



Vannak, akik a régészeti és történeti korokat nem csak a televízió képernyőjén, egy-egy kosztümös film erejéig élik meg, hanem mindennapjaikba is belecsempésznek egy keveset. Kinek-kinek, ahogy lehetősége és vérmérséklete engedi. Ilyen lelkes fiatalokból áll az Aboska Kun Hagyományőrző Horda, de magukat csak Aboska Horda néven emlegetik. A horda tagjai hétről hétre összegyűlnek és felelevenítik a Nagykunságra egykoron betelepülő kunokat.
A magyar nyelvben sokáig a kun megjelölés használatos volt minden keletről jött népre, épp ahogy a tatár is, valószínűleg több néptöredék keverékeként érkeztek a kunok a XIII. században a mongol térhódítás eredményeként.















A Damjanich János Múzeum közreműködésével 2012 óta vesznek részt a Pekingi Egyetem régészhallgatói magyarországi feltárásokon, ez idáig mégis csupán korlátozott számú magyar diáknak volt módja Kínába látogatni. 2016-tól azonban – a csereprogram sikerén felbuzdulva – a kínai fél lehetővé tette, hogy Magyarország bármely régészeti tanszékének hallgatója számára elérhető legyen a kínai ásatás lehetősége.
