A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet

Szolnoki Régészet

Régészeti GYIK #4

MI A RÉGÉSZETI LELET?

2016. október 08. - Szolnoki Régészet

 

Régészeti leletnek a lelőhelyekről (praktikusan ásatásokból) előkerült tárgyakat nevezzük. És hogy ezek mik lehetnek? Borzasztó sokfélék, ahogyan a mai környezetünkben is borzasztó sokféle tárgy fordul elő.

Mégis, a régészeti leletek túlnyomó többségét az agyagból készült edények és ezek töredékei teszik ki, ez a tény korszaktól független. Gondoljuk bele, ma mennyi étkezésre, főzésre, tárolásra alkalmas tárgy vesz bennünket körül: vasfazekak, lábasok, fedők, teflon serpenyők, jénai tálak, tepsik, üvegpoharak, tányérok, műanyagtálak, mosogató vájdling, üdítős palackok, vizes kanna, sörösüvegek, virágvázák, befőttesüvegek – napestig lehet sorolni. Még 200 évvel ezelőtt is ezek túlnyomó többsége agyagból készült, még korábban pedig kizárólag agyagból. Rögtön érthetővé válik, hogy miért van ilyen irdatlan mennyiségű agyagtárgy a régészeti lelőhelyeken – eleink is sütöttek-főztek, ahogy magunk is.

13.jpg

Késő bronzkori edénykészlet Tiszapüspöki – Karancs-Háromág lelőhelyről

A régészeti leletek másik nagy csoportja az állatcsont. Ehhez tudni kell, hogy az ásatások jellegzetes objektuma (lásd feljebb!) a gödör, melyet lehet, hogy eredetileg tároló veremnek ástak ki, de előbb-utóbb biztosan a településről származó hulladékkal töltötték fel – már eleinket is megette a szemét, ők is szabadulni akartak tőle, hiszen nem kellemes, ha az ember orra alatt bűzölög pl. az ételmaradvány. Tehát az ételmaradék bekerül a szemetes gödörbe – amit aztán feltár a régész (magyarán, a szemétben kutakodik). Eredetileg nyilván volt ott minden, lerágott állatcsont, fogyaszthatatlan állati belsőség, almacsutka, odakozmált kása, törött edény, halpikkely, hamu a tűzhelyből, a nagyapa foszlott téli kabátja – de ezek közül a földben semmi sem marad meg, ami szerves – hús, bőr, textil, növényi rész, fa vagy papír. Ami viszont jól megmarad, az a lerágott állatcsont, így a régész az egész lakomából kizárólag az állatcsontot találja meg. Ennek vizsgálata azonban rendkívül fontos információt tartalmaz. Az erre szakosodott szakember (aki régész is lehet, de általában állatorvosi végzettségű is) meg tudja állapítani, hogy a csont milyen állatból, az adott állatfaj hány egyedéből származik. Ebből aztán kiderül, hogy milyen állatokat tenyésztettek, milyenekre vadásztak, bővében voltak-e a húsnak vagy szükséget szenvedtek. Vannak olyan régészeti időszakok, amikor csak ámulunk, hogy mennyi és milyen minőségi húst fogyasztottak (pl. a középső bronzkorban), máskor feltűnően kevés a csontlelet – ezek szegények, bizony csak mutatóban láttak húst (pl. az Árpád-korban).

14.JPG

Ásatási fotó: gödör állatcsontokkal, Doba–Szórópusztán

Az egykori településeken zajló ásatásokon az agyagedényeken és az állatcsontokon túl természetesen bármi előkerülhet, ami a napi élet része volt (és nem szerves anyag). Ezek jellemzően szerszámok, melyek kőből, fémből vagy állatcsontból – tehát maradandó anyagból – készültek.

15.jpg

Bronzkori kő- és csonteszközök: kőbalta, csontsimító, agancskalapács

A régészeti leletek külön csoportja a temetőkből, sírokból származó tárgyak. Egyrészt a sírokban embercsontok lehetnek, már ha nem hamvasztották el halottaikat. (Ekkor is találunk törött-égett embercsontokat, de ezek vizsgálatra csak ritkán alkalmasak.) A kereszténység megjelenése előtt a halottakat étellel-itallal ellátva, ünnepi ruházatban, felékszerezve, esetleg felfegyverezve indították el a túlvilági útra. Ezt a pogány szokást a kereszténység megtiltotta, ettől kezdve a halott mellé semmilyen tárgyat nem tesznek, és még az életükben használt ékszereik is csak nagy ritkán kerülnek rájuk.

16.JPGSírbontás (Fegyvernek – Homokbánya)

A régész számára a temető, a sír valódi kincsesbánya. Egyrészt mert a halott mellé tett tárgyak épségben vannak, ami ritkán mondható el a telepekről származó tárgyakról. Másrészt az ékszerek, ruhadíszek viseleti helyzetben vannak, tehát így némi képet kapunk öltözetükről, ami egyébként elpusztul a földben. Harmadrészt az életében gazdag személyt értékes mellékletekkel látják el, olyan tárgyakkal, fegyverekkel, ékszerekkel, amelyek a telepeken még véletlenül se kerülnek szemétbe.

17.jpg

Honfoglalás kori női sír ásatási fotója, Tiszaburán

A régészeti leletek egészen különleges csoportja az ún. raktár- vagy kincslelet. Az ilyen leletek zöme az egykori lakóhelytől távol kerül földbe – nem nagyon tudjuk, hogy miért. Feltételezhető, hogy esetleg olyan vándorkereskedők rejtik el készleteiket, akiket útjuk során rablótámadás ért. De az is lehetséges, hogy valamilyen szakrális céllal rejtik el a tárgyakat, pl. áldoznak az isteneknek, vagy a tisztátalanná, érinthetetlenné vált tárgyaktól szabadulnak meg így. Vannak korszakok, amikor ugrásszerűen megszaporodik az ilyen leletek száma. Például a késő bronzkorból hatalmas raktárleleteket ismerünk, melyekben százával található bronzeszköz és bronzfegyver. A Tisza medréből rendszeresen kerülnek elő bronzkori bronzkardok, melyeket valószínűleg áldozati céllal dobtak a folyóba. A tatárjárás, a török támadások időszakában pedig akár több ezer darabból álló éremkincsek kerültek földbe.

18.JPG

Bronzkori kincslelet a Damjanich Múzeum kiállításából, Szolnokról

 



Dr. Tárnoki Judit

régész

A bejegyzés trackback címe:

https://szolnokiregeszet.blog.hu/api/trackback/id/tr5311734143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása