A Damjanich János Múzeum a Nemzeti Örökségvédelmi Központ munkatársaival közösen idén (2013) kora nyár óta folytat megelőző régészeti feltárásokat az M4-es gyorsforgalmi út nyomvonalán. Így az elmúlt hónapokban az Abonytól Tiszapüspökiig terjedő szakaszon több új régészeti terület került megkutatásra. A jelen bejegyzésben a Besenyszög – Berek-ér partja 16. számú lelőhelyet kívánom bemutatni. 

Az ásatás a Nagykörübe vezető műúttól néhány kilométerre helyezkedik el, mindössze pár száz méterre a jövőbeni új Tisza hídtól, amely az autópálya forgalmát fogja átvezetni a túlpartra. A 16. lelőhely feltárása mintegy 5 hektáros területen zajlik május vége óta, és lassan a befejezéséhez közeledik. A munkálatokat Dr. Madaras László régész vezeti, rajta kívül Dávid Áron régész, Simon Ferenc fotós és a bejegyzés írója F. Kovács Péter régész (Ba) tartozik a szakmai csapathoz. Továbbá a munka kétkezi oldalát végző rutinos bontóbrigád, akik a régészeti jelenségek kibontását, „kiásását végzik”. 

A lelőhelyen több korszak emlékei kerültek napvilágra. A legmeghatározóbbnak egy a Kr. u. II-IV. századra keltezhető több horizontú szarmata település bizonyult, objektumai az egész lelőhelyen megtalálhatóak. Az elmúlt hónapok során több mint ezer szarmata gödör került feltárásra, némelyek szinte teljesen „üresek”, mindössze néhány állatcsont darabja bizonyítja valamikori használatukat. Ugyanakkor a vizsgálatokat követően a maradványok újabb értékes adatokat fognak szolgáltatni a korszak étkezési és állattartási szokásairól.

A legtöbb gödör tartalmaz kisebb nagyobb edénytöredékeket, melyek között megtalálhatóak a legegyszerűbb kerámiatípusok, a kézzel formált nagyon durva, „gyenge” minőségű darabok, a tipikusnak tekinthető szürke színű, korongon készült szarmata edények és a Római Birodalomból származó luxustárgyak – vagy azok utánzatai, hamisítványai- a terra sigillata darabjai is előfordulnak. Ezek az emlékek a birodalommal fennálló kapcsolatok kézzelfogható, nyilvánvaló bizonyítékai.

A feltárt jelenségek közé tartozik több kemence, félig földbe mélyített épületek, néhány kirabolt temetkezés, több árokrendszer, melyek feltehetően állattartással hozhatóak összefüggésbe, valamint egy füstölőként értelmezhető jelenség is tovább gyarapítja a szarmata településekről eddig megszerzett információink halmazát. A leletanyagban található három darab római érme, melyek ugyancsak hasznos adalékkal fognak szolgálnak a település korát és a Római Birodalommal fennállt kapcsolatát illetően. A fibulák (ruhakapcsoló tűk) szintén fontos leletei az ásatásnak, melyekből több különböző típusú került elő.

A lelőhely őskori anyaga igen szegényesnek mondható. A legkorábbi leletek a Hunyadi-halom kultúra (Kr. e. 4. évezred, a középső rézkor végén jelenik meg és a késő rézkor folyamán tűnik el) emlékanyagába sorolhatóak. Egyetlen, magányos gödröt tártunk fel, melyben több összetört kerámia mellett egy szinte teljesen ép edény volt elhelyezve. Ezen kívül további rézkori és bronzkori kerámiadarabok csupán szórványosan voltak felfedezhetőek a területen és egy-egy szarmata gödörben.

További képek a Galériában

Az őskor végét jelző La Tène korból, tehát a vaskor második feléből, két sír került feltárásra (Kr. e. IV-III. század). Az egyik egy csontvázas temetkezés volt, több melléklettel eltemetve úgy, mint kerámia edények, hólyagos bronz láb- és karperecek, borostyán hajkarika. A másik egy hamvasztásos rítussal eltemetett harcos nyughelye volt, melyben több vasfegyver, vaskard, vaskés, pajzsdudor, vas fibulák és edények kísérték a halottat utolsó útjára. Korábban ezen a területen csak szórványosan, terepbejárásokból volt ismert a késő vaskori leletanyag, így a besenyszögi kelta sírok különösen fontosnak bizonyulnak a jövőbeni kutatás szempontjából. 

Összességében megállapítható, hogy Besenyszög – Berek-ér partja 16. számú lelőhelyen feltárt emlékanyagok újabb értékes információval gazdagítják régiónk történelmét, és tovább növelik tudásunkat régmúltunkról.

