Kontent • 9 nap
Vannak olyan filmek, amik hatalmas hatással vannak rám, viszont kevés olyan film van, ami pofán ver, kitépi a szívem, és a tátongó ürességet csak azzal tudnám enyhíteni, ha azonnal újranézném. De ez egy végtelen ciklus lenne.
40 éve, 1985. február 15-én mutatták be a Breakfast Club (Nulladik Óra) című coming of age (felnövés) filmet. Ezek a filmek általában tinédzserekről szólnak, viszont John Hughes zseniális műremeke nem csak hozzájuk, de mindenkihez is szól. A rendező személye egy vígjátékot sejtet, viszont ez egy kőkemény dráma, főszerepben a brat pack-nek nevezett fiatal színészgárdával. Ők Emilio Estevez, Judd Nelson, Molly Ringwald, Ally Sheedy és Anthony Michael Hall.
A Nulladik Órában néhány büntetésben lévő középiskolást ismerhetünk meg, no meg Mr. Vernont, az őket felügyelő tanárt. Ők szombatonként is az iskola lakói. Dögunalmas lehetne, de mégis, tesznek róla, hogy ne legyen.
Látszólag tökéletes gyerekek szereplőink, jó élettel, viszont a másfél óra végére mindenkiről kiderül, milyen démonokkal kell nap mint nap megküzdeniük. A sportolóban, a jó csajban, az okoskában, a fura lányban és a mókamesterben van valami közös.
Mindannyiuknak szétcseszik az életét a szüleik. Akkor is, ha jót akarnak nekik.
Az iskolai túlzott elvárásoknak, a barátok/barátnők kívánalmainak nagyon nehéz megfelelni, ráadásul a tizenéveseket senki sem készíti fel a legijesztőbb dologra, a felnőtt életre. Ezen kívül felmerül a családon belüli erőszak problémája, ami sajnos állandó, amióta világ a világ.
Éppen ezért örök ennek a filmnek a mondanivalója, amellett, hogy a nyolcvanas évek tökéletes díszletét adja. De... Annak ellenére, hogy ez egy drámai hangvételű film, mégis humorában sokszor kiszakít a nyugtalan, már-már zaklatott hangulatból, így sok helyütt könnyed. Megjegyezném, nálunk a kilencvenes években is hasonlóan nézett ki az általános suli, így sok képe rengeteg pillanatot elevenített fel ebből a korszakomból. Ezt a filmet lényegében a legnagyobb hatású Hughes rendezésnek tartják. Persze, nincs karácsony Kevin nélkül sem... de hagyjuk már.
Én csak kb. 20 évre rá voltam középiskolás, viszont a problémáink totál ugyanezek voltak, mint a filmbéli brancsnak. Imádom ezt a filmet. Remélem meghoztam a kedveteket hozzá.
Bélu
U.i.: Judd Nelson egyébként geek körben is ismerős lehet, ugyanis ő volt a ’86-os Transformers mozifilmben Rodimus Prime hangja. Ezt csak úgy idepöktem.
