A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet

Szolnoki Régészet

Játék a tűzzel

I. rész

2017. június 12. - Szolnoki Régészet

 

„Az, hogy az ember bánni képes a tűzzel, olyan vívmány, mely […] már a prehistorikus időktől fogva sajátja minden emberi társadalomnak.”  Egyszersmind „kizárólagos emberi vívmány is”, hiszen „az emberi faj az egyetlen, mely megtanult uralkodni a tűz felett.” Ezek Johan Goudsblom Tűz és civilizáció c. kitűnő könyvének kezdő gondolatai. (Osiris Kiadó, Budapest 2002.)

Ahogy a tűz „birtokon belül volt” megszülettek az első csodálatos mítoszok, gyönyörű költemények arról a hősről (minden népnek megvolt a magáé), aki megszerezte számukra-számunkra e nélkülözhetetlen elemet.

atlas_typhoeus_prometheus.png

Prométheusz büntetését ábrázoló görög tál (kylix) Kr. e. 550 körül

 

Megfogadtam, hogy nem szólok a titán Prométheuszról, hiszen minden tűzről szóló írásban őt említik, de meggondoltam magam – mégiscsak ő a legismertebb „tűzszerző” európai kultúránkban, aki az istenektől elragadta a tüzet, vállalva a hosszan tartó büntetést érte, míg Heraklész meg nem szabadította szenvedéseitől. A mese nagyon szép, a valóság azonban az, hogy ez a tűz feletti uralom megszerzése nem ment egyik napról a másikra. Ahogy Johan Goudsblom kifejti, több tízezer generációra kiterjedő folyamat vezetett el a passzív tűzhasználattól a tűz „domesztikációjához”, amikorra is az ember eljutott oda, hogy uralkodni tudjon rajta, hogy végül a tűz mindennapjainak nélkülözhetetlen segítőtársa legyen.

A mai ember igyekszik a tüzet „bezárni”: kályhába, tűzhelybe, kemencébe, sütőbe, csak annyi levegőt hagyva neki, amennyi élteti. Élvezzük előnyeit, de tisztában vagyunk a benne rejlő pusztító erőnek és tartunk is tőle. Nem hiszem, hogy őseink ezt figyelmen kívül hagyták volna. Csak másképpen viszonyultak a tűzhöz, pusztító hatalmát is – olykor – a maguk hasznára igyekeztek fordítani. Megdöbbentő számunkra, hogy mennyivel merészebben éltek e vívmánnyal régen, nyúljunk vissza akár 7000 év távolába.

 

1_kep_turkeve_terehalom_8_szint_nyilszini_tuzhely.jpg

1. kép: Több települési perióduson át használt nyíltszíni tűzhely; Túrkeve-Terehalom 8.szint

 

Ahogy az említett szerző írja, eleink „ egészen más életmódot folytattak, mint mi: nem volt elveszíteni való tulajdonuk, sem tartós befektetéseik, hogy aggódjanak miattuk; ám készek voltak élvezni a meleget, a fényt és a táplálékot, továbbá mindazt, amit a parázsló tűz nyújthatott nekik.”

Hogy belelássunk kissé e régi, tűzzel kapcsolatos viselkedésmódba, nézzük, milyen tüzelő alkalmatosságokat használtak egykor – immáron a tűz meghódítása után – és ennek miféle nyomait találjuk ásatásaink során!

A legelképesztőbb lehet számunkra az ún, nyíltszíni tűzhely.

Úgy képzeljétek el, hogy e „tűzhely” valóban a tűz helye volt, s csak annyiban különbözött szalonnasütéshez manapság rakott tábortüzeinktől, hogy meghatározott helyen, mindig ugyanott lobogott. Rendszeres tüzelésről tanúskodó, többnyire kerek, 60-80 cm átmérőjű, vörösre égett tapasztott agyagfoltként jelentkezik feltárásainkon; az agyagtapasztás alatt cserépedény darabokból, vagy kavicsokból, ritkán állatcsontokból kirakott réteggel bélelve, hogy hőtartóságát növeljék; így, a tűz elhunytával, ez a kis izzó réteg továbbra is meleget sugárzott. Világos, de az már kevésbé, hogy ezek a nyílt tűzhelyek nemcsak a településeken a szabadban, hanem a lakóházak belső terében is használatosak voltak. Olyan házak belső terében, melyek itt, a kőhiányos Alföldünkön csupa éghető anyagból épültek: fából, nádból, szalmából és persze agyagból. Az agyag nem éghető ugyan, de izzani sokáig képes, különösen, ha belsejébe fa, nád és egyéb szerves anyag van beleépítve. (1. kép: Több települési perióduson át használt nyíltszíni tűzhely; Túrkeve-Terehalom 8.szint)

Ugye elképzelhetetlen – és nemcsak másféle szokásaink miatt – hogy házunk-lakásunk közepén tüzet merjünk gyújtani? (A véletlenül lángra lobbant adventi koszorúnk az étkezőben nem kis riadalmat okozott pár évvel ezelőtt – szerencsére sikerült rögtön eloltani.)

