Tárnoki Judit, szeretett kollégánk és barátunk 60. születésnapját március 6-án megünnepeltük. Tiszteletére ünnepi évkönyvet készítettünk, melyben tisztelői, barátai egy-egy cikket, tanulmányt írtak.
Az ünnepséget március 6-án tartottuk. Ahogy az várható volt, szép számmal (több mint százan) gyűltünk össze a Szolnoki Galériában. Bőséges eszem-iszommal egybekötve tartottuk a köszöntőt 11 órai kezdettel.
Jutka előtt az utolsó pillanatig sikerült titokban tartanunk, hogy mire készülünk. A hivatalos köszöntésről tudott ugyan, de csak házi ünneplésre számított. Megérkezett a múzeumba – ahogy kértük, a szokásosnál később – 10 órakor, mi pedig mindnyájan faképnél hagytuk. Mire észbekapott, a portáson kívül egy lélek sem volt az épületben. ¾ 11-kor – elbeszélése szerint – leóvakodott a Kossuth téri konferenciaterembe, de legnagyobb megdöbbenésére az is üres volt. 11 előtt pár perccel Varga Ervin kollegánk elment érte a múzeumi kocsival.
A Galériába lépve nagy tömeg és taps fogadta.
Furcsa módon még a készülő kötetre sem gyanakodott, pedig többször éreztük úgy, hogy – na most már biztosan elárultuk magunkat. Horváth Laci szerint azonban majdnem az történt –ahogy ő tréfásan megjegyezte : „Az lesz a meglepetés, hogy nem lesz születésnapi kötet.” Ugyanis a tördelővel, ahogy a szerzők sokan tapasztalhatták, igencsak megjártuk, úgyhogy még nyomdába sem tudtuk adni a kéziratot.
Mivel mindenképpen szerettünk volna Jutkának átadni valamit, készítettünk egy ún. „kézműves” (ez most divatos fogalom, mint lépten-nyomon találkozhattok vele: borra, sörre, süteményre, sajtra, kézimunkára és még Isten tudja milyen házilag készített dologra alkalmas kifejezés) évkönyvet.
Másodmagammal (Hegedüs Gabival) tördeltem be Word-ben; házilag kinyomtattuk (Hegedüs Gabi és Szebenyi Nándor); gyönyörű, elegáns, fémsarkokkal díszített sötétkék borítót kapott. A nyomdai változattal szemben még az az előnye is megvan, hogy tele van színes képekkel.
A köszöntés úgy zajlott, hogy Horváth Laci virággal és a tőle megszokott szeretetreméltó és szellemes szöveggel köszöntötte Jutkát.
A torta sem maradt el. Kozma Sándor, 2003 óta ismert, szeretett barátunk, aki nemcsak a gépi földmunkát szolgáltatta, és reméljük még szolgáltatni fogja a jövőben is, hanem ásatásaink gondviselője, minket kávéval, gyümölccsel és egyéb földi jóval elhalmozó munkatársunk, három gyönyörű tortát hozott a jól bevált dabasi (ahova Kozma Sándor való) cukrásztól.
Azután én adtam át a kötetet majd ismertettem – néhány szóval-mondattal az egyes cikkeket.
Isten éltesse szeretett barátunkat, Tárnoki Juditot!
Dr. Csányi Marietta
régész
TARTALOMJEGYZÉK:
Tartalomjegyzék – Contents – Inhalt
TISICUM XXV.
Régészettudomány
- Anders Alexandra: Újkőkori nőtörténet – bioszociális régészet Polgáron .
- Raczky Pál – Füzesi András: A múlt szimbolikus eseményeinek rekonstrukciója .
- Bittner Betti: A bedőlt falak néma falak? A lenyomatos paticsok vizsgálatának lehetőségei a késő neolitikumban az Alföldön.
- Fábián Szilvia: Újkőkori és rézkori településnyomok Sávoly határában .
- Kovács Katalin: Településszerkezeti sajátosságok Kenderes – Kulis kora-rézkori lelőhelyén: az elmúlt évtizedek kutatási eredményei
- Siklósi Zsuzsanna – Szilágyi Márton: Módszertani, interpretációs kérdések az alföldi rézkor radiokarbon keltezése kapcsán
- Kiss Viktória – Kulcsár Gabriella: Újra a balatonakali bronzkori sírról
- Guba Szilvia: A hatvani kultúra elterjedése és kutatásának állása Nógrád megyében
- Koós Judit: Öntőformák – öntött formák. Újabb adatok a Füzesabony-kultúra fémművességéhez Északkelet-Magyarországon
- Csányi Marietta: Amiről a sírleletek szólnak. A társadalmi rétegződés jelei a jánoshidai késő bronzkori temetőben
- Fülöp Kristóf: Különleges késő bronzkori gyermeksír és miniatűr edénykészlete
- Somogyvári Ágnes: Bronzkori edénylelet Városföld – Homokbánya lelőhelyről .
