A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet

A fagy börtönében

Avagy régészet módszerekkel a Franklin-expedíció nyomában

2018. június 22. - Szolnoki Régészet

  

A régészet egy olyan speciális tudományterület, mely számos más diszciplína módszereit használja fel pl. genetika, anyagtudományok, földtudományok, stb. Alapvető módszere az ásatás és a tárgyi hagyaték elemzése. Célja ezzel az emberi történelem, az emberi történetek megismerése, feltárása és rekonstruálása. Ezáltal a régészet képes szóra bírni a látszólag néma múltat. Ennél fogva a régészet módszerei nemcsak a régmúlt eseményeinek megismerésére alkalmasak, hanem akár a közelmúlt történéseinek feltérképezésére is. Tártak fel régészeti módszerekkel napóleoni harcmezőt, II. világháborús koncentrációs tábort és amerikai rabszolgatelepet egyaránt. Számos igazalmásabbnál izgalmasabb példát hozhatnánk, de most a nyári melegben a (valamikori) örök fagy birodalmába, az Északi sarkkörön belülre lépünk és eredünk Sir John Franklin elveszett expedíciójának nyomába. Választásunkat az AMC The Terror című sorozata sugallta, mely – bizonyos egyértelműen fiktív elemeket leszámítva – meglepő részletességgel tárta a nézők elé a tragikus sorsú expedíció történetét. Mindehhez nagyban támaszkodott a régészet eredményeire (is).

 

 beechey_island_graves_1_1997-08-02.jpg
Fejfák a Beechey szigeten

 

 

Amit biztosan tudunk: 

1845-ben májusában indult útjára két hajó Angliából, a HMS Erebus és a HMS Terror, azzal a céllal, hogy feltérképezzék az észak-amerikai kontinens sarkkörön túl elterülő szigetvilágát és hajózható útvonalat találjanak a Bering-tenger felé. Ezt az útvonalat nevezzük Északnyugati átjárónak. A küldetést Sir John Franklin vezette, a Terror Francis Crozier, míg az Erebus James Fitzjames kapitánysága alatt állott. Utoljára a két hajót és 129 főnyi legénységét a Baffyn-öbölben látták 1845 júniusában. Ettől a ponttól kezdve az expedíció sorsa csak számos közvetett adat segítségével rekonstruálható.

További képek a galériában

 

A két hajó korának legmodernebbje volt, kifejezetten a sarki expedíciók céljára átalakítva pl. az orr külön megerősítésre került, hogy alkalmas legyen jégtörésre is. Meghajtásukat gőzmotorok végezték, a kormánylapátok és a hajócsavar behúzható volt, így védve azokat a jégtől. A gőzmotorok a fűtésről is gondoskodtak. Az ellátmány fő részét a három évre elegendő konzervek és citromlé jelentette. Az argonauták hatalmas orgonát és egyéb hangszereket, valamint jelentős könyvtárat vittek magukkal, mely szellemi táplálékul szolgálhatott a személyzetnek. Érdekes belegondolni, hogy a több, mint 1000 kötetet tartalmazó könyvtár vajon mekkora helyett vett el más a létfenntartáshoz szükséges felszereléstől? De valójában, amire ez rávilágít az a 19. századi brit gondolkodás, az hogy a civilizált ember távol az otthonától is civilizált és vágyik a művelődés után. Ez az attitűd nagyban hozzájárult az expedíció tragédiájához.

 

 

A tragédia: 

Az Admiralitás négy év múlva, azaz 1849-ben indította útjára az első keresőhajót Sir James Clark Ross vezetésével, melynek útja majdhogynem katasztrófába torkollott. Ennek egyik eredménye volt, hogy 1850-ben felfedezték a Beechey-szigeten fekvő három, egyértelműen az elveszett Franklin-expedícióhoz köthető sírt. 1853-ban Ross hajója, a HMS Investigator a Mercy öbölben a jég fogságába esett, mely legalább négy évig tartotta szorításában, mielőtt a hullámsírba kerülhetett. 1854-ben Dr. John Rae a Pelly öböl közelében egy inuittól hallotta, hogy Franklin embereinek nagy része a King William szigeten halálra éhezett. Ezt követően Francis McClintock kapitány indult az elveszett expedíció felkutatására 1857-1859 között. Ők már kifejezetten a King William szigetet célozták meg, lényegében ennek a csoportnak az eredményei adják az első biztos információkat. Elérték az ún. Vitoria Point nevű helyet, ahol egy feljegyzésre bukkantak, melyet Crozier és Fitzjames kapitányok szignóztak. Ebben az áll, hogy a hajók súlyos jégcsapdába kerültek 1846-ban a King William szigettől északnyugatra. Későbbi feljegyzésként kerül a papírra, hogy 1848 áprilisában elhagyják a hajókat azzal a céllal, hogy elérjék a Back Fish folyót, illetve az, hogy Sir John Franklin 1847. június 11-én elhunyt.

