A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet


Távol-Kelet kincse: a rizs

A rizs régészete

2018. április 19. - Szolnoki Régészet

  A rizs az emberiség egyik legfontosabb alap élelmiszere. A Föld népességének nagyjából 60% fogyasztja, mint fő táplálékot. Természetesen Kína a listavezető, ahol 2016/2017-ben mintegy 177000 tonna rizs fogyott. India a második 97000 tonnával, Indonézia pedig a harmadik 37600 tonnával. De hol és…

Tovább

A Damjanich János Múzeum szervezésében idén harmadik alkalommal vehetnek részt magyar régészhallgatók a Pekingi Egyetem henani tanásatásán. Ezúttal három szegedi (SZTE) és egy budapesti (ELTE RI) diák érkezik Kínába, hogy az európai régészek közül elsőként dolgozhassanak a kínai késő neolitikum…

Tovább

Újfent Szolnokon jártak a Pekingi Egyetem régészhallgatói

A nyár folyamán immáron ötödik alkalommal érkeztek kínai régészhallgatók a Damjanich János Múzeum és a Pekingi Egyetem együttműködése keretében Szolnokra. Két turnusban összesen négy diák – az egyszerű régész alapképzésben résztvevőktől egészen a doktori szintig – látogatott hazánkba, hogy részt…

Tovább