírása. Gyermekként azonban semmiféle alkalmam nem nyílott arra, hogy ásatást lássak, valójában fogalmam sem volt arról, hogyan is juthatnék ilyen helyre, egyáltalán hol és kik foglalkoznak ilyen elvarázsolt dolgokkal. Ma már a régészet a mindennapi híradások kedvelt témája, de akkoriban igazán nem sok esélyt láttam arra, hogy eljusssak – ha nem is éppen Ilion falaihoz, de akár környékünkön egy-egy hétköznapi régészeti ásatást látni. Most eszembe jutott az is, hogy Móra Ferenc „Aranykoporsója” milyen felejthetetlen diákkori könyvélményem volt, de az író iránt érzett rajongásom ellenére is, magam sem tudom, hogy történhetett, hogy csak egyetemistaként került kezembe az „Utazás a földalatti Magyarországon c. elbeszélés-kötet, melynek jelen mondanivalóm szempontjából is van jelentősége.

Felszíni leletek - megmosva

Felkészülten indulunk régész pályánkon, csak egyet nem tudunk még: nem is álmodunk arról, hogy az intellektuális élmények mellett mennyi személyes benyomást szerzünk majd, mennyi kedves, eldugott kis faluban járhatunk, lakói között mennyi igaz emberrel találkozhatunk. Pető Józsi bácsi, Kovács Lajos bácsi, Botos Károly bácsi, Bencsik Péter bácsi és még sokan, akiket munkánk során szívünkbe zártunk, s akiktől fáj megválni több évig tartó ásatás befejeztével.

No meg a csalódások, azoktól edződik a lelkünk!

A 2022. év régészeti munkákban bővelkedett Jász-Nagykun-Szolnok megye területén. Nemcsak a 4-es út nyomvonalán található lelőhelyekről kerültek elő szenzációs leletek, hanem a múzeumunk által végzett kisebb leletmentések alkalmával is.

Az elmúlt években Tiszajenő környéke nem kevés meglepetéssel halmozta el a régészeket. Pár éve még fogalmunk sem volt az egykor itt lévő gazdag, több korszakot felölelő régészeti lelőhelyről, de mióta 2020-ban innen került elő egy közép-európai szinten is jelentős bronzkori kincsegyüttes (bővebben itt), az elmúlt időszakban intenzív régészeti kutatásoknak vetettük alá e környéket.

Az „emberélet útjának” olyan időszakába jutottam, amikor az ember egyre többet gondol a múltra. No, nem fennkölt módon – az emberiségére, hanem a sajátjára. Természetes dolog, de közveszélyessé csak akkor válik, ha – úgy, mint én most – tollat is ragad, hogy felebarátait szerencséltesse mondanivalójával. Nem bírtam ellenállni a sürgető kényszernek, ezért fogadjátok elnézéssel.

A régészek munkája gyakran hasonlítható egy nyomozáshoz, vagy egy kirakós játékhoz. A különböző tárgyi leletek, vagy tárgycsoportok alapos kutatásával és helyes értelmezésével szinte puzzle-szerűen kerülnek egymás mellé a régmúlt kirakósának darabkái. Jelen esetben a kelta kor üvegkarpereceinek vizsgálatával sikerült közelebb kerülni az Alföld ’ókorának’ megismeréséhez. Esetünkben ez most csak egy apró tárgycsoportra korlátozódik az üvegkarperecekre, azonban ezek is fontos információkat tartalmaznak területünk Kr. e. III-II. századi történetéről.

Úgynevezett 'Érsekújvár' típusú karperec, ilyen karperec töredéke került elő Jászszentandrás határában. Forrás: https://balkancelts.wordpress.com/2016/01/10/the-glass-revolution-celtic-ersekujvar-bracelets/ (Karwowski M., Prohászka P. 2014) 

„Imádom az archeológiát!” – jelentette ki 1999-ben az akkor 69 éves Dr. Bóna István régészprofesszor, akadémikus, aki – túlzás nélkül mondhatjuk – a 20. század egyik, ha nem a legnagyobb magyar régésze volt. A régészet mindazonáltal nemcsak a régészeké, hanem mindenkié, akit érdekel. Ezt jó reprezentálja például a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze, F. Kovács Péter által Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi években megszervezett önkéntes fémkeresős csapat aktív tevékenysége, amelynek révén évente folyamatosan, ezres nagyságrendben kerülnek az intézmény gyűjteményébe a fémleletek, köztük egyedi ötvösmunkák. Ehhez a nemes hagyományhoz kapcsolódott kedves kollégánk, Major Zoltán is, amikor az Árpád-kori gyökerekkel bíró, kora újkorban elpusztult Varsány (Tiszavarsány) településről mentett meg az enyészettől fontos leleteket és szállította be azokat a múzeumba. Köszönjük Zoli!!! - Dr. Kertész Róbert régész

A Kétpót és környezetét érintő 2020-ban megkezdett régészeti kutatások újabb eredményeket hoztak. A Damjanich János Múzeum fémkeresős munkacsoportjának köszönhetően folyamatosan gyarapszik ismeretünk a település határában levő régészeti lelőhelyekről. A bekerült leletanyag alapján az őskortól a kora újkorig terjedő időszakból sikerült egykori települések, illetve temetők helyeit azonosítanunk. Az eddig megtalált és beazonosított legjelentősebb település, a mai Kétpó közvetlen közelében elhelyezkedő Nagypó.

A 2017–2019 közötti régészeti kutatások jelentősen kibővítették a szolnoki várral kapcsolatos ismereteinket, és rávilágítottak a város történeti relevanciájára, amelynek mértékét a korábbi régészeti kutatási lehetőségek hiánya eddig háttérbe szoríthatott. A felszínre került jelenségek, leletek bizonyítékul szolgáltak a 3500 évvel ezelőtti bronzkori erősség, valamint az ispánsági vár jelenlétére, a korai olasz rendszerű királyi végvár két kőépületére, továbbá a magyarországi hódoltságban pillanatnyilag egyedülálló oszmán palotára, illetőleg megmutatták a szolnoki szandzsákszékhely adminisztratív, katonai és kereskedelmi jelentőségét a török időszakban.

Az aranypénzek egyszerre a legértékesebb és a legrejtélyesebb műtárgyai a numizmatikai gyűjteményeknek. Kisebb-nagyobb számban a legtöbb nagyobb éremtárban megtalálhatók. Kutatásuk különösen izgalmas téma.