Jártál már a Hortobágyon?
Jó, tudom, hogy jön a Hortobágy a bombákhoz – türelem, oda is eljutunk, de előbb beszéljünk a Hortobágyról!
Tehát: jártál-e már a Hortobágyon? Mert ha nem, épp itt az ideje, hogy pótold! Most gyönyörűséges a táj: mindent derékig érő, a folytonos szélben vízként hajladozó fű borít, még nem égett ki, minden zöld, az ég ragyogóan tisztakék, nagy, habos felhők úsznak rajta, a látóhatár olyan messze van, mint sehol az országban, és ha körbeforogsz semmit sem látsz, amit emberkéz épített, semmit, még egy villanypóznát se. Csak a hatalmas, lapos puszta, a mindig fújó széllel, talán egy-egy magányos fával, nagyritkán erdőszerű facsoporttal, és semmi, de semmi, ami a civilizációra emlékeztetne. Csak madarak ezrei, annyi madár van mindenfelé, amilyenekről még csak nem is hallottál – nem csoda, eddig közel 300 madárfajt regisztráltak a területen! A fű között tocsogós rétek, tükrük olvadt vas színű, százával tapicskolnak bennük a hófehér kócsagok, mint a szellemek. A fűből csak karcsú nyakuk és sárga csőrös fejük látszik ki, ahogy szoborként állnak a réten. Itt ragadt darucsapatok bóklásznak körülöttük – ők nem repültek haza, Skandináviába, tetszik nekik a Hortobágy. A fű között nem láthatod a rágcsálókat, de biztosan ott vannak, mert a ragadozó madarak azokat lesik, magasan körözve a végtelen égen.