F. Kovács Péter

régész

Az augusztus közepén (2015) befejeződött gepida temető megelőző feltárását követően egy szarmata település északi szélének ásatását kezdtük meg szeptember elején. A munkálatok a lelőhelynek mindössze igen kis részét érintették, melyek során több érdekesnek mondható jelenség látott napvilágot. Jellemzően különböző típusú gabonatároló vermet volt módunk megfigyelni. Az egyik ilyen gödörből megközelítőleg egy tucat épségben elhelyezett nagyméretű edényt emeltünk ki, melyekben szenült gabonaszemek voltak. Ezek a maradványok igen értékes információval szolgának a Kr. u. 2-4 században élt emberek mezőgazdaságáról, agrárkultúrájáról és táplálkozási szokásairól. A képet tovább árnyalja, hogy ezen a kisméretű felületen több malomkő/őrlőkő darabja is előkerült. A gödrök másodlagos használatáról a szenült, égett, hamus rétegek tanúskodnak, melyek valószínűleg a különböző magas hőfokon végzett munkatevékenységek (például fazekasság) melléktermékei lehetnek, így több kilogramm salakot, átégett faltapasztást, szenült fa- és nádmaradványokat tudtunk gyűjteni.

További érdekesség, hogy két esetben több méter átmérőjű és mélységű anyagnyerő komplexumot is volt alkalmunk feltárni, ezek valószínűleg helyi agyagbányák lehettek, melyek leletanyagban is bővelkedtek: mint egy bronzfibula, bronzgyűrű és jó néhány ép edény, valamint több kilogramm töredezett kerámia. A település északi határát egy jelentősnek mondható kétosztaú árok jelölte, melynek mélysége helyenként a mai felszíntől közel 2 méter is volt. Elképzelhető, hogy az árokból kitermelt földet az egyik oldalra kirakva sánccá alakítottak melyet akár fa karókkal is megerősíthettek.

F. Kovács Péter - Dr. Hoppál Krisztina 

Nyár van, iskolaszünet, szabadság, kiránduló szezon. De merre is menjünk kirándulni, főként, ha csak néhány órát akarunk eltölteni egy hétvégén, két strandolás (vagy épp befőzés) között?

Javaslom, menjünk el Tószegre!

No hiszen, miféle látnivaló van ebben a 4300 lelkes alföldi faluban? Nem kevesebb, mint Magyarország egyik legnevesebb régészeti lelőhelye, melynek említése Európa és a világ bármely pontján csendes áhítatra készteti az őskoros régészeket! Ez nem más, mint a Laposhalom.

A Laposhalom eredetileg egy hatalmas kiterjedésű, 500 x 150 méter alapterületű, 8-10 méter magas halom volt, melynek mára már csak egy apró csonkja maradt meg – egyrészt pusztította a Tisza áradása (mivel épp az ártér szélén magasodik), másrészt pusztították maguk a régészek is, az 1876 óta zajló ásatásokkal. De a kegyelemdöfést az 1930-as évek gazdasági válsága adta meg. Eddig a halom a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában volt, de ekkor kénytelenek voltak a területet eladni, a falu pedig felparcellázta és sorra házak épültek rajta-mellette, folyamatosan pusztítva, bontva a halom testét. Ez a folyamat 1975-ben állt csak meg, amikor a halmot kiemelten védett lelőhellyé nyilvánították. Területén ma már két jelentős méretű telek is állami tulajdonban van, valamint maga a halom-csonk is – így legalább ezeket a részleteket sikerült megóvni. De az itt lakók is jól tudják, hogy milyen tudományos érték rejtezik a lábuk alatt, lehetőség szerint újabb pusztítás már nem fenyegeti azokat.

De mi is van itt, ami ennyire fontos és jelentős? A halom nem más, mint egy középső bronzkori több rétegű település, azaz tell-telep. Alapítása valamikor Kr.e. 2100 táján történt és Kr.e. 1500-ig bezáróan lakott volt. A halom az évszázadok alatt sorra egymásra rakodó települési szintek következtében magasodott fel, mivel lakói az elpusztult-összedőlt házak maradványait nem takarították el, hanem ugyanoda építették a következő házakat is – így az éppen használatban lévő felszín egyre magasabbra került. Ha egy ilyen települést kettévágunk (akár képzeletben, akár valójában, egy ásatás során), a különféle települési rétegek – házpadlók, omladékok, feltöltések – úgy sorakoznak egymáson, mint a dobostorta csíkjai. A tell-telepek (mint a Laposhalom) különleges régészeti értéket képviselnek. A gyakran 5-6 méter vastagságban felhalmozódott lakószintek pillanatképként őrzik az egyes korszakok leleteit, a házak építéstechnikáját, lakóik megannyi emlékét a hétköznapokról és ünnepekről. A tell-telepek nyújtják a leggazdagabb és legsokrétűbb információt a három-négyezer évvel ezelőtti életről, értékük-jelentőségük felbecsülhetetlen.