- P. Fischl Klára – Hajdu Tamás: Mezőnagymihály – Nagyecsér-Észak lelőhely bronzkoritemetkezései
- Jankovits Katalin: Spätbronzezeitliche sanduhrförmige Anhänger in Ungarn
- lon Gábor: A kézfej szimbolikájához… Egy velemi urnamezős kori agyagtárgy ürügyén
- V. Szabó Gábor: Horgászhorgokat tartalmazó bronzdepó Telkibánya-Cser-hegy erődített településéről
- Váczi Gábor: Deponált díszedények Tiszabura késő bronzkori településén .
- F. Kovács Péter: La Téne-kori „szapropleit” karikaékszerek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből .
- Hoppál Krisztina: „Vestis serica et odium luxoriae”. Kínai selyemleletek Pannoniában
- Cseh János: Kengyel – Vígh-tanya. Gepida telepobjektum rúnás csontfésűvel a Kr.u. 6. századból
- Madaras László: Hol lehetett az avarok Hring-je? II.
- Pálóczi Horváth András: A Nagykunság térségének településviszonyai a 10-11. században
- Bálint Marianna: Újabb régészeti kutatások Böszörmény falu területén. Megjegyzések az Árpád-kori falu edénykészletéhez
- Selmeczi László: A négyszállási keresztekről és ismételten az I. sz. temető problematikájáról. (Viták, vélemények, szakmai tévedések)
Településrégészet
- Mali Péter: Bronze Age site patterns in the Tiszazug region
Régészeti terminológia
- Király Ágnes: A terminológia halálától a halál terminológiájáig. Megjegyzések a temetkezés fogalmához és a temetkezési ciklus állomásainak nevezéktanához
Természettudomány és régészet
- Bartosiewicz László: „Súlyos állatságok”: A hatvani kultúra húsfogyasztása Jászdózsa – Kápolnahalmon
- Szeniczey Tamás – Rácz Zsófia – Marcsik Antónia – Hajdu Tamás: Pusztataskony – Ledence 1. és 2. lelőhely 5-6. századi embertani leleteinek anthropológiai vizsgálata..
Tudománytörténet
- Fodor István: Domokos Péter emlékezete (1936 – 2014)
- Székely Zsolt: Adalékok a szilágypéri (Pir, Szatmár megye, Románia) régészeti ásatások történetéhez
A Közel-Kelet régészete
- Ftaimi, Tiffany: War and Conflict in Prehistoric Mesopotamia
Vallástudomány
- Hegedüs Gabriella: Homo religiosus – Avagy a vallás eredetének nyomában
Történettudomány
- Bagi Gábor: Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei középkori régészeti lelőhely azonosítása,
történeti források alapján
35. Kertész Róbert: Szolnok középkori templomai
- Törőcsik István: A jászapáti templom rejtélyei
- Örsi Julianna: Adatok Szeged 18-19. századi társadalmi összetételének megrajzolásához
- Vadász István: A Tiszafüredi Petőfi SK, a Tiszafüredi Bástya SK és a Tiszafüredi Petőfi SC. időszaka (1951–1963).
- Demeter Orsolya: „felcseperedtem, de hát ebbe a rettenetes életbe” – A magyar társadalom traumatizálódásának bemutatása a kuláküldözések tükrében egy észak-alföldi példa alapján
- Kasza Csaba: What happened to the hungarian merchant shipping?
Néprajztudomány
- Bartha Júlia: A juh a törökségi kultúrában
- Füvessy Anikó: Kunhegyesi vert csipke telephelyek
- Bathó Edit: A jász viselet ékessége: a kerepélyes főkötő
- Benedek Csaba: Adatok a háborús népi gyermekjátékok kutatásához
- Sári Zsolt: A magyar diaszpóra kutatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
Művészettörténet
- Csiszár Róbert: Portrék az első világháborús diplomácia világából – Zádor István rajzai a bukaresti béketárgyalások küldötteiről.
- Zsolnay László: Szamuely derékszíja. Önarckép kortárs képzőművészeti tárlatok ürügyén .
Restaurálás
- Szabó Melinda: Terra sigillata egy alföldi lelőhelyen .