A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet

Válasz egy kommentre

2016. október 08. - Szolnoki Régészet

Kedves Gyingizik!

 

Újra csak azt tudom mondani, hogy nem tudom! A népességszám-becslés szerintem nagyon ingoványos talaj úgy, hogy valójában nincs korrekt képünk az egykori településekről. Szórványos adataink vannak, de azt se tudjuk, hogy ezeket mennyire lehet általánosítani. Például épp Tószeg és a tiszaugi Kéménytető települése esetén tudjuk, hogy a korai és a középső bronzkorban a település beépítettsége jelentősen eltér egymástól – ami nem nagy csoda, hiszen két különböző népcsoport lakta azokat, más-más házépítési szokásokkal. Úgy tűnik, a korai bronzkori nagyrévi kultúra a „bokorba” épített házakat kedvelte: a viszonylag kis alapterületű, egy-két helyiséges házaik mozaikszerűen, szorosan egymás mellé voltak forgatva, de a bejáratok a házak közötti szabad térségre nyíltak. (Másként be se tudtak volna menni a házba, ami képtelenség.) Valószínű, hogy ezek a „házbokrok” így szigeteket képeztek a telepen belül, a „szigetek” között pedig utcák-terek lehettek. Érdekesség, hogy a nagyrévi kultúra szinte minden építési periódusban átrendezte a település képét, a „szigetek” mindig máshol bukkannak fel. Hasonló megfigyelést tettünk a korai bronzkorra vonatkozóan Túrkeve-Terehalmon, egy másik egykorú kultúra, az ottományi kultúra települése esetén: itt a 10 x 10 méteres szelvényünkben csak azt tudtuk megfigyelni, hogy a házak között mindössze 70-80-100 cm-es „utcák” vannak, a feltárt házrészleteken bejáratot nem láttunk, ami arra enged következtetni, hogy a kis szelvényünkön mindenütt túlnyúló, összesen 4 épület bejárata épp ott volt, ahol nem ástunk, de arrafelé szabad térségnek is lennie kellett.

Aztán ugyanitt, Túrkevén, kutatófúrásokkal is belenéztünk a telep meg nem ásott részébe, amely azt az eredményt hozta, hogy a telep teljes életében (ami a korai és a középső bronzkorra terjedt ki) volt egy nagy, szabad tér a falu közepén, ahol valószínűleg kút is lehetett – az egyik fúráspont esetében 11 méteres mélységben sem értük el az altalajt.

Jászdózsán az az elgondolkodtató eredmény született, hogy míg a korai bronzkori hatvani kultúra óriási, hosszú házakat épített, szorosan egymás mellé, a középső bronzkorra a házak egyre kisebbek lettek és egyre lazábban álltak a telepen. Ebben szerintem az a furcsa, hogy a lakható felszín a plató emelkedésével egyre kisebb lesz (összeszűkül), a házak közötti utcák viszont gyarapodnak – vagyis józan ésszel az következik, hogy egyre kevesebb ház állhat csak a telepen. Ez azt is jelentené, hogy egyre kevesebben is voltak? Itt a bökkenő, ugyanis a leletanyag viszont hatványozottan gyarapodik, ahogy az időben haladunk, a kora bronzkori házakból 1-2 doboz cserép származik mindössze, a középső bronzkor végéről viszont mázsaszám kerülnek elő a leletek. (Ez például mit jelent? Egyre többen vannak – a kisebbedő házak dacára? Vagy csak egyre gazdagabbak és egyre összetettebb „fogyasztói társadalomban” élnek, sok mindenféle aprósággal körülvéve? Vagy a korai házakat egyszerűen kipucolják, míg a későbbiekben minden benne marad? Fogalmunk sincs.)

 

Mindezekre a kérdésekre és bizonytalanságokra egy módon lehetne válaszolni: egy tell-telepet fel kellene „áldozni” és fel kellene ásni teljes egészében. (Ez hatalmas áldozat lenne, hiszen az alsó rétegeket csak a felsők teljes elbontásával lehetne elérni.) De még így sem biztos a válasz, ugyanis teljes feltárásra csak kisméretű telepet szabadna kiválasztani, mert egy régész élete véges – mi a 100 m2-es, 11 szintes szelvényünket 10 évig ástuk, kiszámolható, hogy meddig tartana ugyanez pl. 2.000 m2-en, mondjuk 6 réteg esetében. (Kiszámoltam, hasonló tempó mellett 109 évig.) A kisméretű telep adatai viszont egyáltalán nem biztos, hogy kivetíthetők egy akkorára, mint a tószegi vagy százhalombattai vagy a mezőcsáti telepek – mindet más kultúra lakta, más időszakban, más építési szokásokkal és nyilván más-más lélekszámmal.

 

Marad hát számunkra a teljes bizonytalanság és a tippelések sora. Én mégis amondó lennék, hogy egy bronzkori telep lakossága egy-két száz fő lehetett mindössze. Hiszen ezeket az embereket el is kellett tartani valahogy, megfelelő mennyiségű élelmet kellett számukra biztosítani. Ez a tény korlátozza a telepek lakosságszámát a legbiztosabban: lehet, hogy elférne ott tízezer ember is, de ekkora lakossághoz már akkora kiterjedésű szántók kellenének, melynek a végét egy nap alatt el se lehetne érni gyalogosan – pedig más lehetőség nincs, gyalog kell oda elmenni, legfeljebb a gyaloglásnál is lassabb ökrös szekérrel. (A bronzkortól háziasítják ugyan a lovat, de a vizsgálatok szerint egy-egy telepen rendkívül alacsony a lovak száma, ennyi nem lenne elegendő szántásra, lovaglásra, kocsi-vontatásra egyszerre.)

 

A szegedi egyetem környezetrégészettel foglalkozó professzorától, Sümegi Páltól hallottam egy roppant elgondolkodtató felvetést arról, hogy mi okozhatta a középső bronzkori tell-telepek „halálát”: egyszerűen elfogyott az energiájuk! Nem a személyes energiára gondolt természetesen (nem enervált világfájdalomba omlottak a bronzkoriak), hanem a környezetükben fellelhető, energiát adó anyagokra, főként a fára. Ebben az időszakban nem volt más fűtésre szolgáló anyag, csak a fa – meg mellette a lényegesen kisebb fűtőértékű szalma, trágya, ilyesmi. Fűteni (főzni, építkezni) viszont minden télen kellett, ezért elkezdték kivágni a fákat, előbb a telep szomszédságában, majd egyre messzebb, a végén már olyan messziről kellett hordani a tüzelőt, hogy másból sem álltak, csak szállításból – és ez megpecsételte a sorsukat.

 

Számomra mindez azt jelenti, hogy a legbiztosabb népességszabályzó tényező az energia és az élelem volt: még a látszólag hatalmas telepeken sem lakhattak nyakló nélküli számban. A lakosság koncentrálódása a tell-telepekre ideig-óráig a túlélés záloga, de idővel átléphetetlen korláttá is válhatott. (Itt most azonnal felvetődhet bárkiben a kérdés: akkor hogy a fenébe létezhettek a középkori hatalmas, akár százezres városok, a bronzkorihoz hasonló szállítási feltételek mellett? Nem vagyok a középkor ismerője, csak sejtem a választ: egy-egy város mellett hatalmas falurendszer húzódott – ami a bronzkorban nem volt! –, melyeknek lakói intenzív kereskedelemmel is foglalkoztak a városok irányába – ilyenről sincs bizonyítékunk a bronzkorból. A középkori városokat a környezetük tartotta el, míg a bronzkori „városok” önállóan igyekeztek megoldani az ellátásukat, ami vagy sikerült, vagy se.)

 

Jól elkanyarodtunk a bronzkori lakosságszámtól, de amikor annyi szempontot kell figyelembe venni, megforgatni, elvetni vagy beemelni. Örülök, hogy elbeszélgethettünk erről.

Üdvözöl: Tárnoki Judit

 

Ui. Bocsánat, nagy igyekezetemben, hogy a beépítettségről szóló bizonytalan ismereteinket megosszam Veled, kimaradt valami a rétegek vastagságáról. Roppant érdekes, amit számoltál, így még sosem gondoltam az összedőlő házakra – ezért jó, ha más szakma ismerője is elgondolkodik a régészet dolgairól, teljesen új szemmel látja a problémákat, mert a régészek mindig a saját levükben fürdenek, néha még a kézenfekvőt se veszik észre. De egy dologgal nem kalkuláltál, és ez a mesterséges feltöltés, amit a jó bronzkoriak előszeretettel alkalmaztak, ha új életet kezdtek egy telepen. Nem tudom, honnan hozták hozzá az anyagot, de valószínűleg a telepen kívülről, mert a feltöltés (legalábbis amit én eddig láttam) szinte teljes egészében szürke-fekete humuszból áll, de leletanyag is bőséggel van benne, vagyis valószínűleg a külső telepről hurcolják be. Képesek egészen nagy felszínt vastagon elplanírozni, Túrkevén a középső bronzkori rétegek között 30 cm-es feltöltéssel is találkoztunk, egységesen elterítve a 10 x 10 méteres szelvényben. Fogalmam sincs, hogy ez miért jobb, mint a törmeléket kivinni a telepről, hiszen behozni a feltöltést ugyanannyi munka, mégis ezt csinálják ezek a bronzkori ufók. Aztán a rétegek vastagsága nemcsak a törmelékkel gyarapodik, hanem a tavaszi nagytakarítástól is: egy-egy ház agyagpadlóját számos alkalommal megújítják, újra és újra vastagon lekenik agyaggal, így csak a padló vastagsága lehet 40-50 centiméter. (Ezt különösen a korai bronzkorban művelik, később inkább új házat építenek javítgatás nélkül – ez vajon miért van?) Tehát a települési rétegek vastagságát három összetevő határozza meg: padló, omladék, feltöltés, ezek közül bármelyik lehet igazán méretes is. Az utca vastagsága „lépést tart” a házak szintjével, vagy inkább még gyorsabban gyarapodik, mert oda meg a szemetet (is) szórják – még azt sem tartom lehetetlennek, hogy a padló szintjét az utca mértéktelen vastagodása miatt kell időről időre megemelni, mert nem szerencsés, ha a padló alacsonyabban van, mint az utcaszint – befolyik az esővíz.

A bejegyzés trackback címe:

https://szolnokiregeszet.blog.hu/api/trackback/id/tr3411780217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.