Különleges áldozati edény a késő vaskorból.

Fotó: Kozma Károly
Damjanich János Múzeum©

Régészeti jelenségek 1:20 arányban rögzített helyszíni rajza. A képen egy összetett gödör felszíni és metszeti ábrázolásai láthatóak.

Római kori bronz fibula a Jászságból.

A legutóbbi közösségi fémkeresős lelőhelyfelderítés egyik fő lelete.

Igen, nagyon sok! Sajnos, pontos adatot nem tudunk mondani, mert még ma sem ismerjük az összes lelőhelyet, de valószínűleg 8.000 körül lehet a számuk.

Ezt onnan gondoljuk, hogy a 1980-as, 1990-es években a Damjanich János Múzeum ún. szisztematikus leletgyűjtést, terepbejárást végzett a megye déli területén, az egykori kunszentmártoni járásban. Ez a bejárás 13 település határát érintette: Cserkeszőlő, Cibakháza, Csépa, Kungyalu, Kunszentmárton, Mesterszállás, Nagyrév, Öcsöd, Szelevény, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszasas és Tiszaug kül- és belterületét. A felsorolt települések határában összesen 759 régészeti lelőhelyet regisztráltunk.

Ideális megtelepedési hely: magaspart Kunszentmárton határában

Míg Magyarországon a tea sokszor csupán a megfázás tüneteinek enyhítésére szolgáló, szinte kötelezően cukorral és citrommal ízesítendő meleg ital, addig Keleten – így Tajvanon is – a kultúra szerves része, balzsam testnek és léleknek.

Ha már bejelentettük a leletet a múzeumnak, azt is szeretnénk, hogy a régészek ássanak is ott. Sajnos, ez egyáltalán nem ilyen egyszerű. (Most tekintsünk el az ún. leletmentéstől, tehát attól az esettől, amikor pl. a csontváz feje kilóg a földből és ha nem szedik ki hamarosan, minden elpusztul. Ilyen esetben természetesen lábunk a nyakunkba kapva igyekszünk a helyszínre és mentjük a leletet = leletmentés.)

Az ásatás első számú ellensége a pénztelenség. A múzeumok (a szolnoki is, de az ország összes többi múzeuma is) évtizedek óta csökkenő, egyre feszítettebb költségvetéssel dolgoznak. Manapság szinte semmi másra nincs keret az állam által biztosított költségvetésben, mint a dolgozók bérére és a közüzemi díjakra (világítás, fűtés, stb.). A szakmai munkát – néprajzi és történeti gyűjtéseket, táborokat, tárgyvásárlást, kiállításokat, könyvkiadást, tudományos feldolgozást, de még a papírt és a számítógépet is – kizárólag pályázatok útján nyert támogatásokból tudjuk fedezni. Ezek a központi pályázatok pedig ásatást nem támogatnak. Hogy ez helyes-e vagy sem, most mellékes, lényeg, hogy így van. Tehát a múzeumnak magától egyetlen fillérje sincs az ásatásra.

 A Damjanich János Múzeum régészeti kiállításának középkori terme

Tajvan, hivatalos nevén a Kínai Köztársaság Ázsia keleti partvidékén, a Csendes-óceán nyugati területén elhelyezkedő nagyobb, valamint a hozzá tartozó kisebb szigetek egysége. A központi sziget északkeleti sarkától a délkeleti csúcsáig helyenként a 3000 m magasságot is meghaladó hegyvonulat húzódik, mely különleges élővilágnak ad otthont. Keleti és nyugati partszakaszát pedig keskeny, termékeny sáv határolja.

Kilátás a Tajvan keleti részén található Hualiannél

Természeti kincseinek, stratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségének köszönhetően a terület kulcsfontosságú szerepet játszott a különböző emberi kultúrák megtelepedése során. A legkorábbi emberi nyomok 20 000–30 000 évvel ezelőttre keltezhetők, míg a mai őslakók ausztralonéz nyelvcsaládba tartozó elődei a legelfogadottabb álláspont szerint megközelítőleg 6000 évvel ezelőtt jelenhettek meg. A szárazföldi Kína császárságai a 3. században ugyan már megkezdték a sziget felderítését, a benépesítésére irányuló törekvések azonban a 12–13. századig várattak magukra.