 

1860-ban már egy amerikai, Charles Francis Hall eredt a rejtély nyomába azzal a szándékkal, hogy tisztázza a tragédia okait. Ekkor ugyanis már nyilvánvaló volt, hogy az expedíciónak egyetlen túlélője sincs. Ugyan 1860-1862 között nem sikerült elérnie a King William szigetet, de barátságot kötött egy angolul is beszélő inuit párral: E-bier-bing –el és Too-koo-li-too –val. Hall 1864-ben tért vissza a területre és öt éven keresztül módszeresen gyűjtötte az inuit beszámolókat a házaspár segítségével. A beszámolók részletessége és tartalma sokkolta a nyugati világot. A szemtanúk beszámolnak arról, hogy többször találkoztak az expedíció tagjaival, akik élőhalottak voltak, viselkedésük zavart volt, bőrük pedig hideg és kék. Egyes esetekben az inuitok azt hitték, hogy démonokkal találkoztak. A szemtanúk ezenkívül megadják a hajók pontos helyét, valamint elmondják, hogy még 1850-ben néhányan életek a hajókon egy kutyával. Külön érdekes egy másik beszámoló, mely sokáig ismeretlen volt és egy kőből és fából készült boltozatos építményről számol be. Sokak szerint ez lehetett Sir John Franklin nyughelye.

1879-ben Schwatka járja be a területet és fedez fel ismert és ismeretlen ’lelőhelyeket’. A 19. századi felderítők több esetben beszámolnak róla, hogy emberi maradványokat találnak. Hall több esetben is ezeket érintetlenül ’in situ’ fedezi fel. Van olyan eset, amikor két csontváz fekszik egy csónakban fegyverekkel és más egyéb, a gyaloglás tekintetében haszontalan eszközökkel együtt, mint például ezüst étkészlet. Egy másik esetben egy elhagyatott szánt találnak meg, melyen szintén egy csontváz feküdt. Hall a tárgyakat összegyűjtötte és hazaszállította, míg az elhunytak maradványait eltemette.

 

A régészet tanulsága: 

A területen többször voltak régészeti kutatások, melyekhez szorosan kapcsolódtak antropológiai és orvosi vizsgálatok is (bioarcheológia). A legismertebb ilyen irányú munkát Arnold Beetie végezte a 80’-as években. Az ő vezetésével kerültek exhumálásra a Beechey szigeten eltemetett tengerészek. Az exhumálás különösen nehéz körülmények között zajlott, állandó volt a fagy, a sziget gyakorlatilag mészkőtörmelékből épül fel, így a testek elérése különösen nehéz feladat volt. De az eredmény a kutatókat is sokkolta, hiszen az elhunyt személyek teste a haláluk pillanatát őrizte meg, mely az örök fagynak köszönhető. A testeket a vizsgálathoz ki kellett emelni a sírgödörből, melyhez azokat először ki kellett olvasztani. A. Beetie leírása szerint kiemelés közben a testek ruganyosak voltak, mintha csak ájultak lennének. A patológiai vizsgálatok számos érdekességel szolgáltak a 19. századi ember egészségéről, de a tragédia szempontjából a legfontosabb az ólommérgezés és a skorbut tünetei voltak. A későbbiekben több lelőhelyen is folytak kutatások és az ezeken előkerült csontok is hasonló eredményeket hoztak: a legénység skorbutban és ólommérgezésben szenvedett.

Fontos megjegyezni, hogy a munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a maradványokkal megfelelő tisztelettel bánjanak. Minden esetben igyekeztek az életben maradt leszármazottak engedélyét kérni, sőt, az egyik eltemetett, John Hartnell távoli rokona még a feltárásban is részt vett. A vizsgálatokat követően a testeket rövid megemlékezés után az eredeti sírokba temették vissza. Még a sírgödörből kiemelt köveket is sorszámozták és dokumentálták a helyzetüket, így a visszatemetés során a köves betöltés is eredeti helyzetében került visszatöltésre. 

 

Az alábbi dokumentumfilm részletesen bemutatja az exhumálást:

 

 

Az antropológiai vizsgálatok bebizonyították az eszkimó beszámolók hitelességét, ugyanis számos emberi csonton szabályos vágások nyomai voltak felfedezhetők, melyek egyértelmű bizonyítékai a kannibalizmusnak. Egy A. Beetie által feltárt lelőhelyen jól végigkövethető a kannibalizmus pszichológiája: egy feltehetően sátorhelyet tártak fel, mely körül számos emberi maradvány hevert. A csontok szóródása egyértelművé tette, hogy először csak a kevésbé emberi, sok hússal rendelkező részek kerültek elfogyasztásra, majd a gátlások megszűnésével és az éhség növekedésével kerültek sorra a porcok, velő, ujjak, s végül a koponya. Hátborzongató, de tény, hogy hasonló folyamatról számoltak be a 70-es években az Andokban rekedt uruguayi rögbicsapat kétségbeesett túlélői is.

 

942b19b80f5cd8f078011a866b6a0ae2--the-crow-north-west.jpg

A Franklin-expedícióhoz köthető lelőhelyek a King William szigeten

 

Néhány fontosabb lelőhely: 

NgLj-2:

Az Erebus öbölben fekszik. Több száz tárgyi maradvány került elő, többek között hordómaradvány, bőrcsizma. Az emberi maradványok a kannibalizmus előrehaladott fázisára utalnak.

 

NgLj-2:

Az Erebus öbölben fekszik. 1992-ben került felfedezésre, 1993-ban került először megkutatásra. Többszáz tárgy és több mint 400 emberi maradvány volt a területen, melyek összesen 11 egyénhez tartoztak. 2012 és 2015 között további 300 tárgy és 17 emberi csont került feltárásra. Az emberi maradványok a lelőhelyen állított emlékműbe kerültek elhelyezésre. Valószínűleg az inuit beszámolókból ismert ún. 2. csónaklelőhellyel lehet azonosítható.

 

NgLj-3:

Az Erebus öbölben fekszik, valószínűleg a McClintock által 1859-ben és a Schwatka által 1879-ben felfedezett csónaklelőhellyel lehet azonosítani. A lelőhelyen egy sekélyebb sír, több tucat emberi csont és több száz tárgyi emlék feküdt. A tárgyak vizsgálata alapján egy részük a brit tengerészeti csónakhoz tartoztak.

 

Starvation Cove:

Az expedíció utolsó túlélőinek legdélebbi pontja az elhagyott hajóktól. Nagyjából egy tucat emberi váz feküdt egymás közelében és tőlük 5 km-re délre egy egyedülálló. Ez az egyedül fekvő váz az a személy, aki a legtovább jutott el a mai ismereteink szerint.

 

Mi a régészet tanulsága? 

A hajókat elhagyók rengeteg fölöslegesnek mondható tárgyat vittek magukkal. A fent említett étkészleten túl hatalmas tölgyfa asztalt, kristálypoharakat, selyemkeszkenőt stb. Nem ismerték az adott terepi viszonyokat, különben nem cipelték volna a több mázsás tengeri csónakokat. A lelőhelyek kirajzolják az expedíció útvonalát, ebből egyértelműen látszik, hogy a tengerpart vonalát követték, ami jelentősen megnövelte a King William szigeten megtett utat, ezáltal pedig jelentős mennyiségű időt és energiát vesztettek. Így egyértelmű, hogy a szigetet semmilyen szinten nem ismerték, különben átvágtak volna az egyébként szinte teljesen lapos földrészen. A kétségbeesett és éhező csapat tagjai kannibalizmusra kényszerültek.

Ahogy azt számos forrás is mondja, később az inuitok rendszeresen látogatták a Franklin-expedíció lelőhelyeit, és onnan minden számukra értékes tárgyat elvittek és újrahasznosítottak pl. vasat, rezet, fát. Ennek egyik jelentős hatása, hogy a 19. század végére az inuit csoportok számos szokása megváltozik pl. a szánt többé már nem fagyott elemekből, hanem fából állítják össze. De a különböző csoportok szállásterületeinek kiterjedése is átalakul pl. a Netsilik inuitok ’érdekterülete’ lesz a King William sziget, míg az Ookjulik inuitok visszahúzódnak a kontinensre.

 

A hajók: 

Kétség kívül a két hajó jelenleg a legizgalmasabb régészeti helyszíne a Franklin-expedíciónak. A HMS Erebus-t 2014-ben a HMS Terrort 2016-ban találták meg. A hír olyan súllyal bírt, hogy a felfedezést maga a kanadai miniszterelnök jelentette be. A hajók jelenleg is kutatás alatt állnak. Annyi bizonyos, hogy nagyon jó állapotban maradtak fönn. Az első kiszivárgó hírek alapján a fedélzeten valóban éltek emberek, a hajókat nem zárták le, a horgony pedig behúzott állapotban volt. A kutatók célja bejutni a hajó fedélközébe és feljegyzéseket emelni a felszínre, melyek talán segítenek jobban megérteni a Franklin-expedíció rejtélyét.
További részletek:
https://www.pc.gc.ca/en/culture/franklin/mission2017/printemps-spring-2017

 

További olvasnivaló

BEATTIE, O.B., and GEIGER, J. 1987. Frozen in time. Saskatoon: Western Producer Prairie Books.

McCLINTOCK, F.L. 1863. The voyage of the ‘Fox’ in the Arctic seas: A narrative of the discovery of the fate of Sir John Franklin and his companions. Boston: Ticknor and Fields 

Schwatka, F. ( 1899).The search for Franklin. A narrative of the American expedition under Lieutenant Schwatka, 1878 to 1880. London: T. Nelson and Sons.

http://starvationcove.blogspot.com

https://www.nytimes.com/interactive/2016/03/20/magazine/franklin-expedition.html

https://www.pc.gc.ca/en/culture/franklin


F. Kovács Péter - Hoppál Krisztina 
régész

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szolnokiregeszet.blog.hu/api/trackback/id/tr7914064507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szemétpasi 2018.06.23. 10:35:51

Érdekes téma, de a belőle készült sorozat nekem nem tetszett. Ezzel a jegesmedve szörny dologgal teljesen elvitték egy értelmetlen irányba, pedig önmagában is elég ijesztő a jégbe fagyva, bezárva lenni miközben sorban őrülnek bele az emberek az ólommérgezésbe.

Etniez 2018.06.23. 11:49:06

@szemétpasi: A jegesmedveszörny egy szimbólum volt, a zord és barátságtalan körülmények szimbóluma, így kell értelmezni.

Tetszett a cikk, vannak frissebb adatok vagy képek a megtalált hajókról?

Szolnoki Régészet 2018.06.23. 13:01:07

@Etniez: Köszönöm a kérdést! Tudomásom szerint még egyelőre nem jelent meg tanulmány, cikk, jelentés a hajók feltárásáról. A legbiztosabb és legfrissebb információk a Parks Canada oldalán érhetőek el. Itt számos kép, videó és leírás található a feltárásról, például az idei év eredményeiről is van egy rövid bejegyzés.

www.pc.gc.ca/en/culture/franklin

commando 2018.06.23. 13:56:41

Dan Simmons könyve fantasztikusan dolgozza fel az eseményeket. Bár abban (is) szerepel a medveszörny, de a hitelesség szemszögéből nem zavaró. Felkavaróan és horrorisztikusan írja le a küzdelmet a hideg, a skorbut és az emberi hitványsággal szemben. Izgalmas olvasmány, javaslom mindenkinek elolvasásra, aki jobban szeretné megismerni Franklin expedíciójának történetét.

Jeti00 2018.06.23. 19:39:56

Pár oldalon keresztül még szívesen olvastam volna a temáról! Pl az ólommérgezés/konzervek történe. Remek téma és sorozat az biztos.

kiskutyauto 2018.06.23. 23:19:42

Van még itt valami titok szerintem; meglehet hogy titkos bázist építettek vagy akartak a britek a sarkvidéken (feltűnően sok nem odaillő tárgy volt a hajókon, sok könyv stb) és ezzel kapcsolatos ez a borzalmas "expedíció"... az elakadásuk is a túlsúlyuk miatt volt ugyebár, ha jól tévedek.... Ezek nem kutató-, hanem SZÁLLÍTÓ teherhajók voltak... szerintem...

Roan 2018.06.24. 08:43:58

@kiskutyauto: Nem a túlsúly miatt akadtak el, egész egyszerűen befagytak. Ez még nem vezetett volna katasztrófához, de a jég nem sodródott le délre, hanem egy viszonylag kis területen vitte a hajókat körbe-körbe.

kiskutyauto 2018.06.24. 11:59:39

@Roan: Te ne érzékelsz valami gyanúsat ebben az egészben? Nekem meggyőződésem hogy valami sundámbundám volt ott, amit mai napig titkolnak, túl azon hogy ciki, meglehet át kéne picit ítni a brit-amerikai történelmet. Amit írtam, hogy bázis építés illetve ellátmányozás, azon kívül még van pár elképzelhető dolog, mint pl hogy ugyebár miért voltak a legendák szerintek kékek az emberkék és zombi szerűek..? Netán valami hadi vegyi kisérlet? Pl már akkor szuperkatonát akartak kifejleszteni, ami mindent bír, hideget, éhséget stb... Vagy éppen miért őrültek meg ilyen hamar és miért volt ólommérgezésük, majd lettek ilyen extrém módon kannibálok? Ehhez az éhség kevés magyarázat, nagyon sok éhező csapat, végül éhenhalt inkább minthogy kannibalizmusra fanyalodjon, hideg ide vagy oda... De ami a legfurább, ez ugyebár egy tengerészeti utazási expedíció volt; mely célja az átjáró keresése volt. A baj csak az hogy szinte semmit nem úgy csinált senki, még a vezetők sem, mint ami profi térképészeti tudásra utalt volna, ami egy tengerésztől alap, hanem inkább dilettáns kaotikus fejetlenkedés volt az egész, tölgyfa írószatal -30 fokban? Meg ilyenek. Jézusom! Egy tengernagy feltett volna egy lélekvesztőbe ilyesmit? Az eszkimók pedig elég nagy túlélők ugyebár, évtízezrek óta a jégvilágban élnek túl sikeresen; ha jól értettem elég hamar kiszúrták az expedíciót és figyelték, követték őket. Miért nem segítettek érdemben? Miért hagyták hogy megtörténjenek a tragédiák és pár év alatt végülis kihaljon mindenki? Puszta primitív babona lett volna? Ellenségeskedés aligha lehetett, mert akkor eleve támadtak volna és még akkor elveszik minden cuccukat, amíg még minden jó állapotban van, nemde? Másfelől az eszkimók nem haragudtak annyira a fehér emberre, mivel őket még akkor nem igazán zargatták nagyon... Egy szó mint száz, abban szubjektív meggyőződésem van, hogy valami nagy titok van a céllal kapcsolatban és nem pusztán az átjáró megtalálása, amit ráadásul már addigra rég meg is találtak mások... ha jól tévedek.... de csak spekulálgatok, nem kell bevadulni, abszolút laikus, kedvtelési ötletelés, fantáziálás konteózás, semmi több... mindenesetre még mai napig is rejtélyként aposztrofálják az ügyet, túl azon hogy megvannak a sírok, a hullák, a motyók, a hajók, a feljegyzések egy része is... mégis még mindig rejtély? Miért? A bizonyos medveszörny miatt? (ami nyilván inkább valami óriás jegesmedve volt, amit pánikban illetve már torz tudatállapotban szörnynek véltek illetve akár hallucináltak)... vagy lehet hogy tényleg volt ott valami lény? Akár pl jeti féle? Lehet hogy ez volt a titok, hogy a britek egy titkos bázison kifejlesztettek valami óriás harci mutánsot, és az szabadult volna el..? Kell legyen valami még... ez nekem így kevés...;)

Roan 2018.06.24. 19:48:56

@kiskutyauto: Orvos nem vagyok, de skorbuttal, ólommérgezéssel, Ill. éh- és fagyhalál szélén szvsz simán lehet kékes a bőr, és kerülhet katatón állapotba az ember. Ólommérgezést a rosszul elkészített konzervektől kaptak, és van az éhségnek az a foka, amikor az ember kannibál lesz, de nem tudom, hogy ennek az extrém módja, amit említettél, mi lenne. Az eszkimók pedig - gondolom - inkább érdeklődéssel vagy félelemmel néztek rájuk. A sok felesleges cuccra a magyarázat, hogy ők elsősorban Őfelsége Haditengerészetének tisztjei voltak, utána úriemberek, és harmadsorban felfedezők. Nem akartak lemondani a kultúráról, ami, egyébként valóban segíthetett átvészelni a telet, pl Shackleton is vitt hangszereket. A területet meg egész egyszerűen nem ismerték, minthogy az átjárót is csak később fedezték fel.

kiskutyauto 2018.06.24. 20:02:01

Akkor szerinted mi a rejtély..? ;)