Tószeg kiemelt jelentőségét annak köszönheti, hogy 1876-ban Budapesten rendezték a VIII. Nemzetközi Ősrégészeti és Antropológiai Kongresszust. A felkészülés időszakában bemutató ásatást végeztek az akkor még épségben lévő településen, valamint a kongresszus résztvevői meg is látogatták az ásatást. A gazdag eredményt felmutató ásatás miatt a nemzetközi régészsereg el nem múló kedvet kapott a további kutatáshoz, a 19-20. században sorra zajlottak a több éves ásatási kampányok. Olyan hatalmas nevek is megfordultak itt, mint Rómer Flóris, a magyar régészet atyja, Luigi Pigorini, a római, Albert Egges van Giffen az amszterdami egyetem professzora. 1927-ben az egyik legismertebb ősrégész, Louis Clarke, a cambridge-i egyetem tanára kezdett kutatásba, nem kisebb névvel együtt, mint az európai őskor történetét összefoglaló Vere Gordon Childe professzorral. A neves magyar kutatók közül Csetneki-Jelenik Elek, Márton Lajos, Tompa Ferenc, Mozsolics Amália, Csalog József, Bóna István, Stanczik Ilona végeztek itt ásatást.

Egy különleges fotó a cambridge-i egyetem gyűjteményéből: V. G. Childe látogatása Tószegen, 1927-ben. A professzor hátul áll (fején kalap, szájában pipa), előtte Márton Lajos (bricsesznadrágban), a Nemzeti Múzeum régésze. A kabátos úr jobbról Balogh Béla, a szolnoki múzeum alapítója.

Ez a nagyhírű, de hányatott sorsú lelőhely közvetlenül a falu szélén található, az Attila út házsora mögött. Szolnok belvárosától nincs 10 km, a Vegyiművektől kb. 3 km, kocsival, biciklivel nem távolság, de akár gyalogosan is el lehet ide sétálni, ha busszal kimegyünk a Vegyi lakótelepig, a város szélén pedig felkaptatunk a Tisza-töltésre.

Az Attila út felől nem sok minden látszik a házak takarása miatt, de a kilencvenes években töltést építettek a falu – és nem utolsó sorban a halom – védelmére. A töltésre a házsor mindkét végén felmehetünk, a falu szélén a zsilip felől vagy a házak előtt elsétálva egészen egy kis tisztásig, ahol egy kőkereszt áll. A házak egyébként a korai bronzkori rétegekre épültek, belevágva a telkeket a halom testébe – a kertekben ma is zsákszámra szedhető a bronzkori edénytöredék.

A töltésen végigmenve mindig láthatunk olyan szakaszokat, ahol a házak kerítése alatt ki-kibukkan a telep rétegsora, egy-egy sárga-agyagos padlóréteg vagy égett-vöröses omladékréteg képében. A házsor közepe felé, a töltésen sétálva fölénk magasodik a Laposhalom megmaradt csonkja. Meredek oldalán fel is mászhatunk a tetejére és aki nem szédül, a halom szélére is kiállhat, így a házak felőli kerítés mentén bepillanthatunk az 1974-75-ben feltárt részre, a gazzal benőtt szelvényre, metszetfalra. A halom tetejéről pedig élvezhetjük a szép kilátást a Tisza árterére.

Ha kedden vagy csütörtökön délután, 13 és 17 óra között járunk erre, menjünk el a polgármesteri hivatal mellett található művelődési ház és könyvtárba, ugyanis az emeleten kis helytörténeti gyűjteményt is találunk, ahol a népi emlékek mellett a Laposhalom ásatásából származó leletekkel, fotókkal, rajzokkal is megismerkedhetünk. (További információk: http://www.utazzitthon.hu/toszegi-muzeum-kiallitohely-toszeg.html)

Négyezer éves időutazásunkat jó lenne egy korsó sör társaságában befejezni, de sajnos, a halom tövében egykor volt, nevezetes Kucorgó kocsma évek óta nem üzemel. Pedig tudománytörténeti jelentőséggel bírt, régészgenerációk sora koccintott falai között a sikeres ásatásra vagy kirándulásra – kár érte!

Dr. Tárnoki Judit
régész

Történt pedig, hogy még ez év májusában Szolnokon a tervezett, lehet azóta fel is épült, Gumikeverő üzem és irodaház építésének szinte utolsó földmunkája során csontvázat találtak.

A kivitelező ezt jelentette a rendőrségnek, akik tudván, hogy túl nyomó többségben nem rájuk tartozik, tovább adták az örökségvédelemért felelős hivatalnak, akiktől végül eljutott hozzánk a megkeresés, hogy vizsgáljuk már meg mi is van ott. Az első megtekintés Tárnoki Judit és Polgár Zoltán által is bizonyította, hogy régészeti és nem bűnügyi az eset, így teljesen átkerült hozzánk.

Amint az időjárás engedte május 30-án kivonultunk a csontvázat leletmenteni, szép késő középkori (XIV-XV. század) temetkezés volt. Az elhunyt fiatal férfi, igen erőteljes csontozattal, de a csigolyáiban és az ízületeinél erős csontritkulás, halála előtt egy súlyosabb betegséggel küzdhetett, feltehetően ez okozta halálát is. Végül deszka koporsóban helyezték nyugalomba Szolnok határában.

A terepszemle más eredményt is hozott, bár az épület alapozása már elkészült a parkoló még nem épült meg és a földfelszínen több régészeti jelenség is látszott, néhány tetején kerámia is. Ezek sem maradhatnak hátra. A hivatalos egyeztetések lezárultát követően június 6-án tértünk vissza figyelemmel kísérni a hátralévő földmunkákat, a bicikli tároló pontalapjait és egy víztároló medence kiásását. A parkoló területén mivel mélyülés nem volt, így feltárás nélkül dokumentáltuk a foltokat és a leleteket összegyűjtöttük, a jelenségek jelenleg is a parkoló betonja alatt bolygatatlanul várnak. A medence helyén két gödröt leletmentettünk.

A végső eredmény szerint egy három korszakos, korábban nem ismert lelőhely volt itt. Ez egy preszkíta településsel kezdődött, ez volt a parkoló alatt, egy szarmata teleppel folytatódott, medence ásás, és a késő középkorban volt az utolsó fázisa, amikor keleten egy telep, medence ásás, és nyugati részen egy temető volt. Sajnos az építkezésnek csak kései fázisában tudtunk becsatlakozni, így sok értékes emlék pusztulhatott el, de a bejelentésnek köszönhetően legalább egy keveset sikerült megmenteni és egy új lelőhellyel gazdagodott Szolnok városa.

Mali Péter 

régész

Havas humusz

Pocsék meleg van, nézegessünk havas képeket!

A felvételek 2005. novemberében készültek, amikor a múzeum megkezdte a rákóczifalvi töltésáthelyezéshez kapcsolódó megelőző feltárás előkészítését a gépi munkával, azaz a felső humuszréteg munkagépekkel történő leszedésével. A lelőhely neve Rákóczifalva – Bivaly-tó, Rokkant-föld I., egyébként egy hatalmas szarmata telep lett belőle.

Az első napon még szép idő volt, de aztán beütött a tél, reggelente hólepel borította a felszínt, a hőmérséklet fagypont körül ingadozott. De a gépeknek ez meg se kottyant, simán tudtak dolgozni, ezért nekünk is ott kellett állni mellettük, hogy irányítsuk a munkájukat. Bárhol szívesebben lettünk volna, mint ott, a süvítő szélben, ködben, fagyban. (Ennél jobban már csak a 2007-es nyarat utáltuk, szintén ugyanott, amikor 10 napig 43 fok volt árnyékban. Úgy látszik, régésznek lenni sose jó.)

Egy kis olvasnivaló vasárnapra Szolnokról. Sok egyéb izgalmas téma mellett régészeti témájú írások is fellelhetőek a digitális kiadványban:

Csányi Marietta: Őseink elődei
Szabó László: Zounok. A város első évszázadai.
Kertész Róbert - Bana Zsolt: Régészeti kalandozások a város múltjában

Mezőgazdasági eszközök a Kr. e. 2-3. századból Tiszafüred környékéről. A tárgyak megtekinthetőek a Múzeum állandó régészeti kiállításában.

Jász-Nagykun-Szolnok megye első teljes épségben megtalált terra sigillata edénye. E díszes római importáru egy barbár, szarmata sírból került elő az M4-es gyorsforgalmi út megelőzőfeltárásai során.
Tiszapüspöki, 2013

2011. szeptembere, Tiszabura, Nagykunsági tározó megelőző feltárása.

A munkagépek ádázul vájják a Nagykunsági árvízi tározó bevezető csatornáját. Eközben egy kis meghagyott szigeten, mint Robinson Crusoe, Kasza Csaba rendületlen nyugalommal rajzol egy szkíta urnasírt. (A kép a gépektől felvert por miatt homályos.)