Havas humusz
Pocsék meleg van, nézegessünk havas képeket!
A felvételek 2005. novemberében készültek, amikor a múzeum megkezdte a rákóczifalvi töltésáthelyezéshez kapcsolódó megelőző feltárás előkészítését a gépi munkával, azaz a felső humuszréteg munkagépekkel történő leszedésével. A lelőhely neve Rákóczifalva – Bivaly-tó, Rokkant-föld I., egyébként egy hatalmas szarmata telep lett belőle.
Az első napon még szép idő volt, de aztán beütött a tél, reggelente hólepel borította a felszínt, a hőmérséklet fagypont körül ingadozott. De a gépeknek ez meg se kottyant, simán tudtak dolgozni, ezért nekünk is ott kellett állni mellettük, hogy irányítsuk a munkájukat. Bárhol szívesebben lettünk volna, mint ott, a süvítő szélben, ködben, fagyban. (Ennél jobban már csak a 2007-es nyarat utáltuk, szintén ugyanott, amikor 10 napig 43 fok volt árnyékban. Úgy látszik, régésznek lenni sose jó.)