A rizs az emberiség egyik legfontosabb alap élelmiszere. A Föld népességének nagyjából 60% fogyasztja, mint fő táplálékot. Természetesen Kína a listavezető, ahol 2016/2017-ben mintegy 177000 tonna rizs fogyott. India a második 97000 tonnával, Indonézia pedig a harmadik 37600 tonnával. De hol és mikor fonódott össze ilyen szorosan a kelet sorsa ezzel a növénnyel? A kérdésre a régészet adhat választ, de mielőtt rátérünk, érdemes tisztázni néhány alapfogalmat a rizzsel kapcsolatban.

Napjainkban Ázsiában termelt változat az Oryza sativa, egy sokrétű és összetett faj, mely két vad állományból vezethető le, az Oryza nivaraból és az Orya rufipogonból. Habár hozzá kell tenni, hogy az igen kiterjedt botanikai és genetikai kutatásoknak köszönhetően a kép ennél sokkal árnyaltabb, számos hibridről, keresztezett fajról és alfajról tudnak a kutatók. Összesen 20 vadfajta ismert a világon, ezeknek fele Ázsia trópusi részein él a ritkásabb, árnyas erdőkben. Vadon termő fajok napjainkban is fellelhetők, eloszlásuk fontos adalékkal szolgálhat a háziasított rizs eredetének kutatásában, hiszen feltehetően e területek természetes állományát használhatták ki először a vadászó-gyűjtögető csoportok. Persze nem szabad elfelejteni, hogy a jégkorszak végével (pleisztocén-holocén váltás) jelentősen átalakul a klíma, így bizonyos fajok kipusztulhattak, továbbá teljes régiók tűnhettek el a vízszint emelkedése végett (pl. Malaka-szoros vagy a Tajvani-szoros esetében), míg más fajokat, akár maga az ember is kipusztíthatott.

Vázlatos ábra a rizs termesztési módjairól

A legkorábbi termesztett/háziasított faj az ún. Oryza japonica, mely az Oryza sativa egyik alfajaként értelmezhető. Ennek a háziasítására vonatkozó legkorábbi bizonyítékaink Kína területéről vannak, és párhuzamosan két különböző kultúrkör jöhet számításba. Az ún. Pengtoushan-kultúra névadó lelőhelyén, a Hunan tartományban található Li megyei Pengtoushan lelőhelyen kerültek elő rizs szemek, bár a rizs termesztésre és a rizs feldolgozásra utaló leletek hiányoznak innen, de a kultúra más lelőhelyeiről ezek is ismertek. Az ásatáson talált szenült magvak C14 radiokarbon mérései alapján Kr. e. 8200-7800 közé datálhatók.

Kuahuqiao lelőhelyről előkerült facsónak és rizsszemek

Zhejiang tartomány fővárosának egyik külső kerületében található a Kuahuqiao-kultúrkör névadó lelőhelye, melyen árasztásos, elkerített parcellák nyomait is sikerült azonosítani. A lelőhely Kr. e. 7700 körülre keltezhető. A feltáráson csontból készült ásók is kerültek elő, melyek csak könnyebb munkára lehettek alkalmasak.

Mindkét kultúra kulcslelőhelyei a Jangce folyó mentén összpontosulnak, mely nem véletlen, hiszen itt alakulnak ki az első állandó települések, ez a terület a távol-keleti neolitizáció szíve.

(1)Yuchanyan; (2)Pengtoushan; (3)Bashidang; (4)Jiahu ; (5)Xianrendong/Diaotongh uan; (6)Shangshan; (7)Kuahuqiao; (8)Xiaohuangshan ; (9)Hemudu/Tianluoshan

Az új életmód, a neolitizáció terjedésével a rizstermesztés Kína északi vidékeire is eljut. A Houli-kultúra egyik fontos lelőhelye Sandong közelében található, ez tekinthető a neolitikus rizstermesztés legészakibb pontjának. A késő neolitikumban a Hemudu-kultúra alatt fogható meg először egyértelműen a rizs nemesítése, valamint a csontból készült mezőgazdasági eszközök közvetlen bizonyítékként szolgálnak, hogy ekkor már önálló, specializálódott tevékenységként folyik a rizstermesztés. A Jangce alsó folyásánál fekvő Zhejiang tartományban terjedt el a Liangzhu-kultúra, mely különösen érdekes, mivel esetükben nemcsak a rizstermesztés nyomait sikerült azonosítani, hanem a rizsföldeket is, sőt azok öntözőrendszerét is sikerült a régészeknek a feltárni. A középső neolitikumban jut el a rizstermesztés tudása Tajvan szigetére. A Dapenkeng-kultúra Chaolaiqiao lelőhelyén kerülnek elő rizs maradványok, melyek Kr. e. 4200-ra keltezhetőek. Ezek a sziget legkorábbi bizonyítékai a rizstermesztésre.

A régészeti adatok szisztematikus gyűjtésének eredményeként mára több, mint 500 különböző C14 radiokarbon adattal rendelkezünk a különböző rizs maradványokból. Ezek térképre vetítése segítséget nyújt a növény távol-keleti elterjedésének értelmezéséhez. Bár szem előtt kell tartani, hogy egy-egy új lelet előkerülésével a korábbi elméletek változhatnak. Ez történt pl. az indiai termesztéssel is, ma már tudjuk, hogy a Gangesz-völgyében önállóan alakul ki a rizs (Oryza sativa Indica) művelése.

A rizs elterjedése C14 adatok alapján

Az emberiség történetének egyik legmeghatározóbb szakasza a letelepedett életmód kialakulása a növénytermesztés, az állatok háziasításának kezdete, a kerámia edények feltalálása. Ez a négyes egység lehetővé tette az emberiség számára egy – relatíve – stabilabb, függetlenebb élet kialakítását, melyet jól bizonyít a hirtelen növekvő populáció is. A folyamatot ma neolitikus forradalomnak hívjuk, mely az utolsó jégkorszak végén kezdődik, kb. Kr. e. 10000 évvel ezelőtt a Földközi-tenger keleti medencéjében. Hasonló folyamatok zajlanak le keleten is, ahol a rizs válik az egyik legfontosabb termesztett, majd pedig háziasított növénnyé a köles mellett. De nemcsak egyszerű táplálék, hanem a keleti kultúra esszenciális eleme is egyben, mely gyakran túlmutat a tárgyias világon.

Kovács Péter
régész