Tajvan térképe

Régészeti tekintetben elsősorban az őslakosok és a han anyagi kultúra emlékei alkotják a kutatások fő irányvonalát. Tajvan földrajzi adottságaiból kifolyólag a kolonizáció leginkább a keleti és nyugati tengerparti sávokat érintette, míg a nehezen megközelíthető és kutatható hegyvidéki régióra a különböző őslakos kultúrák megléte jellemző. Mindebből kifolyólag a viszonylag kevés régészeti feltárás zöme is a sziget termékeny területeire koncentrálódik.

Régészeti feltárás "látképe"

Az ásatások közül kiemelkednek a hosszú távú projektek, mint az ország nyugati részén elhelyezkedő Shanhua 善化 település mellett zajló munkálatok, melyek csaknem húsz esztendőt öleltek föl. A lelőhelyen egy többperiódusú település valamint temető helyezkedik el, melynek fő korszakát a több mint 2000 éves, Dahu-kultúra 大湖文化 időszakára keltezhető sírok adták, a kisszámú és jóval későbbre keltezhető kínai leletanyag mellett. A megközelítőleg a Kr. e. 4. évezred második fele és a Kr.e. 3. évezred vége közé keltezhető Dahu-kor fő jellegzetessége a vörös és szürkésfekete, jól iszapolt kerámia, mely a lelőhely telepanyagában nagy mennyiségben képviseltette magát.

Edénydepó jellegzetes szürke kerámiával

A bontás a kis, 1x1 méteres szelvényekben történt, melyeket az egyes jelenségek tisztázását követően összenyitottak. Az európai módszerekhez hasonlóan itt is rétegkövetést alkalmaztak, azonban gyakran még a nedves metszetfalba karcolták be a rétegeket, melyek a száradást követően olykor teljesen más képet mutattak. Emellett a rétegek azonosítását színskála segítségével végezték, amely ugyan jóval objektívebb megoldást eredményezett, de a módszer a színek korlátozott száma miatt az apróbb különbségek és részletek érzékeltetésére nem alkalmas.

Szelvény bontás alatt

A nyújtott, csontvázas temetkezések legtöbbjét melléklet nélkül, vagy csupán egyszerűbb tárgyakkal – mint a szövés-fonás vagy a halászat eszközei – temették el.

Edénymelléklettel eltemetett gyermekváz

Tisztításuk nagynyomású porszívóval történt, dokumentálásuk során pedig a Magyarországon megszokottól eltérően helyszíni antropológiai elemzést is végeztek, amely Tajvanon a régészképzés részét képezi.

Kisgyermek megtisztított váza

A leírást, rajzot és fotót követően a sírokat gipsszel öntötték ki, és in situ vették föl. Ugyan ezáltal a csontok és az esetleges mellékletek eredeti helyzetükben vizsgálhatók, azonban a gipsz lehetetlenné teszi a váz és a tárgyak későbbi elemzését.

Temetkezés in situ felszedése

A leletek a lelőhely közelében elhelyezkedő feldolgozó- és raktárhelyiségekbe kerültek, ahol a tisztítást követően a restaurálás, a leltárazás és az elsődleges feldolgozás is megtörtént. A munka összetettségéből következett, hogy a régészek és technikusok életvitelszerűen tartózkodtak a lelőhely mellett kialakított lakóegységekben, mely alól csupán a nagyobb ünnepek és rövidebb szabadságolások jelentettek kivételt.

Noha a terepi munkálatok már befejeződtek, az eredmények kiértékelése hosszabb időt vesz igénybe.

További érdekességek derülnek ki Tajvan múltjáról, jelenéről, különleges kultúrájáról a Damjanich János Múzeum január 27-én nyíló Formosa aranykincse: Tajvan szigete egy csésze teán keresztül című kiállításában.

Formosa aranykincse

Tajvan szigete egy csésze teán keresztül

 A Damjanich János Múzeum januárban nyíló nemzetközi kiállítása

A kínai kultúrában a tea nem pusztán a test, de a lélek felüdülésére is szolgál. A földi élet szimbóluma, fogyasztása egyfajta meditáció, a mindennapoktól való elvonulás, az elmélkedés lehetősége.

A tea kultusza hosszú évezredeken keresztül tökéletesített, finomított cselekmények sorozata: művészet. E tradíciók ősi tisztasága, a hagyomány és a modernitás elegáns ötvözete Tajvan szigetén a maga tökéletességében őrződött meg. Kitűnő természeti adottságainak és a színvonalas feldolgozási eljárásoknak köszönhetően a kimagasló minőségű tea hazája. A számos különleges ízvilágú tea termesztése és élvezete e harmad Magyarország méretű sziget társadalmának, gazdaságának és kultúrájának szerves részét képezi, a tajvani mindennapok megkerülhetetlen eleme.

Kiállításunkban a messzi Távol-Keletre invitáljuk látogatóinkat, hegyek teaültetvényeinek magasába és illatos teaszobák mélyére, ahol nem csupán a szépséges Tajvan történelmébe és kultúrájába nyerhetnek bepillantást, de a tea fajtáival, kultuszával, fogyasztásának eszközeivel, kereskedelmi jelentőségével is megismerkedhetnek, s megízlelhetik a sziget legfinomabb teáit.

A legnevesebb magyarországi intézmények különleges tárgyai mellett a tajvani New Taipei City Yingge Ceramics Museum kerámiái és a Damjanich János Múzeum török kori gyűjteményének kínai porcelánjai is kiállításra kerülnek.

Az alkalomhoz gyermekrajz-pályázatot is hirdettünk, melynek keretében nem csupán a tea felfedezésének történetével ismerkedhetnek meg az arra vállalkozók, de a legszebb alkotásokat a kiállításban is viszontláthatják.

További részletek:

http://www.djm.hu/palyazatok/kiirt/teakiallitas.html

A tea legendája meghallgatható az alábbi linkeken:

https://www.youtube.com/watch?v=LIccROadN4I

https://soundcloud.com/szolnokiregeszet/a-tea-legendaja

Bővebb információ:

teakiallitas@gmail.com 

Dr. Hoppál Krisztina

régész

a kiállítás kurátora

Határtalan régészet

Magyar régészek a nagyvilágban

Damjanich János Múzeum I. emelet, Képtár

2016. december 9. 17 óra

Ming kori síremlék Peking közelében

A beszélgetés két fő téma köré szerveződik. Egy részről az immár 3. számmal jelentkező Határtalan Régészet című archeológiai magazinról fogjuk kérdezni egyenesen a folyóirat szerkesztőjét annak történetéről és a jövőbeli elképzelésekről. A tematika második részét pedig az Európán kívüli magyar vonatkozású régészeti kutatások és tapasztalatok adják.

Buddhista sztúpa a Selyemút mentén (Gaochang, Kína) 

A társalgásban partnerünk lesz Dr. Felföldi Szabolcs a Szegedi Tudományegyetem Régészeti tanszékének oktatója, akinek szakterülete Stein Aurél munkássága, a Selyem út kutatása, valamint Belső- és Közép-Ázsia népvándorlás- és középkori régészete. Dr. Hoppál Krisztina régész szakterülete az ókori és népvándorlás kori Kelet- és Délkelet-Ázsia régészete, Selyem út kutatása, az ókori Római Birodalom és a kínai civilizáció közötti kapcsolat vizsgálata. Kasza Csaba tengerész, régésztechnikus, aki a világ számos területén találkozott régészettel és vett rész ásatásokon. A Múzeumnál 25 éve dolgozik kisebb-nagyobb megszakításokkal. Nagy Fanni régészhallgató a Damjanich János Múzeum és a Pekingi Egyetem ásatási csereprogramjának cserediákja, aki nemrég tért vissza Kínából friss terepei és kulturális tapasztalatokkal feltöltődve.