 

2_kep_rakoczifalva_bivaly_to_avarkori_salakkemence.jpg

2. kép: salakból épített kemence a ház sarkában - avar kor; Rákóczifalva-Bivaly-tó

 

 Kr.e. 600-tól, a vaskortól kezdődően az Árpád-kor végéig területünkön földbe mélyített házakban laktak. Ezekben a kis belső terű épületekben, nyilván a körülmények és a helyszűke miatt ritka a nyíltszíni tűzhely, a házak sarkában viszont gyakran kis kemence található, mely hideg időben meleget áraszt és a tüzet is kellőképpen megzabolázza. (2. kép: salakból épített kemence a ház sarkában - avar kor; Rákóczifalva-Bivaly-tó)

Épített kemencék azonban már jóval korábban, az újkőkorban megjelennek, használatuk párhuzamos a nyíltszíni tűzhelyekével, bár kevésbé gyakoriak. A kemencék agyagtapasztását, platniját is a nyílt tűzhelyekéhez hasonlóan bélelték. (3. kép: Földbe vájt kemence állatcsontokkal bélelt platnival; Rákóczifalva-Bivaly-tó)

 

3_kep_rakoczifalva_bivaly_to_allatcsontokkal_kirakott_kemence_platni.JPG3. kép: Földbe vájt kemence állatcsontokkal bélelt platnival; Rákóczifalva-Bivaly-tó

 

Ásatásaink itt az Alföldön, melyek többnyire a nagy felületre kiterjedő egyrétegű telepek vagy temetők megelőző feltárásai, pontosan tájékoztatnak bennünket tűz és ember viszonyáról. Tűz maradványaival ugyanis mindenütt találkozunk: tűzhelyek, hamu, faszén vagy égett csontok, törmelék formájában. Természetesen az egykor itt lakók réges-régen túl voltak már a tűz meghódításán, mondhatjuk úgy is, hogy a Kr.e. 5-6000 között itt elsőként megtelepedett népesség (a neolitikus Körös kultúra) már mindent tudott a tűzről – azaz semmivel sem kevesebbet, mint mi most, persze kémiai és egyéb pirotechnikai ismeretek nélkül. S valamennyi utánuk következő közösség e régmúltban megszerzett, ősöktől örökölt tudás birtokában rakta meg a tüzet, fűtötte fel kemencéjét és húzódott be háza melegébe. Használta a tüzet és értett féken tartásához. A maradványok tehát az egyrétegű telepek-temetők ásatásain a tűz és ember közti kiegyensúlyozott, szokványos „viszonyról” tanúskodnak. Csakhogy a maradványok másutt, más körülmények között, nem mindig ilyen kapcsolatról szólnak.

A következő blogban folytatom…

Dr. Csányi Marietta
régész

A bejegyzés trackback címe:

https://szolnokiregeszet.blog.hu/api/trackback/id/tr2312588443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KovácsLajos19 2017.06.13. 21:47:57

Üdvözlöm, elolvasom ez a Fire and civilization c. Könyvet, de nekem ez a több tízezer generációra kiterjedő folyamat kicsit erősnek tűnik. Igy alsó hangon több százezer évről beszélünk. Nemcsoda, hogy Prométheusz megunta ;)

dr.csetta 2017.06.14. 17:57:05

Kedves Kovács Lajos!

Örülök, hogy kedvet kapott a könyv elolvasására, abból ugyanis megtudhatja, hogy a több tízezer generációt felölelő folyamat nagyon hosszú, de korántsem tekinthető túlzásnak.
Ugyanis a tűz meghódításának története az első hominidák (3-5 millió év) megjelenésével kezdődik.
De értékelem a humorát. Érthető, hogy Prométheusz nem bírta tovább cérnával...

KovácsLajos19 2017.06.15. 15:41:29

@dr.csetta: köszönöm szépen a választ, elektronikus formában nem találtam meg a könyvet, amazonról rendeltem meg. Érdekes kiegészítés lesz a tanulmányaimhoz. A 3-5 millió éves időtartam valóban könnyebben emészthetőbbé teszi a folyamat lassússágát. További jó munkát Önöknek.

dr.csetta 2017.06.15. 21:41:57

KovácsLajos19

Kedves a válasza. Örülök, hogy értékes könyvinformációmmal segíthettem tanulmányaiban.

gigabursch 2021.06.20. 05:40:35

Nem ez az első hely, ahol szóvá teszem, hogy az az általánosítás, hogy földbe süllyesztett házakban éltek a kor emberei - szerintem erősen vitatható.

Nem olyan régig a földműveléssel, állattartással, halászattal foglalkozó eleink külön helyen éltek télen (falu, város) és nyáron.
Nyárra sokszor csak az öregek maradtak itthon, még a gyerekek egy része, a család java meg kiment a tanyasorra, mert akkor volt a termőterület közelében.
A földbe ásott házak nem tehetők alkalmassá téli lakhatásra, nyáron viszont kellően hűsek maradhatnak.

Az épületek újrahúzhatósága meg ezzel párhuzamba állítható.

Messzire vezető kérdéskör és érdemes megvizsgálni egész más szemszögből is, kilépve az eddigi (bántó szándék nélkül!) "szellemi komfortzónából".

Szolnoki Régészet 2021.06.20. 08:53:27

@gigabursch: Ez nem szellemi komfortzóna kérdése. Vagy van rá bizonyíték, vagy nincs. Csak egy példa: a kelta telepeken kizárólag földbe süllyesztett házak vannak a Kárpát-medencében. Ezek a házak rendeződnek valamilyen struktúrába. Egyéb lakhatásra alkalmas épületnek nyoma nincs. Most mit gondoljunk, hol éltek az emberek?
süti beállítások módosítása