A Damjanich János Múzeum Régészeti Osztályának blogja

Szolnoki Régészet

Szolnoki Régészet

Egy kiállítás margójára

"Beszéld el nekem a múltat..."

2016. szeptember 10. - Szolnoki Régészet

Lebontottuk a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeumban bemutatott "Beszéld el nekem a múltat..." című kiállítást.

A kiállítás megvalósításában rész vettek: Császár Péter, Hoppál Krisztina, Mali Péter, Kissné Fehér Edit, Tárnoki Judit, Trebeczki Júlia, Dankó Szabolcs, Harangozóné Tóth Éva, Kasza Csaba, Szabó Melinda, Deák Endre, F. Kovács Péter

 

A 2015-ös év izgalmakkal és megpróbáltatásokkal teli volt a szolnoki Damjanich János Múzeum régészei számára. Az éve elején a 2014-ben megkezdett M-4-es gyorsforgalmi út építéséhez kapcsolódó régészeti feltárásokat fejezték be. Ezt követően egy szerencsés próbaásatás eredményeként egy eddig ismeretlen majd’ száz síros keleti germán, gepida temetőt tártak fel Tiszapüspöki és Törökszentmiklós határában. Az ősz és az esős hetek beköszöntével pedig Kunszentmárton és Öcsöd határában kezdődtek meg a munkák a jövőbeni M-44-es út nyomvonalán, ahol az újkőkortól kezdve a késő középkorig több évezred emlékei kerültek megmentésre. Kiállításunkban a Damjanich János Múzeum 2015-ben végzett régészeti feltárásaiból származó legszebb leleteket mutattuk be. Válogatásunkban egyaránt voltak újkőkori edények, szarmata ezüstékszerek, szarmata tükrök, középkori fazekak és számos olyan emlék, melyeket őseink a mindennapjaik során használtak. A Múzeum Régészeti Osztályának idén ez volt a második kiállítása a Régészet Napján bemutatott  "Gepidák Öröksége" című tárlat mellett, melyben eddig a nagyközönség számára még soha be nem mutatott tárgyak szerepeltek. 

További linkek:
https://www.facebook.com/events/136135623470107/
https://www.facebook.com/szolnokiregeszet/

A bejegyzés trackback címe:

https://szolnokiregeszet.blog.hu/api/trackback/id/tr3011692511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása