A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet

Szolnoki Régészet

MIVEL JÁTSZOTTAK EGYKOR A GYEREKEK?

Régészeti GYIK #21

2017. december 12. - Szolnoki Régészet



Teljesen mindegy, hogy Indiában járunk vagy Skandináviában, a gyerekek legfőbb időtöltése a játék. Így volt ez száz éve és százezer éve is. A játék a tanulás legfontosabb folyamata, amikor gyakorolni lehet a felnőttektől ellesett viselkedést, társas viszonyt, mozdulatokat, így a szórakozáson túl a túlélés záloga is. A biológia bölcs előrelátással kódolta belénk, hogy a kicsinyeket óvni, táplálni, nevelgetni kell, akár emberek vagyunk, akár antilopok.

88.jpg

Idősebb Pieter Brueghel festménye: gyermekjátékok

Ennek a féltő gondoskodásnak régészeti nyoma is lehet. Az őskortól kezdve ismerünk olyan tárgyakat, melyeket nem tudunk másként értelmezni, csak gyermekjátékként. Ezek általában a felnőttek eszközkészletének kicsinyített másai, amik beleférnek egy apró gyermekkézbe is. A telepeken gyakran találunk olyan kis edénykéket, melyeknek nem lehetett más céljuk, mint a lurkók szórakoztatása. Ma sincs ez másként, a konyhában sürgölődő anyuka mellett a gyerek babakonyhában készíti a „vacsorát”, az őskori gyerekek is ilyen játékedényekkel tanulhatták a főzés mesterségét. Néha nehéz eldönteni, hogy ezeket a tárgyakat felnőtt csinálta-e, néhány hirtelen mozdulattal (nesze, kölök, főzz te is!), vagy éppen egy gyermek gyakorolta így a fazekasság fogásait. Sajnos, a fából, szalmából, bőrből készült játékok nem maradtak fenn, pedig biztosan voltak, ahogy az archaikus paraszttársadalom is számtalan játékot készít ezekből az anyagokból.

 

90.JPGAgyagkocsi modellje Törökszentmiklósról

 

89.jpg

Agyag kocsikerekek

Máskor azt nehéz megállapítani, hogy a tárgy felnőtt eszköz vagy játék volt-e. A bronzkori telepek gyakori lelete az agyagból készült kocsikerék-modell. Ezek a fél tenyérnyi kerekek könnyen elképzelhetők fából készült játékkocsi kerekeként, főként, ha azt is tudjuk, hogy Szlovákiában egy ilyen komplett agyag kocsimodell került elő egy gyermeksír mellékleteként. De akkor miért nincs más korszakokban, pedig a kocsit jól ismerték? Közel egy évszázada rágódik ezen a régészet, és nem tudja eldönteni, hogy ezek az agyagkerekek és agyag kocsimodellek játékok voltak-e vagy egy bonyolult vallási szertartás kellékei.A kultikus tárgy felé billenti a mérleget maga a tény, hogy sírban volt és hogy a kevés számú példányok mindegyike rendkívül gondosan kivitelezett, gazdagon díszített, ami csak ritkán mondható el az agyag játékedényekről.

 

91.jpg

Agyag állatszobrocskák Jászdózsáról

Hasonlóan értetlenül állunk a bronzkori állatábrázolások egyik csoportja előtt is. Ezek apró agyagszobrocskák, melyek végtelenül leegyszerűsítve, vagy épp nagyon is felismerhető módon ábrázolnak házi- és vadállatokat, kecskét, lovat, birkát, vaddisznót, medvét. Méretük, kidolgozottságuk alapján akár játékok is lehetnek, de ahhoz viszont feltűnően ritkák.

 

92.jpg

Csontból készült bronzkori dobókockák

Szinte azonnal dobókockára gondolunk, ha meglátjuk azokat a csiszolt állatcsontokat (birka vagy szarvasmarha lábközépcsontjából készítve), melyek rovátkolással díszítettek. Kínálja magát a magyarázat, valami társasjáték darabjai lehettek. Igen ám, csakhogy tudjuk, hogy az ókori görögöktől elkezdve a mai népek sokaságáig a hasonló csontokat varázsláshoz, jósláshoz, sorsvetéshez (is) használták.

 

93.jpgAkhilleusz és Aiasz kockajátéka egy görög vázán

Sajnos, az írást nem ismerő (nem használó) korszakok gyermekjátékai éppoly nehezen megfoghatók, mint a hétköznapi élet megannyi aprósága. Néha egy-egy szerencsés lelet ablakot nyithat rá, de a többség homályban marad.

Dr. Tárnoki Judit
régész

A bejegyzés trackback címe:

https://szolnokiregeszet.blog.hu/api/trackback/id/tr413479157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása