A frissen elindult 44-es út ásatások során Gyalu-puszta II. lelőhelyen egy nagyméretű, intenzív újkőkor végi (Tisza-kultúra I.e. 4990-4450) települést tártunk fel.A két évvel ezelőtti próbaásatás eredményeivel együtt több mint 400 jelenséget találtunk. Ezek nagy része sekély gödör alj, több nagyméretű agyagnyerő gödörrel és ezek között felszíni cölöpszerkezetes házakat fedeztünk fel.

A „tüzes téma” első részét olvasván talán sokakban felmerült, hogy mindenről szóltam, tűzhelyről, kemencéről, hamuról, faszénről stb., mindenről, mely csakis a tűz békés felhasználásáról tanúskodik, csak a tűz pusztító hatásáról nem. Lehetséges lenne, hogy a tűznek erről a jól ismert és rettegett tulajdonságáról nem árulkodnak nyomok a feltárásainkon?

Óh, dehogyisnem! Következzenek hát a prehistorikus tüzek történetének „minősített esetei”! Persze – gondolhatjátok - a tűz az tűz, akár prehistorikus, akár jelenkori: lobog, melegít, kiszolgál – és pusztít. Ez igaz, csakhogy én nem is annyira a tűzről magáról szólnék, hanem az embernek a tűzzel szemben tanúsított, némelykor szokatlan magatartásáról. Valójában a tűz történetének, meghódításának és felhasználásának éppen ez a lényege.

Prométheusz büntetését ábrázoló görög tál (kylix) Kr. e. 550 körül

A tanya, mely egyben épületek, javak és birtok(ok) egysége és emberek közössége az európai vaskori településrendszerek legalapvetőbb építőköve. Ezen jelenség - a vidéki vagy falusi jellegű települések vizsgálata - közelebb viheti a ma élő embereket a régmúlt közösségek gazdaságának, szerveződésének, tájhasználatának, kapcsolatrendszerének, stb. megértéséhez. Európa változatos tájain terjed el ez az életforma, és állítja a kutatókat nehezen megválaszolható kérdések elé. Míg a skót lápvidéken megőrződik a legérzékenyebb szerves anyag is, addig a Pireneusokban csak a kőépületek maradnak. Míg egyes francia vidékeken rekonstruálható az egyes gazdaságok földhasználata, addig Romániában a dák szentélyek és tanyák viszonyát térképezik fel. 

Észak szimbóluma: a broch

„Az, hogy az ember bánni képes a tűzzel, olyan vívmány, mely […] már a prehistorikus időktől fogva sajátja minden emberi társadalomnak.”  Egyszersmind „kizárólagos emberi vívmány is”, hiszen „az emberi faj az egyetlen, mely megtanult uralkodni a tűz felett.” Ezek Johan Goudsblom Tűz és civilizáció c. kitűnő könyvének kezdő gondolatai. (Osiris Kiadó, Budapest 2002.)

Ahogy a tűz „birtokon belül volt” megszülettek az első csodálatos mítoszok, gyönyörű költemények arról a hősről (minden népnek megvolt a magáé), aki megszerezte számukra-számunkra e nélkülözhetetlen elemet.

Prométheusz büntetését ábrázoló görög tál (kylix) Kr. e. 550 körül

Több helyszínen is folytat ásatásokat a Damjanich János Múzeum. Képünkön egy frissen eőkerült különleges lelet látható. Egy csontból faragott dobókocka egy Árpád-kori épület padlójáról.

Ne higgyétek, hogy a stressz csak a mi korunk privilégiuma. A kifejezés persze újkeletű, de maga a szindróma valószínűleg egyidős az emberrel. De hát mi okozhatott szorongást, idegességet, aggodalmat a 4000 évvel ezelőtt élt emberek életében? Hát nem az volt igazán a boldog békeidők kora?! Vizsgáljuk meg közelebbről ezt az „aranykort”!

De hogyan lássunk hozzá? Amint elvont dolgok után kutatunk a múltban, többnyire megáll a tudományunk. Mégis, talán nem teljesen reménytelen próbálkozás, a válasz ugyanis, a feltárásainkban rejlik, csak meg kell találni.

1. kép

Vannak, akik a régészeti és történeti korokat nem csak a televízió képernyőjén, egy-egy kosztümös film erejéig élik meg, hanem mindennapjaikba is belecsempésznek egy keveset. Kinek-kinek, ahogy lehetősége és vérmérséklete engedi. Ilyen lelkes fiatalokból áll az Aboska Kun Hagyományőrző Horda, de magukat csak Aboska Horda néven emlegetik. A horda tagjai hétről hétre összegyűlnek és felelevenítik a Nagykunságra egykoron betelepülő kunokat.

A magyar nyelvben sokáig a kun megjelölés használatos volt minden keletről jött népre, épp ahogy a tatár is, valószínűleg több néptöredék keverékeként érkeztek a kunok a XIII. században a mongol térhódítás eredményeként.